Két vonat indul a csíksomlyói búcsúra Magyarországról

Két vonat indul Magyarországról a pünkösdi csíksomlyói búcsúra 1500 zarándokkal, a helyjegyek már elfogytak – mondta az utazást szervezô iroda ügyvezetô igazgatója kedden az MTI-nek.

A Budapestrôl induló vonatot Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Tôkés László korábbi református püspök, az Európai Unió alelnöke áldja majd meg – közölte Mezô Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetôje.

A vonatút, amelynek társszervezôje az Indóház Vasúti Magazin, jövô pénteken indul, és pünkösdhétfôig tart. A Székely Gyors Budapestrôl, a Csíksomlyó Expressz Sopronból indul.

A búcsúra félmillió résztvevôt várnak. Idén elôször jelmondata is lesz a vonatos zarándoklatnak, az "Egyek vagyunk" mottót kendôkre és transzparensekre is felírják.

Az utazási iroda ügyvezetô igazgatója megjegyezte: a vonatokon annak a tájnak a népzenéjét játssza majd két zenekar, ahol éppen áthaladnak a szerelvények. Az egyik mozdonyra a magyar címeren kívül a tervek szerint Liszt Ferenc arcmását is elhelyezik, felhíva a figyelmet a zeneszerzô születésének 200. évfordulójára. A Székely Gyors Felcsíkra, a Csíksomlyó Expressz Alcsíkra érkezik, ahol az utasokat családoknál vagy panziókban szállásolják el.

A pünkösd elôtti szombaton Csíksomlyón szentmisét, azt követôen körmenetet tartanak.

A Kis- és a Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregben tartják meg a szentmisét, amelyen tavaly mintegy félmillióan vettek részt. Ezen a napon ellátogatnak majd Csíkszeredára.

Pünkösdvasárnap Gyimesbükkön elôreláthatólag mintegy 50 ezer zarándok tekinti meg a történelmi Magyarország határvonalát, ahol az egykori legkeletibb magyar vasútállomás található, majd részt vesznek a kontumáci kápolnánál tartandó szentmisén. Ezen a napon népzenei koncertet is terveznek. A vonatok pünkösdhétfôn érkeznek vissza – közölte.

Mezô Tibor kitért arra, hogy tavaly indult elôször két vonat Csíksomlyóra, 2008-ban és 2009-ben egy-egy szerelvényt indítottak. 2008 elôtt 1944-ben járt utoljára a Székely Gyors Csíksomlyón – emlékeztetett.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség idén is szervez zarándoklatot a csíksomlyói búcsúra. A fiatal kereszténydemokraták felkeresik Körösfô és Bánffyhunyad református templomait, Kolozsvár Mátyás-szoborcsoportját, és megtekintik a madéfalvi veszedelem emlékmûvét. Részt vesznek a magyarság legnagyobb szentmiséjén, és programjukban szerepel fakultatív misehallgatás is a csángó magyarok körében.

A Csíksomlyóra induló zarándokok egy kisebb csoportja május 3-án kelt útra Budapesten a Normafa közelében lévô Szent Anna-rétrôl, ahol szentmisével búcsúztatták ôket. Ehhez a csoporthoz Miskolcon és Máriapócson csatlakoztak zarándokok.

A határon túl az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas, illetve a csíksomlyói ferences szerzetesek segítik ôket.
(MTI) – Népújság, 2011. június 1.

 

Kapcsolódó:

„Mária által Jézushoz!” – Csíksomlyói búcsú 2011