Pályázat a Caritas önkéntes táborának befogadására

Adj munkát egy tettrekész csapatnak! – ezzel a jelszóval a Caritas ismét meghirdeti hagyományos pályázatát. A július 7–13. közötti hétre tervezett akcióra azon közösségek jelentkezését várják, akik szívesen befogadnák a tábort. Pályázhatnak falvak, községek, kisvárosok önkormányzatai, civil és egyházi szervezetek, intézmények, közösségek, közintézmények. A táborban 70-100, többségében fiatal önkéntes vesz részt, akik a pályázó által kért feladatokat látják el, legyen az fizikai munka vagy közösségépítő tevékenység. A pályázó település szükségleteire kívánnak választ adni az önkéntesek munkája, valamint a helyi lakosok bekapcsolása által. Olyan feladatok elvégzését vállalják, melyek a közérdeket szolgálják, így köz- és tanintézmények, közterek, egyházi területek javítását és a közösség tagjainak szóló programok szervezését. A tábor részletes leírása – a pályázati űrlappal együtt – a www.caritas-ab.ro honlapon érhetô el. A pályázat beküldésének határideje március 16. További információk a honlapon, illetve a 0735-735-165-ös telefonszámon.

(Népújság)