Megjelent Márton Áron püspök élete német nyelven

Míg magyar nyelvterületen Isten szolgája Márton Áron püspök tisztelete élő, addig a magyar nyelvet nem ismerő ember legtöbb esetben még csak nevét sem hallotta nagy püspökünknek, nemhogy életpéldájáról vagy nagyszerű hagyatékáról lenne fogalma.

Ezt a hiányt pótolta — a szentté avatási eljárás posztulátora, Mons. Kovács Gergely által szorgalmazott és koordinált munkának köszönhetően — az a Márton Áron püspököt bemutató könyv, amely egyidejűleg látott napvilágot olasz és angol nyelven, 2016 júniusának végén, az olasz Velar Kiadó egyik legnépszerűbb és legismertebb, a collana blu-ként közismert Messaggeri d’amore (Szeretet hírnökei) sorozatában.
Ezt követte hamarosan a magyar nyelvű kiadás, most pedig, 2017 novemberében, megjelent a német fordítás is.

Márton Áron püspökről, életéről és tanításáról számos kiadvány megjelent már, de ezt a könyvet több szempontból is tekinthetjük alapműnek. A Virt László által írt rövid szöveg olvasmányos és élvezetes minden korosztály számára. A 48 oldalas és közel 90 színes képpel gazdagított életrajz nem pusztán dátumokat és eseményeket sorakoztat fel, hanem betekintést enged Áron püspök gondolatvilágába és tanításába, emberi és főpásztori nagyságát világegyházi vetületben szemléli. Az igényes szerkesztésű és teljes egészében színes könyv mind esztétikailag, mind minőségileg kiváló.

A könyv kedves és értékes ajándék lehet bárki számára — most, Karácsony közeledtével különösen. Nemcsak szeretteinket lephetjük meg az anyanyelvi kiadással, de a külföldön élők is megajándékozhatják vele angol, olasz és német ismerőseiket, barátjaikat. Ezáltal szentéletű püspökünk tiszteletének terjesztéséhez is hozzájárulunk.
A könyv megvásárolható a gyulafehérvári érsekségen (magyar, olasz, angol, német), a Corvina könyvesház csíkszeredai és székelyudvarhelyi boltjában (magyar, olasz, angol) és a Verbum kiadónál (magyar). A német fordítás beszerezhető a legtöbb németországi, ausztriai és svájci magyar lelkészségen, illetve mind a négy kiadás igényelhető a római posztulációtól is.

Márton Áron kezdőoldal
Aktuális: hírek, események