Marosújváron római sóbánya volt, majd a római visszavonulás után a bánya megszűnt, mocsaras területté változott, vadászterület lett. 1202-ben említik először Vyuar néven. Vára már a 13. században állt. Felsőújvár a középkorban több birtokost cserélt. Az 1790-es években megindult a sóbányászat, telepeseket hoztak, valamint cseh, lengyel, német és román bányászokat. Fakápolnát építettek, és Felvincről látták el a hívek lelki igényeit egészen 1880-ig. A templomot 1819-ben építették a sóbánya akkori kamaraispánjai segítségével. 1880 és 1899 között Marosújvár segédlelkészi státusban szerepel. 1899-ben Marosújvár önálló egyházközséggé szerveződött, első plébánosa Magó Mihály volt. 1876-tól létezett királyi iskola, tanítója egyben a kántor volt. Nagy jelentőségű renoválást 1975-ben kezdtek el Faragó Ferenc plébános idejében, a templomot teljesen felújították, úgyszintén a plébániát, majd a maroscsesztvei templomot. 1984-től Marosújvár látja el Felvincet.
Maroscsesztvében a reformációt követő időkben, a 18. századtól a Mikes gr. családi kriptakápolnában indult el a katolikus élet.
Postacím:
515700 – Ocna Mureș, str. Nicolae Iorga, nr. 14., jud. Alba
Tel.:
0771-033.606
Szolgálatot teljesít
Örökös szentségimádási nap: február 8.
Cikk
2026. október 19-én, hétfőn 18 órakor a Római Román Akadémia adott otthont a „Márton Áron püspök – a keresztény Európa tanúja és jelképe” című konferenciának, amely a hitvalló főpásztor szellemi öröksége előtt tisztelgett, felidézve egy olyan életút tanúságtételét, amely a történelem viharaiban is az evangéliumi igazság, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rendíthetetlen szolgálatában állt.
Cikk
2026. október 18–19-én két rangos egyházi és diplomáciai esemény keretében emlékeznek meg Rómában Tiszteletreméltó Márton Áron püspökről, a 20. századi erdélyi egyháztörténelem kiemelkedő alakjáról, aki a történelem viharaiban is rendíthetetlen hűséggel szolgálta az Egyházat, bátran kiállt az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság mellett, életével pedig a keresztény hit és a népek közötti megbékélés hiteles tanújává vált.
Cikk
Az alvinci egykori ferences kolostor Erdély egyik legértékesebb és legjobb állapotban fennmaradt, a bolgár ferencesekhez kötődő kolostoregyüttesei közé tartozik. Jelentőségét elsősorban a 18. századi építészeti kialakítás nagyrészt megőrzött állapota, valamint a jellegét módosító beavatkozások elmaradása biztosítja.