2011.07.13
Bölcsőtől a sírig kíséri életünket, örömről s riadalomról adott hírt évszázadokon keresztül, imára hív és búcsúra szólít a harang. Székelydobóban egy közel 150 éves harang újjászületésének lehettünk tanúi, a nemrég elkészült alsódobói kápolna tornyának új „lakóját” vasárnap szentelték fel.
„Az 1867-ben öntött harangot az első világháború előtt ásták el a Hármashegyen, évekkel később találtak rá, majd levitték az iskolához, és egy ottani haranglábra helyezték” – árulja el Jakab Lajos plébános. A gyerekek azonban minduntalan játszottak vele, húzogatták, a mezőkön azt hitték, tűz van. Kövekkel is dobálták, az éle két helyen kipercent, nem is lehetett kijavítani – mondja a plébános, akitől megtudjuk, hogy ezt követően a harang egy idős asszony kertjébe került, haranglábra szerelve, az asszony pedig 46 évig látta el a harangozó feladatait. Időközben az iskola egyik terméből kialakított kápolnához egy szentélyrészt építettek, és bár eredetileg nem tervezték, hozzáépítettek egy tornyot is, ebbe került a harang.
„Siratom a megholtakat és zengem azok feltámadását, mely célra öntette a dobói rom.kato. Hívek a vágási és bétai társmegyék segítségével. Öntetett Sepsi.Sz.Györgyön 1867” – olvasható a harangról.
A harangöntők tudnak egy sepsiszentkirályi harangról, amelyen ugyanilyen mintákat találunk, hasonló a használt betűtípus és a felfogatórészen található angyalfejecskék is. Székelydobói testvére most ismét hirdeti, hogy a harangszó az egyik legszebb zenei hang, amely magában hordozza az emberi élet minden örömét és bánatát.
(Sz.Cs.), székelyhon.ro, 2011. 07. 12.