Életadó Lélek

A Hétköznapi mennyország című svéd filmet Kay Pollak rendezte 2004-ben. A következő évben már Oscar-ra és Europa-filmre is jelölt alkotás méltán lett népszerű, világszerte. A szépen formált történetben pályája csúcsán a szívinfarktusától megrémült világhírű karmester visszavonul gyermekkora falujába. Nem ismerik fel egykori társai, mert korán felvett művésznevén tér haza. Unszolásra elvállalja a kis falusi evangélikus templom kórusának vezetését. Persze, megmozdul benne a teremtő zenei erő, és hozzáfog ahhoz, hogy felszabadítsa a kórus képzetlen tagjaiban a bennük rejlő tehetséget. Először azonban a rejtett problémák, elfojtott gondok szakadnak fel a kórusban és családjaikban. Ettől aztán elszabadul a pokol. Botrányok sora rázza meg a gyülekezet életét, de mindeközben egyre jobban áttűnik a születő új, ami tiszta és friss, eleven. Meg tudnak egymásnak bocsátani, el tudják egymást fogadni, és mind szebben és szabadabban é-ne-kel-nek: élnek! A kórus eljut egy innsbrucki európai kórusfesztiválra is. A mester késik, mert ismét szívroham éri, csak egy mosdóba tud betámolyogni, és ott földre zuhanva hallgatja a szellőzőnyílás „hangszóróján” keresztül a „koncertet”. Kórusa a mester távollétében időhúzásból csak úgy „hangol”, azaz ki-ki a rá legjellemzőbb hangot énekli, amiből szép harmónia formálódik. A közönség, melyet döntően Európa kórusai alkotnak, túl az első megdöbbenésén, lassan és önkéntelenül bekapcsolódik ebbe a furcsa „kórusműbe” és mind többen énekelnek: ki-ki a maga hangján. És bár más és más nemzet fiai-lányai, mégis értik egymást, értik a zene nyelvét. Valaki, egy láthatatlan karmester pedig összefogja az egészet, felszabadul mindenki, boldogan énekel, önmagát adja: mindenkinek helye van, mindenki fontos és mégis az egész együtt él. Miközben a zenestadionban az együtt-éneklés új közösséget teremt, és valami megszületik, kint a mosdóban, a mester, arcán a bibliai boldogok mosolyával, csendesen meghal.

A mester ugyan meghalt, de kórus önálló életre kelt. Megváltás és Pünkösd egyszerre jelenik meg a vásznon. A film eredeti címe különben: „Miként a mennyben”… Pünkösd óta itt a földön is lehet úgy, miként a mennyben.

A Teremtő Lelke, mely a vizek fölött lebegett, aki a szentírókat és prófétákat múzsaként inspirálta, aki Mária méhét megtermékenyítette, akiben Isten szeretetét „szóvá”-Igévé tette – életet lehel a hátra maradt tanítványokba. Átlelkesíti a születendő egyházat. Isten rendezi ezt a nagy zeneművet, vezényel a Názáreti Jézus, producer a Szeretet Szentlelke, s az első pünkösd óta a világ temploma a nagy előadóterem, és mindenki szerepel. Isten a „Lelkét is kiteszi” az emberért…

Bennünk is megfoganhat a Lélek. Akárcsak az apostolokban Húsvétkor. Rájuk lehelt és azt mondta: „Vegyétek a Szentlelket!” Pedig a leheletet nem lehet megfogni. Elszáll. Pillanatnyi sóhaj, csöppnyi tüdőnkből származó meleg fuvallat. A zárt ajtók mögött a meglepett és félénk apostolok értetlenül állnak. De a vőlegény és a mennyasszony leheletfinom találkozása megtörtént. A szeretet tapintata, halk sóhaja titkokat rejt. A fogantatás titkát. Az édesanya sem érzi, mikor fogan…

Aztán következik a kihordás nehéz időszaka. Rosszullétek, aggódás, türelmetlen várakozás. Pedig idő kell a belső fejlődésre. Szükség van csendes, bezárkózott imára, hogy érlelődjenek a csodák, helyükre kerüljenek az események, tisztuljanak a gondolatok, szépüljenek az emberi kapcsolatok, megnyugodjék a zaklatott keresés. A kitartás próbája ez.

Készülnünk kell a Lélek születésére. Az apostoloknak is el kellett engedniük Jézust. Felment a mennybe és egyedül maradtak. Holott már búcsúzáskor mondta nekik: „Jobb nektek, ha én elmegyek, mert, ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok…” El kellett engedniük elképzeléseiket messiásról, izraeli királyságról, túllépni zsidó hitükön és a Jézusról alkotott elképzeléseiken. Isten olykor megengedi, hogy mindent elveszítsünk, hogy semmit se sajátíthassunk ki, semmihez se ragaszkodjunk, hogy mindent az Ő kezéből fogadhassunk el. Hogy megszülessék bennünk a Lélek.

Pünkösdkor ez történt. „Szétoszló tüzes nyelvek lobbantak fel előttük, és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek Szentlélekkel”. Láthatóvá lett az új világ. A Lélek kiáradt. A félős Péter végre megérett hogy beszéljen. Kőszikla lett. Ami eddig rejtve volt, amit csak súgva mertek egymásnak mondani, mostantól a háztetőkről hirdetik. Megértik az összefüggéseket, összeáll bennük a kép, megtalálják helyüket az Ország Művében, megszületik a Lélek jegyese, az egyház.

Ez nem egy pillanatfelvétel az egyház történetéből, hanem identitásának meghatározója. A kezdetek lelke, a lendület, a motiváció Lelke. A Szentlélekisten maga az Éltető Lélek. Légkört teremt, amelyben lubickolunk, mint a napsugárban a madarak, mint hal a vízben, mint szülei szeretetében a gyermek. A Szentlélek az értelmes rend, Őt „érjük tetten”, amikor a dolgok a helyükre kerülnek. Nem a divatos, egyenes adásban közvetített pünkösdista mozgalmak szenzációja, – ahol ájuldoznak és kiáltoznak, extázisban rángatóznak, sőt kakukkolnak, – hanem a pünkösdi csoda megteremtője. Ugyanis ama bizonyos első pünkösdön, az apostolok arámul kiejtett szavait értették a szírek, a görögök, mindenki. A nyelveken értés varázsát ajándékozta a nagy gyülekezetnek, hogy személyre szabottan érthessük, mit kíván tőlünk Isten. „Hiszen még azt sem tudnánk magunktól – írja szent Pál, hogyan kell helyesen imádkozni.”

De mindenki kap ajándékot a Lélektől: mindenféle tehetség, adottság valahol isteni adomány. A következetes, becsületes szellemi-fizikai munka, a művészi ihlet, a találékony alkotóerő vagy a megegyezésre való készség mind-mind a Lélek ajándékai. Nem a különleges vagy látványos akciók hívják fel a figyelmet a Szentlélek megnyilatkozásaira, hanem ami a mélyben, a személy lelkében, döntéseinél lezajlik. Az lesz a vízválasztó, az fog minősíteni, ott dől el egyéni és közösségi sorsunk: hogy melyik lélekre, a sátánra, vagy a Szentlélekre hallgattunk? Gyűlöletet, vagy szeretetet árasztunk, önmagunk, vagy a másik hasznára törekszünk?

A démoni sötétségnek is hatalma van, de egyre nem képes: szeretni. Viszont a Lélek akármilyen félszeg mozdulatokkal, dadogó szavakkal, naiv kezdeményezésekkel áll is elő, bravúros győzelemmé teheti botladozó kezdeményezéseinket. Egyedül csak a Lélek alkalmas arra, hogy sikeresen elvégezze bűnös életünk válságkezelését. Felismerjük őt szép, tiszta, eredeti gondolataink mögött, megérzéseink, belső megsejtéseink ötletgazdájaként. Ajándékaiból, gyümölcseiből mindig felismerhető ösztönző jelenléte. Kérhetjük és kérnünk is kell.

A Szentlélek a nagy mi a Szentháromságban. Ő köti egybe a híveket a feltámadt Jézussal, ő maga az életnedv és a vérkeringés. Ő biztosítja a megújulást minden kor egyházában, szétszakítva a megmerevedés, a megcsontosodás kötelékeit, prófétákat és új kihívásokat ajándékozva nekik.

Assisi Szent Ferenc a Lélektől indíttatva, seprűvel a kezében járta Umbria templomait, mert nem tűrhette azt a sok piszkot, szemetet, amit egyházában talált. Söpörni kezdett-először a saját lelkében-, és megújult az egyház. A modern szektavezérek ugyanilyen buzgósággal indulnak: ’pfúj, ez nem az igazi egyház, hisz tele van piszokkal, botránnyal’. És alapítanak egy másikat…

Ha a Lélek hatása alá kerülünk, akkor megfér egymással az egység és a sokszínűség, a rend és a szabadság. A gonosz lélek hatalma rabságba taszít, a Szentlélek felszabadít. Nem csábít, nem kísért, nem gátlásokat hagy maga után, hanem könnyed eleganciával erősíti benned a szeretetet és a nagylelkűséget.

A pünkösdi hívő lelkesedése nem együgyű fellángolás, nem is cirkuszi mutatvány, mint a tűznyelőké, hanem Isten átlelkesítő jelenlétének tudatosítása. A Lélek által Isten mindig velünk van. Nem hagy cserben, nem sztrájkol. Csak akkor lehet hatástalan, ha elzárkózunk előle.

Egy bátor kezdeményezés, egy pályázat megírása, egy közösség mozgósítása, vagy akár személyes jó döntéseink meghozatala nem pénz vagy csillagállás kérése, hanem akaratunké. Hagyunk-e teret lelkünkben a Lélek ösztönzésének? Hallgatunk-e a bennünk fel-feltörő isteni sugallatra? Merjük-e szembesíteni tudásunkat a Bölcsesség Lelkével? Van-e bennünk elég merészség, hogy életünk vitorlájával belékapaszkodjunk a Lélek fuvallatába? Ez itt a kérdés.

Sebestyén Péter, erdély.ma