Pünkösdkor érkezik Csíksomlyóra a feltámadási menet

„Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi” (Jn 17,11) – János evangéliumának gondolatával indult nagypénteken Zamárdiból, illetve Tihanyból az a feltámadási menet, amely pünkösdvasárnap ér Csíksomlyóra.
A mintegy 3000 kilométeres zarándoklat idén immár hetedik alkalommal teszik meg a Balatontól Csíksomlyóig. Áthalad a történelmi Magyarország minden utódállamán, hogy hirdesse a feltámadt Krisztussal való szövetséget és a nemzeti újjászületés tiszta vágyát.

A távot a résztvevő közösségek, különböző hosszúságú szakaszokat vállalva, stafétaszerűen teszik meg. A zarándokok menetének három iránya van: felső, középső és alsó ágon haladnak át a Kárpát-medencén. A Feltámadási menetnek eredetileg két ága volt: alsó ága Baranyán és Délvidéken, majd az Alföldön át lép be Erdélybe. Felső ága Felvidéket, Észak-Magyarországot, Kárpátalját köti össze Erdéllyel és Csíksomlyóval. A középső út – mely jelentkezések, meghívások során jött létre – Magyarország középső és északi településeit érinti. A felső és alsó útvonal képzeletben egy szívet rajzol a Kárpát-medencében.

A feltámadási menet jelvénye egy Árpád-kori motívumú szárnyas kereszt, melyet úgy faragtak ki, hogy az eredeti két útvonalon egy teljes jelképet mutasson. A nemzeti egységet a jelvény úgy fejezi ki, hogy a zarándoklat indulásakor még egy a feltámadási jelvény; majd a tihanyi kálvária feszületénél kettéválik. A jelvényre a résztvevő közösségek egy jókívánságot, üdvözletet, áldást küldő szalagot kötnek fel, a kísérő zarándokkönyvbe pedig beírhatják üzenetüket és élményeiket. A menet fogadásáról és továbbításáról a helyi plébániák, lelki közösségek, civil szervezetek gondoskodnak.

A feltámadási menet pünkösdkor úgy ér véget, hogy a madéfalvi és a csíkszentkirályi kereszt népe felviszi a feltámadási jelvényt a Kis-Somlyó nyergében zajló szentmisére. Az oltár előtt egyesítik őket, s az újra egy jelvényt ezután a csíksomlyói közösség viszi le a plébániatemplomba, a csángó misére. Ebben a templomban őrzik minden esztendő szalagjait. A feltámadási jelvények minden évben visszakerülnek a balatoni kiindulási helyre.

A gávavencsellői római katolikus egyházközség is csatlakozott a menethez. A szárnyas keresztet május 21-én, az egyházmegyei gyermeknapon Harangodon vette át Sári András plébános. Másnap, a gávavencsellői szentmisén hálájukat kifejezve a  Szűzanyának, rákötötték a szalagokat a szárnyas keresztre, és kéréseiket beírták a zarándokkönyvbe. Május 22-én ünnepélyes keretek között adták át a keresztet és a zarándokkönyvet a sárospataki Szent Erzsébet házban. Erre az alkalomra Lovász Tibor gyalogos zarándoklatot szervezett.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Sajtóirodája/Magyar Kurír