Ünnepélyes doktoravatás

Május 5-én a dr. Marton József egyháztörténet professzor irányításával működő doktori iskola újabb teológiai doktort avatott. A kolozsvári BBTE RK Teológia Karának dísztermében Ferenczi Sándor védte meg az erdélyi papságról szóló dolgozatát, s nyerte el ezzel a tudományos címet.

Ferenczi Sándor kanonok, szentszéki tanácsos, teológiai tanár, plébános 1981 óta pap, kezdetben segédlelkészi, majd plébánosi állomáshelyein is a világ dolgaira nyitottság jellemezte, ezt az elmélyült kutatásra való igény és képesség egészítette ki. Amióta Borbándon lakik és a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán tanít, lehetősége van az érsekség levéltárába rendszeresen bejárni: ennek a munkának egyik gyümölcse a 2009-ben a főegyházmegye millenniumára megjelent történeti papi névtár, ami sok szaktudós elismerését is kiváltotta. A lexikonszerű munka és adatgyűjtés feldolgozása lényegében ez az új munka, amelynek könyv formájában való megjelenése az előzőhöz hasonlóan kivételes jelentőségű lesz majd.

Vasárnap