2011.07.14
Ferenczi Sándor: Százéves a korondi római katolikus templom. Plébániatörténet a dokumentumok tükrében
Gyulafehérváron a Hittudományi Főiskola és a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szemináriumi Líceum közös udvarán, népes társaságtól körülvéve, találkoztam dr. Ferenczi Sándor teológiai tanárral, szülőfalum egykori plébánosával, kedves barátommal. A szokásos kézfogások alatt valaki megjegyezte: te Sándor, semmit sem öregedtél. Mire a tanár úr valamit is válaszolhatott volna, gondolkodás nélkül rávágtam: aki annyit dolgozik, mint Ferenczi Sándor, nem ér rá megöregedni.
Ő elpirult, én pedig vallom és állítom, azt mondtam, amit a legőszintébben gondoltam. Ferenczi Sándor rengeteget dolgozik. Még a Hittudományi Főiskoláról ismerem. Két évvel járt felettem. Segédlelkészként a kincses városban szolgáltunk, tervezgettünk, örültünk egymás sikereinek, búsongtunk a kudarcokon. Amikor 1990-ben szülőfalum plébánosa lett, ebbéli örömöm feledtette szomorúságomat, hogy nekem a Zsil-völgye jutott osztályrészül. Jó volt hazalátogatni, találkozni vele, hallgatni anekdotáit, terveit, látni megvalósításait. Jó volt látni, milyen önfegyelemmel és papi lélekkel tudta kezelni, hogy elődje helyben maradt. Jó volt hallgatni irattári búvárkodásainak történeteit. Egy-egy adatról, egy-egy elfelejtett tényről olyan lelkesen beszélt, hogy ilyenkor megállt az idő, csak az óra ketyegett irgalmatlanul. Én mindig az idő szorításában éltem.
Tizenegy évi korondi szolgálat után a főpásztor teológiai tanárrá nevezte ki. Nem akármilyen kihívás volt ez az ő számára. Tanítani, ellátni a vicerektori teendőket, mindezek mellett plébánosként is egészet nyújtani. Ám a hármas feladat sem tudta Ferenczi Sándor idejét teljesen kitölteni. Biztosra vettem, s lám beigazolódott, hogy számára az érseki levéltár maga „a szellemi paradicsom”, „tejjel-mézzel folyó Kánaán”. Olyan kincsesbánya, ahonnan felszínre lehet hozni ittlétünk,
múltunk, elvégzett munkánk megsárgult dokumentumait, csak éppen be kell ülni, szorgalmasan kell olvasgatni, tanulmányozni őket. Kutatómunkájának eredményeként doktori fokozatot szerzett, és egy olyan hiánypótló művet tett a papság asztalára, mint
A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti papi névtára.
Az elmúlt év őszén meglátogatott. Ajándékot hozott: Százéves a korondi római katolikus templom – Plébániatörténet a dokumentumok tükrében című művét. Többször elolvastam, folyamatosan olvasom. Olyan dokumentumgyűjtemény, melyet minden korondinak, különösképpen a Korondon élő római katolikusoknak álmukból felverve is ismerniük kellene. Olyan könyvvel ajándékozott meg bennünket dr. Ferenczi Sándor, melynek asztalunkon van a helye, mert kézikönyv, a múlt beszédes tanúja, az élni akarás bizonyítéka.
A könyv megírásának apropójául a kerek évforduló szolgált. A jelenlegi plébános, Páll Antal mindent felújító, szakszerű, sok-sok áldozatot igénylő munkája e könyv által vált teljessé. Százéves a templom, de ennek többszöröse az egyházközség, hiszen már az 1330-as években templomos hely. Dr. Ferenczi Sándor nyolc fejezetre tagolta olvasmányosan, lüktető elevenen, szinte temperamentumosan (ilyen ő!) megírt művét. Ír a templomépítés száz évvel korábbi viszontagságos sorsáról, a papi lakról, az egyházközség papjairól, híveiről, a felekezeti oktatásról, az egyházközség fenntartásáról, a fíliákról és a temetőkről. Megtudhatjuk például, hogy a „templom építésének ügyében 1902. október 14. és 1911. november 14. között több mint 130 hivatalos levélváltás történt” (17.). Megtudjuk, hogy a templomot építtető plébánosnak, Hadnagy Mihálynak szegénységi bizonyítványt kellett kérnie, hogy gyűjtőakcióba kezdhessen a felgyűlt adósság törlesztésére és a hátralévő munkálatok végzésére (26.). Érdekességként említi, hogy a mindenkori korondi plébános a nehéz anyagi helyzetére való tekintettel 1807-től kocsmálási joggal rendelkezett (128.). Ez valójában italmérési jogot jelentett, amit ma el sem tudunk képzelni, de századokkal korábban természetes
volt.
De mi marad az olvasónak, ha mindent elmondok e nagyszerű monográfiáról? Kézbe kell venni, olvasni, beszélni kell róla! A magam részéről, de minden Korondról származó paptestvérem nevében is köszönöm dr. Ferenczi Sándornak a gyönyörű ajándékot. Adja Isten, hogy még sok-sok olvasnivaló szülessen termékeny szorgalmának és kutakodásainak szellemet-testet fiatalon tartó igyekezetéből. Ezt az alkalmat használom fel arra is, hogy köszönetet mondjak jelenlegi plébánosunknak, Páll Antalnak a százéves templom és plébániaépület szakszerű felújításáért! Az Úristen adja áldását életére, arra kérem, ne fáradjon bele. A mi népünk sokszor próbára tesz bennünket, de ettől olyan szeretetreméltó, hogy életünk legértelmesebb tettei közé tartozik, őket önzetlenül, csupán Istentől várva elismerést és jutalmat, szolgálni.
Oláh Dénes, Vasárnap