A Mária út első kerékpáros zarándokai

Két keréken indultak el a Mária út Csíksomlyó–Mariazell-szakaszán, szerdán azok a zarándokok, akik elsőként járják be teljes egészében a Mária utat biciklivel.

A Gyulafehérvári Caritas szervezésében július 6-án kerékpárral indult útnak 11 zarándok Csíkszeredából, de az előzetes bejelentkezések szerint több százan csatlakoznak majd rövidebb-hosszabb távra hozzájuk, és Csíksomlyóról is többen elkísérték őket a város széléig, illetve a tolvajosi Hármas-keresztig. A zarándokok tizennyolc nap alatt több mint 1300 kilométert tesznek meg a Mária úton több Mária-kegyhelyet érintve Erdélyben, Magyarországon és Ausztriában.

„Szándékunk Mária oltalmába ajánlani az irgalmas szeretet gyakorlatának kibontakozását a Kárpát-medencében, a szeretet kultúrájának meghonosítását három országon át. Ugyanakkor utunkon több településen is fogunk találkozni helyi közösségekkel, beszélünk a Mária útról, Csíksomlyóról és a Caritasnál végzett munkánkról” – mondta Péterfi Attila Csongor, a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai kirendeltségének igazgatója.

Borboly Csaba, a zarándoklatot jelentősen támogató Hargita Megye Tanácsának elnöke bátorította az útnak indulókat, hogy ezzel a szép és magasztos vállalással vigyék minél messzebbre Székelyföld vendégszeretetét és kiemelkedő értékeit. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere elmondta, úton vagyunk mindannyian, és nagyon fontos, hogy közben felfedezzük azokat az értékeket, amelyekért útra indultunk.

A Mária út

Mariazelltől Magyarországon keresztül Csíksomlyóig vezet, távlatosan az észak–déli irányú Czeştochowa–Međjugorje-vonal kialakítása is része a Mária út ideának, s ezzel egységes, Közép-Európát lefedő vallásos turizmus attrakcióval lehet majd hívni és várni a világ spiritualitást is kereső turistáit, zarándokait.

A Mariazell–Csíksomlyó-iránynak egy északi és egy déli főútja lesz, és elágazások hálózata feltárja az egész Kárpát-medencét zarándokutakkal összekötve a spirituális szempontból hagyományos és fontos helyeket. A Mária út gyalogos- és kerékpárosútjaival hét országot köt össze, és útvonalváltozataival együtt egységes hálózatot alkot. Az útvonal alapvetően a Szűz Máriához kapcsolódó kegyhelyeket, emlékeket érinti, teljes hosszában több ezer kilométer hosszúságban, de ehhez kapcsolódva minden történelmi, vallási, kulturális, természeti vagy épített értékre ráirányítja az érdeklődők figyelmét. A teljes szakasz Mariazelltől Csíksomlyóig több mint 1400 km (ebből 500 km Romániában), és gyalog kb. 60 nap alatt járható be teljes egészében.

A gyulafehérvári Caritas, partnerségben az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel (EKE), vállalta, hogy a magyarországi Mária Út Egyesületet támogatják a Máriazell–Csíksomlyó-zarándokút erdélyi szakaszának megépítésében és népszerűsítésében. Ehhez az együttműködéshez csatlakozott Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulásban részt vevő többi 13 önkormányzattal közösen, az út székelyföldi koordinátorának alkalmazásával.

 

Erdély.ma


Elindultak a kerékpáros zarándokok Csíksomlyóról Mariazellbe

Tizennyolc nap alatt több mint 1300 kilométert karikáznak a Mária Úton több Mária kegyhelyet érintve Erdélyben, Magyarországon és Ausztriában.

A zarándokokat többen elkísérik a város széléig, illetve a tolvajosi Hármas-keresztig, aki csatlakozni szeretne az megteheti szerdán reggel Csíksomlyón a kegytemplom előtt. Azt szeretnék, ha minél többen elkísérnék az első kilométereken, hisz szükségük van a támogató buzdításokra.

Az indulás előtt, fél nyolctól résztvesznek a szentmisén és a Szűzanya áldásával Székelyudvarhely felé veszik az irányt. Tizennyolc nap alatt több mint 1300 kilométert karikáznak a Mária Úton több Mária kegyhelyet érintve Erdélyben, Magyarországon és Ausztriában. Általános szándékként Mária oltalmába ajánlják az irgalmas szeretet gyakorlatának kibontakozását a Kárpát-medencében, a szeretet kultúrájának meghonosítását három országon át. Ugyanakkor útjukon szeretnének találkozni a helyi közösségekkel is, elvinni hozzájuk a csíksomlyói Szűzanya üzenetét, beszélni a Mária Útról és a Caritasnál végzett munkájukról.

Első nap megállnak a Mária Rádió kápolnájában és stúdiójában Székelyudvarhelyen, estére pedig a nyikómalomfalviak fogadják és ott fognak megszállni a Malomfalvi Falufejlesztő Egyesület vendégházában. Csütörtökön, július 7-én Farkaslakát, Korondot, Sófalvát, Parajdot, Szovátát és Nyárádremetét érintve Szászrégenig bicikliznek, ott a Kisboldogasszony plébánián kapnak szállást, július 8-án pedig a Mezőséget szelik át Szamosújvárig, a latin plébánián fogadják őket. Július 9-én meglátogatják a Szűzanya füzesmikolai kegyhelyét és Széken, Bonchidán át Kidéig mennek, szállásuk a lelkigyakorlatos házban lesz. Szilágysomlyón lesznek július 10-én, majd Nagykárolyban július 11-én, és az országot július 12-én hagyják el Csanálosnál, aznap érve Máriapócsra a Könnyező Szűzanya magyarországi kegyhelyére.

A további és részletes útiterv megtalálható a blog.caritas-ab.ro blogon, ahol időnként be is számolnak útjukról.

www.mediatica.ro/Gyulafehérvári Caritas/Médiairoda