Elhunyt Dunai Ferenc P. Anicét OFM

Életének 82., szerzetességének 24., papságának 50. évében, ez év június 21-én elhunyt.  1929. április 17-én született Petriben (Bihar megye). 1961-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Állomáshelyei egyházmegyés papként: Bélfenyér, Arad, Pécska, Iratos, Simonyifalva, Szentmárton, Arad minorita templom. 1987–ben lép be a erdélyi Szent István királyról nevezett Ferences Rendtartományba. Itt a következő helyeken tevékenykedik: Dés, Fogaras, Brassó, Vajdahunyad, Déva, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Máriaradna.

Életének utolsó három évét a dési rendházban töltötte, ahol türelemmel viselte betegségét.

 „Áldott légy Urunk a testi halálért, a mi testvérünkért,

Akitől élő ember el nem futhat…

Boldogok, akik magukat megadták a te szent akaratodnak.”

(Szt. Ferenc: Naphimnusz)

Június 24-én a dési ferences templomban tartott engesztelő szentmiseáldozat bemutatása után a rózsadombi temetőben temették. A szentmise főcelebránsa dr. jakubinyi György gyulafehérvári érsek volt. A homilíát a dévai ferences kolostorban élő Marek Bernardin OFM mondta, akivel Anicét atya - Désre kerülése előtt - több mint három évet volt együtt Déván. A személyes hangvételű szentbeszédet a dévai évek alatt kialakult nagyon jó testvéri-baráti kapcsolat indokolta. A Dés környéki papok és a hívek mellett jelen volt az egykori teológus évfolyamtársak közül Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos is. Az évfolyam tagjai a napokban ünnepelték pappá szentelésük 50 éves évfordulóját. Az aranymisések találkozóján Anicét atya betegsége miatt nem tudott részt venni.

 

Borsodi L. László, ferences sajtóreferens