Marosvásárhelyi római katolikus iskolaügy

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány sajtónyilatkozata
 
Kolozsvár 2016. november 4. – Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, a marosvásárhelyi magyar katolikus közösség, évek óta megfogalmazott jogos igényének eleget téve, lépéseket tett egy marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozása érdekében. Ebben a törekvésben kiemelkedő érdemeket szerzett dr. Tamási Zsolt-József tanár.
 
Megütközve értesültünk a sajtóból, hogy az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) 2016. november 3-án dr. Tamási Zsolt-József, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója ellen, büntetőeljárást kezdeményezett, és 60 napos felügyelet alá helyezte. A Korrupcióellenes Igazgatóság által közzétett nyilatkozat alapján az igazgatót, köztisztviselőként hivatali visszaéléssel és maga vagy más javára folyamatosan elkövetett jogtalan előny szerzésével vádolják.
 
Közelről ismerve dr. Tamási Zsolt-József igazgató tevékenységét, emberi magatartását, keresztény hitéből fakadó elkötelezettségét, meg vagyunk győződve arról, hogy a törvények előírásai szerint járt el. Bízunk benne, hogy az igazságszolgáltatási szervek igazolják ártatlanságát. Imádkozunk Istenhez, hogy életének ebben a nehéz időszakában, ártatlansága tudatában, ne veszítse el hitét az igazságszolgáltatás korrektségében és megerősödve kerüljön ki a megpróbáltatásokból.
 
 
A Korrupcióellenes Igazgatóság elrendelte Ştefan Someşan Maros megye főtanfelügyelőjének őrizetbe vételét is. Az ellene megfogalmazott vádak – egyebek mellett – a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozásával kapcsolatos hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Úgy véljük, hogy a főtanfelügyelő vonatkozó ténykedésében, a marosvásárhelyi magyarság jogos igényének a törvényes előírásokat betartva tett eleget, és reméljük, hogy ártatlansága bizonyítást nyer.
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány nevében,
 
 
Dr. Jakubinyi György, érsek
elnök
 
Dr. Holló László
az igazgatótanács elnöke
 
 
A nyilatkozat PDF-formátumban MAGYAR és ROMÁN nyelven.
 
Fotó: Szőcs Csaba/Vasárnap