Beiratkozás és felvételi a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum /Kisszeminárium/ IX. osztályába – a 2014/2015-ös tanévre

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételt hirdet a 2014/2015-ös iskolai évben induló

IX. osztályának 28 helyére azon fiúknak, akik sikerrel elvégzik/elvégezték a VIII. osztályt, magaviseletük 10-es, és 2014. szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Előszeretettel várjuk azon fiúk jelentkezését, akik papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni, vagy „egyszerűen” katolikus iskolában szeretnének továbbtanulni.

A kántorképzés opcionális – jó hallással és énekhanggal, valamint zenei tehetséggel rendelkezők jelentkezhetnek erre; a felkészítés a főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság irányításával történik – hétvégeken, vizsgáztatás pedig a 12. osztály végén. Szintén opcionálisan – intenzív nyelvtanulási lehető-séget (angol, német) is biztosítunk azoknak, akik vállalják (szabadidejük rovására).

III. szesszió

2014. szeptember 1.

- Beiratkozás a képességvizsgára, valamint az anyanyelvi próbára; (utóbbi azoknak kötelező, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt).

2014. szept. 2-3.

- A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba lezajlása (szóbeli és írásbeli magyar nyelvből, helyesírásból). - A képességpróbán felvett tanulók beírása.

 

 

RÓMAI KATOLIKUS HITTAN KÉPESSÉGVIZSGA TÉTELEI

 

Aki hisz, üdvözül című hittankönyv –

8. oszt. – (írásbeli teszt):

Biblia (15–18.) – Teremtés, gondviselés (28–33.) – Isten terve az emberrel (34–40.) – A Fiúisten érettünk emberré lett (43–48.) – Legyen meg a te akaratod! (54–59.) – Föltámadt és fölment a mennybe (60-66.) – A Szentlélek (67–71.)

– Jézus egyháza (79–83.) – Az egyház elöljárói (88–92.) –

A szentségekről általában: a). a 7 szentség felsorolása, osztályozása; b). Keresztség

– Bérmálás – Oltáriszentség (Eukarisztia)

– Bűnbocsánat
esetében: meghatározás, forma, anyag, kiszolgáltatója, felvevője, hatása. (Csak az előbb felsorolt szentségeket kérjük.)

 

 Katolikus egyháztörténelem című hittankönyv – 7. osztály – (írásbeli teszt):

Az őskeresztények tanúságtétele (9–11.) – Üldöztetések és az Egyház elterjedése (12–14.) – Az Egyház felszabadulása – A Milánói rendelet (29–31.) – Szent Benedek „fiai” nevelték az új Európát (41–44.) – A magyar nép kereszténnyé lesz (45–47.) – VII. Szent Gergely az egyház szabadságáért (51–53.) – Assziszi Szent Ferenc (58–59.) – Loyolai Szent Ignác (83–84.) – A Tridenti Zsinat (85.) – Az 1. és 2. Vatikáni Zsinat (114–116.).

Tartsd meg a parancsokat! című hittankönyv – 6. osztály – (szóbeli vizsga):

A főparancs (15–19.) – Tízparancsolat (19–23.) – A tankönyvben tárgyalt tízparancsolat esetében tételesen a következőket kérjük:

  • a megfelelő parancsolat pontos idézése;
  • miben áll az illető parancsolat elleni vétkezés?
  • hogyan lehet jóvátenni az elkövetett vétket?

 

***

A beiratkozási lap mellékletével (Anexă la fişa de înscriere) kell a képességvizsgára iratkozni.

 

A beíratási dossziénak a következő iratokat kell tartalmaznia:

  1. Anyakönyvi kivonat a 8. osztály elvégzéséről (Foaie matricolă);
  2. Az otthoni iskolaigazgatóval, osztályfőnökkel és a szülővel aláíratott beiratkozási űrlap (Cerere de înscriere), eredetiben. A beiratkozási űrlapra nem kell kódszámot írni.
  3. Orvosi igazolások (Adeverinţă medicală, Adeverinţă de vaccinări);
  4. Ellenőrző könyvecske;
  5. Születési igazolvány (Certificat de naştere) hitelesített másolata;
  6. Keresztelési (és bérmálási) anyakönyvi kivonat;
  7. Szülők egyházi házasságát igazoló bizonylat;
  8. Plébánosi ajánlás, jellemzés (zárt borítékban);
  9. Személyazonossági igazolvány egyszerű fénymásolata – legyen jól olvasható (Carte de identitate);

 

***

 Bővebb felvilágosításért a helyi plébániahivatalhoz, vagy levélben (e-mail, posta), telefonon az iskola igazgatóságához lehet fordulni:

Liceul Teologic Romano-Catolic „Gróf Majláth Gusztáv Károly”

510009. ALBA IULIA Str. Păcii, nr. 4. Tel/Fax: 0258-819869.

E-mail: gmgkdirector@sis.uab.ro / Weboldal: www.gmgkliceum.ro

Ez alkalommal szeretnénk az érdeklődők tudomására hozni, hogy a Kisszeminárium 10. (és magasabb) osztályába is át lehet iratkozni – különbözeti vizsgák letételével – a megfelelő tantárgyakból, amelyeket nem tanítanak az elméleti líceumok 9. (vagy magasabb) osztályában. A jelentkezőknek minden segítséget megadunk a felkészüléshez – a különbözeti vizsga sikerességéért. Érdeklődni a fenti címen lehet.

 

***

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!