Krisztus a megtartó erő

Erdélyi Madrid – katolikus ifjúsági tábor

Ma ér véget az Erdélyi Madrid katolikus ifjúsági tábor, amelyet a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség, a Keresztirány, valamint a KFT – Katolikus Fiatalok Találkozója katolikus csoportok szerveztek augusztus 28.– szeptember 1. között a gyergyószentmiklósi Hétvirág panzióban. A rendezvény fő célkitűzése a Szentatya üzenetének ismertetése azokkal a fiatalokkal is, akiknek nem sikerült eljutni a madridi Ifjúsági Világtalálkozóra.

Minden évben megszervezik az Ifjúsági Világtalálkozót II. János-Pál pápa kezdeményezésére – közölte Tamás Barna atya, az Erdélyi Madrid ifjúsági tábor egyik kezdeményezője, kifejtve, hogy az augusztus elején Madridban tartott világtalálkozón Romániából hozzávetőleg kétezer fiatal vett részt.

Mint mondta, a találkozó előkészületei, illetve a Szentatya üzenete sokkal az esemény előtt ismert volt, és ebből adódóan fogalmazódott meg az ötlet, hogy a madridi világméretű rendezvény mintájára szervezzenek találkozót azoknak, akik nem mehettek el a spanyol fővárosba.

Krisztus a legfontosabb megtartó erő – szűrte le a pápai üzenet lényegét Sidó Ágnes szervező, kifejtve, hogy ezt az üzenetet tárgyalták meg különféle korcsoportokban, nagy- és kiscsoportos foglalkozások keretében. Emellett, természetesen számos szórakoztató tevékenységet is szerveztek, a sátrak alatti asztaloknál különféle kézműves-tevékenységek zajlottak, de volt focibajnokság, tehetségkutató vetélkedő, koncert és buli is.

Ottjártunkkor a külső szemlélő számára feltűnő jelenségnek bizonyult, hogy noha itt is fiatalok voltak, sehol nem lehetett találkozni egyetlen céltalanul csellengő, életunt ifjúval sem. A tábor területén nem lehetett látni egyetlen elszórt cigarettacsikket vagy sörösdobozt sem, ami a más jellegű táborok mondhatni „természetes” velejárója. Itt mindenki vagy éppen bekapcsolódott valamilyen tevékenységbe, vagy igyekezett valahová. A tábornak egyébként közel hétszáz állandó lakója volt, de többen is érkeztek egy-egy napi részvételre. Nem kis meglepetést okozott számunkra a Ferences szépségszalon felirat az egyik sátoron, ám Tibor testvér megmagyarázta, ezen a helyen lelki beszélgetések és gyónások zajlanak, ami után lélekben megszépülve távoznak az érdeklődők. A ferenceseknek egyébként a gyógynövényekből főzött teája is igencsak kelendő volt, mint mondta Tibor testvér, egyszerűen képtelenek voltak elegendő mennyiséget főzni.

– Ez a tábor sokkal családiasabb, mint a madridi – fejtette ki a Hargita Népe kérdésére Szabó Ildikó-Boróka, aki a madridi ifjúsági találkozón is részt vett. Elmondva, hogy az ottani találkozó a tömeges részvételtől volt nagyszerű, itt viszont sokkal több lehetőség volt az ismerkedésre, a hosszas beszélgetésekre.

Jánossy Alíz
Hargita Népe


Madrid pár napra Erdélybe „költözött”

Azoknak a fiataloknak szervezték meg idén az Erdélyi Madrid tábort, akiknek nem sikerült eljutniuk a 26. Katolikus Ifjak Világtalálkozójára, a spanyol fővárosba. A Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló rendezvény a szent atya madridi üzenetének szellemében zajlik.

erdelyi_madrid_1_b

Akárcsak a többi helyszín, a ferencesek sátora is gazdag programokat kínál

„Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben” – Szent Pál apostol sorait választotta Benedek pápa az idei Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó mottójául, ez a jelszava a madridi találkozó mintájára megrendezett erdélyi találkozónak is, melynek alkalmával a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél lévő táborhelyen gyűltek össze a katolikus ifjak.

„Erdélyből általában kevés fiatalnak sikerül eljutni az ifjúsági világtalálkozókra, ezt figyelembe véve tavaly eldöntöttük, hogy hasonló találkozót szervezünk az itteni fiataloknak. A madridi világtalálkozó már előre ismert mottója, az üzenet szépsége és mélysége adta az apropót az Erdélyi Madrid megszervezéséhez” – ismertette az augusztus 28-a óta zajló rendezvény megszervezésének előzményeit Tamás Barna atya, a főszervezők egyike.

Sidó Éva szervező, a Keresztirány ifjúsági szervezet vezetője, a mottóul választott idézet Benedek pápa szerinti értelmezését felidézve, a következőképpen fogalmazott: „Gyökeret verni Krisztusban azt jelenti, hogy a bizalmunkat újra és újra Istenbe vetjük. Ő az elsődleges alapja a mi életünknek, a legfontosabb megtartó erő. Nagyon fontos a hitünket gyakorolni személyesen, imában, közösségben, egymással való kapcsolatainkban. Erősödjünk meg ebben a hitben, vállaljuk fel hitünket a hétköznapokban, a társadalomban, és ne fogadjuk el azt az utat, amit a világ kínál, és ami sokszor csalódáshoz vezet, hanem a biztos utat válasszuk, ami maga Jézus Krisztus, aki elvezet minket az örök életre” – az Erdélyi Madrid rendezvény minden egyes programja az üzenet szellemében zajlik. A tanítások, az üzenet feldolgozásának folyamata a táborozók életkorának függvényében különböző módszerekkel történik: a 12 és 30 év közötti résztvevők három korcsoportra, ezeken belül kiscsoportokra osztva, más-más pedagógiai módszerrel, más-más szinten, a fiatalok korának megfelelően értelmezik, dolgozzák fel az üzenetet.

erdelyi_madrid_2_b

Előkészületek a szerda esti tehetségkutató próbára

Gazdag programkínálat, tartalmas táborozás

A vasárnap óta zajló rendezvény iránt a vártnál nagyobb az érdeklődés, a tábor kezdetekor közel hétszázan regisztráltak, és azóta naponta növekszik a létszám. A táborozók pedig – elmondásuk szerint – a lehető legnagyobb feltöltődést kapják a színes programok által. Nagyon sokan kihagyhatatlannak tartják a ferences szerzetesek által működtetett „Szépségszalont”, ahol a gyónások, a vezetett beszélgetések által mindenki rátalálhat lelki szépségeire. Ugyancsak kedvelt „program” a szintén a ferencesek által készített tea elfogyasztása. Az illatos és igen ízletes gyógytea kortyolgatása közbeni kötetlen beszélgetések igazán sokat jelentenek, főként közösségépítő szempontból – vélik, akik naponta együtt ülnek a tűz köré.

erdelyi_madrid_3_b

Van, aki már gyakorlott, van, aki most tanulja a gyöngyfakészítést

Az ép lélek megőrzéséhez, ép test szükségeltetik – a különböző sportolási lehetőségek és a vetélkedők erre biztos lehetőséget nyújtanak. A tábor területén működő sokféle műhely pedig mindenkinek lehetőséget biztosít tehetsége kibontakoztatásában. A különféle programok középpontjában természetesen a naponta tartott szentmise áll, melyet minden alkalommal más lelkész celebrál, illetve ez alkalommal kapnak lehetőséget a bemutatkozásra a zenei csoportok.

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség, a Keresztirány ifjúsági szervezet, és a Katolikus Fiatalok Találkozója által szervezett tábor csütörtök délben ér véget. A folytatásról egyelőre nem nyilatkoztak a szervezők.

Pethő Melánia, székelyhon.ro, 2011. augusztus 31.


Elkezdődött az Erdélyi Madrid

Többnyire erdélyiek vesznek részt a táborban
Kezdetét vette a madridi Ifjúsági Világtalálkozó erdélyi változata, az Erdélyi Madrid. A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség, a Keresztirány ifjúsági szervezet, és a Katolikus Fiatalok találkozója által szervezett táborra meglepően nagy az érdeklődés.

A szervezők vasárnap, augusztus 28-án tartottak sajtótájékoztatót a gyergyószentmiklósi 3-as km-nél, amely a tábor helyszínéül szolgál (az EMI helyszíne). Majoros Tibor, Sidó Éva szervezők, Steve Thomashefski amerikai pap, valamint Tamás Barna és László Rezső lelkészek tájékoztatták a sajtó képviselőit.

 

Megtudtuk, hogy Tamás Barna és László Rezső azok, akik többek között a fiatalokkal való foglalkozás szerepkörét is betöltik. A rendezvénnyel kapcsolatban Tamás Barna elmondta, nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy eljusson Madridba, az Ifjúsági Világtalálkozóra, ezért szerveztek egy Erdélyi Madridot, a tulajdonképpeni rendezvény lekicsinyített változatát. Hozzátette, hogy a tábor lényege a szent atya madridi üzenetének az elhozása, továbbá a keresztény összetartozás megerősítése.

Sidó Éva szervező, aki Aradról érkezett kifejtette, hogy érkeztek a határon túlról is, azonban a legtöbb fiatal Erdély különböző pontjairól utazott Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, nem kevesebb mint 500 jelentkező volt, a stáb, a tábor szervezőcsoportja pedig 130 személyből áll.

A programok is érdekesnek bizonyulnak, ezzel kapcsolatban is Sidó Éva tájékoztatta portálunkat: „A tábor programjai igencsak változatosak lesznek. Minden téma a szent atya üzeneteit fogja elmélyíteni, aminek pedig nagyon örülünk az, hogy korcsoportonként fog ez történni. Különböző korosztályoknak külön tanítás lesz, természetesen ugyanabban a témában” – mondta.

Majoros Tibor, Thomashefski atya, Sidó Éva és Tamás Barna atya

Majoros Tibor és Steve Thomashefski mindketten az Egyesült-Államok egyik legnevesebb katolikus szervezetének, a Renewal Ministriesnek a munkatársai, és többek között ők szervezik a KFT-t (Katolikus Fiatalok Találkozója) is Erdély-szerte. „Tiborral, ha jól emlékszem, 1998-ban találkoztam, a fiatalokkal pedig 8 éve kezdtünk foglalkozni” – mondta az államokból érkező diakónus. Thomashefski atyától azt is megtudhattuk, hogy Magyarországon is szeretnének hasonló találkozókat szervezni, mivel a fiataloknak láthatóan nagyon tetszenek az ilyesfajta rendezvények.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még példa Erdélyben hasonló jellegű találkozóra, Tamás Barna elmondta, korai lenne még hasonló dolgokkal kapcsolatban nyilatkozni. „Két év múlva Rio de Janeiróban lesz az Ifjúsági Világtalálkozó. Mivel ez még messzebb van tőlünk, ezért nagyon boldog lennék, ha tudnánk szervezni majd egy Erdélyi Riót is” – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztató végén kaptuk az információt, hogy néhány előadást, valamint szentmisét élőben közvetít majd a Mária Rádió. Elkezdődött tehát a tábor, gyűlnek a fiatalok (12 és 30 év között van a korhatár), és az, hogy érdemes-e kilátogatni a gyergyószentmiklósi 3-as km-hez, nem is lehet kérdés.

Kertész László, székelyhon.ro, 2011. augusztus 28.

Az Erdélyi Madrid honlapja >>