Katolikus helytállás Erdélyben a kommunizmus idején

Az erdélyi katolicizmus jelesre vizsgázott a kommunizmus idején! Ezt a büszke, öntudatos kijelentést tette dr. Marton József egyháztörténész professzor a Katolikus Akadémián március 1-jén tartott előadása elején. Elmondta: ezt nem csak katolikusok gondolják így, hanem ezt Ion Ionita, az egykori kultuszosztály munkatársa fogalmazta meg egy 2002-ben tartott konferencián. Az erdélyi katolikus egyház helytállása valóban példaértékű volt, itt a békemozgalom leple alatt kísértő beszervezés nem igazán járt sikerrel, nem tudták eltántorítani a hitükhöz, nemzeti közösségükhöz, elöljáróikhoz hű papokat és híveket a mégoly leleményes kommunista agitátorok sem. Ebben természetesen nagy szerepe volt az egyházmegye elöljárójának, akit ellenfelei, a kommunisták is tiszteltek.

„Gondviselés, hogy abban a korban olyan megfontolt, iránytmutató püspök állt az egyházmegye élén, mint Márton Áron” – fogalmazta meg az előadó, aki azt is jelezte: a gyulafehérvári katolikus egyházmegye kommunizmus ideje alatti történetének csak a társadalmi keretét, fontosabb szereplőit, intézményeit tudja ismertetni, a témát kimeríteni az előadás időkeretében lehetetlen. A hallgatóság így is lenyűgözve, hol elszomorodva, sóhajtva, hol a helytállás példáit hallva büszkén hallgathatta egy letűnt kor gaztatteiről, de a sötétben is felcsillanó reményről szóló, dokumentumokra alapozott előadást. Ennek végén újdonságszámba ment a Márton Áron püspök esetleges bíborosi kinevezéséről szóló történet. Az előadó Márton Áron püspök saját feljegyzéseiből idézte az esetet, amely a nagy püspök példaadó és hiteles, józan szerénységét példázta. A vatikáni megbízottal folytatott beszélgetést Márton püspök feljegyzéséből szószerinti idézte Marton József, ezzel is példázta, hogyan volt igazán katolikus és mélységesen szolidáris Márton püspök a görögkatolikus egyházzal, amikor maga helyett annak elöljáróját javasolta bíborosi rangra. A büszkeség és meghatottság járta át a hallgatóságot Marton professzor előadása nyomán.

A Katolikus Akadémia következő előadása március 8-án lesz, előadó: Holló László, téma: Az Európai Unió – az értékek Európája(?).

Bodó Márta
Vasárnap katolikus hetilap, 2012/11