2013.07.18
Egy munkanap után Kolozsváron találkoztam dr. Mezős Tamással, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének egyetemi tanárával, valamint dr. M. Szilágyi Kinga egyetemi tanárral, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának dékánjával. Egy csoport műépítészetet tanuló diákkal együtt Erdélyben tartózkodnak, nyári gyakorlat során a Mária út jelzéseinek festését, valamint az úthoz kapcsolódó templomok, plébániák felmérését végzik, állapotukat vizsgálják. Először azt kértem tőlük, pár mondat erejéig számoljanak be itteni programjukról, az ötlet megszületéséről.
Dolgoztunk Gyulafehérváron, Csernátonban, több helyen is Erdélyen. Lényegében folyamatos kapcsolatban áll Erdély és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészetmérnöki Kara, szinte folyamatosan voltunk itt jelen. A mostani felmérés ötlete úgy lett, hogy a kolozsvári Orbán György, egyetemünk doktorandusza az építészettörténet tanszéken, felvetette a Mária út jelzései festésének a gondolatát. Nyilvánvaló, hogy pusztán a Mára út jelzéseinek a festésére építészhallgatókat nem lehet toborozni, így jött az ötlet, hogy ha már zarándokút jelzéseit festenénk, ahhoz zarándokállomások kellenek, ezeket föl kell mérni, s egyúttal a templomokat is fel lehet mérni, ötletekkel szolgálni arra, miként lehet átalakítani a potenciális zarándokszállásokat. Lényegében a tavaly itt megállt a dolog. Nem tudom, előttünk pontosan hány kilométer Mária zarándokút jelzéseit festeték fel, de tény, hogy mi tavaly közel 200 kilomter útjelzéseit festettük fel.
Amikor tavalyelőtt találkoztam a Mária út megálmodóival, még csupán a tervezgetések szintjén járt a dolog. Miként sikerül tovább haladni?
Küsmődi Attila plébános jelölte ki számunkra térképen a Mária utat. Nagy lelkesen szoktam elmesélni azt is, hogy sokszor a helyiek segítségével sikerült tovább haladni egyik helyről a másikra. Egyszer egy anya és lánya voltak az idegenvezetőink, sikeresen el is tévedtek. Most a kirajzolt útvonalon haladtunk, az építészhallgatók a nyomatott térképek segítségével képesek vizuálisan tájékozódni. Régebben egy csoport elindult az A pontból B felé, festették a fehér alapokat, majd visszatértek a jelzéseket festeni. Nálunk elindul két ember, majd félórás késéssel másik kettő, így sikerült kétszer akkora távolságot felfesteni ugyanannyi idő alatt. Küsmődi Attila segítségén túl más plébánosok segítségére volt szükség, hogy vállalják a szolgálatot, innen oda vigyék a hallgatókat. Az idén annyiban bővült a program, hogy amikor tavasszal feltettük a világhálóra, ötven fiatal jelentkezett 24 óra leforgása alatt: nagyon tetszett a csapatnak ez a komplex mód, hogy felmérés s útjelzésfestés is történik.
Dr. Szilágyi Kinga, önnek a tájépítészet a szakmája, miben változott, mivel bővült, mivel lett komplexebb a program?
A Mária út természetesen zarándokút, amely akkor ad maradandó élményeket, ha a táj is megérinti a zarándokokat. Nem mindegy, mit mutatunk meg tudatosan a tájból vagy a kulturális értékekből az útvonalon. Ezért jó, ha azon az útvonalon haladunk, amelyet már előre kijelölve találunk a térképen, de ugyanakkor érdemes finomítani ezen, ha vannak olyan tájelemek, olyan kilátóhelyek például, amelyekre a zarándok másképp nem figyelne fel, holott gyönyörű panoráma tárul fel. Érdemes lenne egy külön kis kiadványsorozatban ismertetetni, mi minden látható azokon az útszakaszokon, szállásokon. Fontos, hogy épüljenek, fejlődjenek ezek a zarándokszállások. Vannak olyan tájépítészeti feladatok, mint például kellemes, szép kilátást nyújtó pihenőhelyek megtalálása, kiépítése, amelyeket a programhoz hozzá kell tenni, de ezeket talán jövőre, egy következő programban lehet feltérképezni.
Kissé merészebb kérdéssel állok elő: ha a zarándokút jelzéseinek a festéséről beszéltünk, s ugyanakkor templomok felméréséről is, amelyek a Mária út mentén vannak, akkor megkérdezem, milyen állapotokkal találkoznak itt Erdélyben?
Mindenképpen elmondható, hogy nem rosszabbakkal, mint Magyarországon. Ez pedig bátorító. Vannak olyan műemlékek, melyek elfogadható vagy jó állapotban vannak, mások sürgős javításra szorulnak. Volt olyan település is, ahol a templom padlását felmérve azonnal felhívtam egy barátomat, s mondtam, szükség van egy nagyobb összegre, 500 000 forintra, mert olyan elemek hiányzanak a fedélből, amelyek nélkül a tető az őszi szeleket sem fogja kibírni. Legtöbb helyen szórványvidékeken jártunk, ahol értelemszerűen nehezebb a plébánosok dolga. Nehezebb találni egy olyan embert is akár, aki felszögez egy hálót, hogy a madarak ne repüljenek be, máshol nem lehet szakembert találni. Érthető, hogy ezekre a templomokra kevesebb pénz jutott. Karbantartás hiánya miatt rosszabb állapotban vannak, a hozzáértés hiánya miatt pedig például néhol helyi kőművesek jó erős cementes malterrel megcsinálták a lábazatot, s mindenki csodálkozik, hogy három méteres magasságban ott van a víz az ablaknál. Még sok teendő lenne, de ez nem Erdély-specifikus gond, otthon ugyanezek a bajok.
Gyakorta találkozunk templomok esetében nem szakszerű felújításokkal. Mennyire fontos szakemberekhez fordulni? Tudjuk, a papoknak nem ez a szakmája, s mindenki nem érthet hozzá…
Nem ez a mesterségük, mégis nagyon jó lenne, ha a papok szakemberekhez forduljanak. Igaz, még ha szakemberhez is fordulnak, az eredmény néha kétséges. Épp most találkoztunk olyannal is, hogy a kolléga azt javasolta egy kápolna felújításánál, vegyék le a tetőt, s tegyenek felülre egy vasbeton koszorút, alulra is öntsenek, s akkor úgy gondolták, az úgy rendben lesz. Pedig azzal nagyon sokat ártottak volna az épületnek. De pozitív példa például a kolozsvári Szent Mihály templom felújítási munkálatai kapcsán az, hogy a főesperes úr a Műegyetemhez fordult, szakszerű felmérést kért. Egy ilyen felmérés nem csupán azt jelenti, hogy megyünk a méteressel, s rajzokat készítünk, hanem az állapot pontos és szakszerű megismerését.
Nálunk időközönként nagyobb restaurálási munkálatok vannak, konzerválási, tisztítási munkálatokat végeznek, külföldön a nagy templomok mellett külön restaurátorműhelyek vannak, melyek folyamatosan dolgoznak, s nem hátrálnak meg attól, hogy teljes részeket kicseréljenek.
Ezeket a műhelyeket korántsem most alapították, hanem szinte a templom építése óta ott vannak, mert mindenki tisztában van vele, hogy a ház az építőanyagból van, s annak van egy élettartalma. Tudomásul kell venni, hogy az építőanyagok, szerkezetek elöregszenek, s azokhoz hozzá kell nyúlni, ki kell cserélni, javítani kell. Ma a szakmát művészettörténészek uralják. Egy építész másképpen látja a dolgokat, a házat, a szerkezetet, s tudja, mi a feladata.
Útjuk során csak katolikus templomokat, vagy más felekezetek templomait is felmérik?
Elsősorban a katolikus plébániákat, templomokat szeretnénk felmérni. Viszont például itt Észak-Kolozs megyében kevés a katolikus templom, van, ahol már nagyon kevés a katolikus, például Bonchidán nincs is helyben lakó katolikus pap. A református lelkész nagy örömmel fogadott, a közösség örömmel csatlakozik a Mária úthoz, szívesen fogadnak zarándokokat is.
Gondolom, ezen utak során sok pozitív példával is találkoztak.
Igen. Kiemelném, hogy a papok nagyon nyitottak, legtöbb esetben egy-egy rövid beszélgetés után felismerik, hogy szükségük van a szakmai tanácsra azért, hogy a templomok fennmaradását biztosítani tudják. Arra buzdítanám a papokat, hogy a felújítási munkálatok alkalmával olyanokhoz forduljanak, akik már bizonyították, hogy értenek templomok felújításához, s így nem feleslegesen fektetik be a felújításra szánt pénzt, mert a szakszerűtlenség okán pár év múlva újból előlről kell kezdeni a munkákat.
Kérdezett Fábián Róbert, Vasárnap