Újévi körlevél - 2005

D. a J. Kr!

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

            Karácsony zengte be a lelkünket és az angyalok betlehemi éneke visszhangzott bennünk: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14) Ezt a békét, amelyet Betlehemben hirdettek meg, nem tehette tönkre a sok csalódás, a földi remény szertefoszlása, mert a betlehemi szózat mindent felülmúl. A keresztény ember őse a hitben Ábrahám ősatyánk, aki Szent Pál szerint „a remény ellenére is remélt” (Róm 4,18).

            Betlehem! Milyen kedves emlékeket idéz, angyaljárást, betlehemet, ártatlan gyermekkort, amikor még ragyogó szemünkben tükröződtek vissza a karácsonyfa fényei. De nem gondoltunk még tudatosan arra, hogy a Szentírásban mindent „a mi okulásunkra” írtak meg (1 Kor 10,11). Krisztus születésének a helységneve sem lehet véletlen. Mert mit is jelent Betlehem? Kenyér háza. (Béjt lechem). Krisztus születésének a helységneve is utal már arra, hogy a felnőtt Üdvözítő megígéri majd Kafarnaumban, hogy kenyér színe alatt testét adja eledelül (Jn 6,51 ss). Ígéretét az Utolsó Vacsorán teljesíti, amikor megalapítja az Oltáriszentséget. A kenyérre rámondta: Ez az én testem. A kehelyben lévő borra rá mondta: Ez az én vérem. És hozzá tette: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Lk 22,19) Ezt csak apostolainak mondta, akik ebben a pillanatban lettek az Újszövetség áldozópapjai, hogy hatalmukat továbbadják, az egyházi rendben a világ végezetéig.

            Szentatyánk II. János Pál pápa az Oltáriszentség évévé nyilvánította esztendőnket. Fontoljuk meg hát, mit jelent számunkra Betlehem, a Kenyér háza, az Oltáriszentség.

            1. Elsősorban a szentmiseáldozatra gondolunk. Az Utolsó Vacsorán Krisztus elővételezi másnapi keresztáldozatát. Minden szentmise az egyszer és mindenkorra bemutatott megváltó keresztáldozat megjelenítése. Kezdettől fogva Egyházunk eleget tett a meghagyásnak: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. A feltámadás napja, a vasárnap előestéjén összegyűltek, énekeltek, imádkoztak, várva a hajnalt, amikor elvégezték „a kenyértörést” vagyis bemutatták a szentmiseáldozatot. Később már minden nap bemutatták, de megmaradt a heti feltámadás napi kötelező részvétel a szentmiseáldozaton. Kötelező? Hát lehet a szeretetet kötelezni? És a kötelesség-szeretet egyáltalán szeretet-e még? Ezért kell felülvizsgálnom viszonyomat a vasárnapi szentmisével szemben. Ne az Egyház parancsa vezessen a templomba, hanem a szeretet és hála Megváltóm iránt. Milyen szép, amikor a keresztény család apraja-nagyja együtt megy a vasárnapi szentmisére. A heti szentmiseáldozat formálja a közösséget: a családi egységet, az egyházközséget, az egyházmegyét, az Egyházat. Ebben az áldozatban eggyé forrunk Krisztussal és testvéreinkkel.

            2. Kezdetben minden szentmiseáldozaton áldoztak a résztvevők. A kellő előkészületre már Szent Pál figyelmeztetett: „Vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza.” (1 Kor 11, 28) Csak amikor hűlni kezdett a kezdeti lángoló szeretet, kellett az Egyháznak kötelezővé tenni az évi húsvét táján végzett – legalább egy szentgyónást és szentáldozást (A IV Lateráni Egyetemes Zsinaton 1215-ben). Ez a létminimum: aki nem eszik, éhenhal. Elég lenne, hogy egy évben egyszer táplálkozzunk? A Miatyánk kérése a mindennapi kenyérről szól, amely nem csak a földi kenyeret jelenti. Ha Krisztus mindennap a szentmiseáldozatban asztalt terít számunkra, fogadjuk el gyakrabban a meghívást, járuljunk gyakrabban szentáldozáshoz megfelelő előkészület után. Kis Szent Teréz sohasem tudta feledni elsőáldozása napját, annak kegyelmeit.

            3. Már az Ősegyház őrizte az Oltáriszentséget, hogy elvihessék „útravalóként” haldoklókhoz, betegekhez, akik nem tudtak részt venni a szentmiseáldozaton. Az Oltáriszentségben valóságosan jelen van Jézus Krisztus Szent Teste és Szent Vére a kenyér és a bor színe alatt.  A megtestesült második Isteni Személynek imádás jár ki emberségében is. Ezért imádjuk az Oltáriszentségben a valóságosan jelenlevő Jézust. Egyházunkban kifejlődött az Oltáriszentség tisztelete, szentségimádás, Úrnap, eukarisztikus ájtatosságok. Templomodban ott virraszt az Úr, az Oltárszekrényben és várja látogatásodat. Nézz be hozzá nem csak akkor, amikor neked jól esik. Gondolj arra, hogy a beteget akkor is meglátogatjuk, amikor az egyedül neki okoz örömet, nekünk éppen más teendőnk is volna. Jézust nagylelkűségben nem lehet felülmúlni. Ha csak gondolatban látogatod meg a templom előtt elhaladva vagy Reá gondolva, bizony, eláraszt kegyelmével és könnyebbé, szebbé teszi szürke hétköznapjaidat.

            Használjátok ki ezt az új kegyelmi esztendőt, az Oltáriszentség évét!

            Áldott, boldog Újesztendőt kívánok minden kedves Hívemnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2005. január 1-én, Szűz Mária Isten Anyaságának főünnepén.

 

† György s.k.

        érsek