„Hű keresztfa, áldalak”

Húsvéti műsorok a közmédiában
 A magyar közmédia a kereszténység legnagyobb ünnepéhez méltó programokat ajánl nézőinek, hallgatóinak. A történelmi egyházak műsorai mellett az ünnepi palettán értékes filmek is szerepelnek.

KeszthelyNagypénteken, Krisztus kereszthalálának a napján Isten értünk meghozott áldozatára emlékezünk. Az evangélikus istentiszteletet Keszthelyről Cserépfaluközvetíti a Kossuth Rádió. Honthegyi Zsolt, a gyülekezet lelkésze e szent napon „megváltásunk ünneplésére hívja a keresztyén testvéreket, együtt részesedni Isten megváltó jóságában és az úrvacsora közösségében” (11.04).

A televíziónézők Cserépfalu híveivel együtt vehetnek részt lélekben a református istentiszteleten. Nagypénteken a krisztuskövetők közössége arra emlékezik, hogy az emberi gonoszság és bűn következményeként Jézust keresztre feszítették – hangsúlyozza igehirdetésében Szilágyi Zoltán, a Bükk lábánál, a Hór-völgye kapujában található ezerfős település lelkipásztora. - Ez az áldozat az örök Isteni terv szerint az emberiség számára új kezdetet jelent.” (M1 12.00)

A Bartók Rádió 20.35-től kapcsolja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet. A műsoron a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Bach Máté passiója szerepel, az a mű, amelyet 1727-ben a lipcsei Tamás templomban éppen nagypénteken mutattak be először. Péter, a kősziklaA Péter, a kőszikla című kétrészes olasz film Krisztus halálától Péter keresztre feszítéséig követi végig az apostol életét, a kereszténység elterjedéséért végzett áldozatos munkáját. Giulio Base, a korábban színészként is dolgozó teológiai végzettségű rendező a kalandos, mozgalmas események mellett különös érzékenységgel tárja elénk Péter és Pál kapcsolatát. Péter alakját Omar Sharif személyesíti meg (M1 március 29-30., 21.15).

Péntek este a nézők gondolatban együtt járhatják végig Ferenc pápával a római Colosseumban a Via crucis-t, a keresztutat (Duna, Duna World 22.00). A nap befejezéseként az Isten szolgája: Sándor István - szalézi vértanú című új magyar kisjátékfilm, portré közben elgondolkodhatunk azon, mit is jelent a mindennapi életben Krisztus keresztjét hordozni, vállalva akár a vértanúságot is (M1 23.35).

Szombaton ifjúkori olvasmányunk elevenedik meg a képernyőn: a Dunán a Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas író regényéből készült Quo vadis? parádés szereposztásban eleveníti fel Néró korát, a keresztényüldözés idejét. A filmkockákon egyéni sorsok, szerelmek és tragédiák peregnek, miközben Róma fényűző, de elátkozott birodalmában egy új eszme, a kereszténység gondolata költözik sokak szívébe. A főszerepekben olyan híres színészek lépnek fel, mint Robert Taylor, Deborah Kerr, Leo Genn, Peter Ustinov. Mi, magyarok is szorosan kötődünk az alkotáshoz, hisz a film zenéjét Rózsa Miklós szerezte (22.15).

Húsvét vasárnapján A Református magazinban B.Szabó István püspök, Böszörményi Gergely Széchenyi díjas kiadó, Velkey György, a Bethesda kórház igazgatója beszél az ünnep üzenetéről. Csermák János színművész ismert húsvéti verseket szaval (M1 10.20). Az együttünneplés örömét közvetíti a nézőknek az Útmutató - ökumenikus műsor, melyben Osztie Zoltán római katolikus plébános, Berkesi Gábor református lelkipásztor, valamint Keczkó Pál és Smidéliusz Gábor evangélikus lelkész szól a teljes életet adó isteni szeretetről, amelynek nem vethet véget a halál. A műsort az evangélikus korálokat modern hangszerelésben feldolgozó Korál-sziget Együttes színesíti (M1 10.50). BalassagyarmatA Kossuth Rádió a balassagyarmati Szentháromság templom római katolikus szentmiséjébe kapcsolódik be (11.04), s délben is az 1746-ban épült toronyban lakó harang szólal meg. „Jézus feltámadása legyen bennünk is feltámadás a múltból, bűnből, kisiklott, földhöztapadt lelkületből, reménytelenségből, szüntelen panaszkodó, pesszimista életből - tolmácsolja a keresztényi öröm lényegét szentbeszédében Stella Leontin plébános. - Feltámadni lélekben, hitben, reményben és szeretetben: nekünk így kell a Feltámadottról tanúságot tennünk a világban.”

A közmédia a nézői számára Vatikánból közvetíti a katolikus szentmisét (M1 12.00). Ezt követően délben Ferenc pápa az húsvéti üzenetét küldi a „városnak és a világnak” (M1, Duna, Duna World).

 

Minden kedves nézőnek és hallgatónak áldott ünnepeket kívánunk!

 

 

Csermák Zoltán