„Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19)

Férjek, édesapák lelki hétvégéje
Március 2-4. között került megszervezésre a csíksomlyói Jakab Antal Konferenciaközpontban a férjek, édesapák lelki hétvégéje, amelynek témája a misszió volt. Péntek este Szénégető István családreferens lelkész és Tamás Huba csíkszeredai segédlelkész tartott felvezetőt a téma kapcsán, amelyben kifejtették, hogy a missziót 5 kérdés jellemzi: Ki küld? Kit küld? Hová küld? Miért küld? és Hogyan küld?

Ezt követően a sepsiszentgyörgyi háromgyerekes édesapa, Blága Botond Az első missziós területem a családom címmel tartott előadást, amelyben kiemelte a gyereknevelés fontosságát ebben a zűrzavaros világban. Ezt követte a Bátorság emberei című film megnézése, amely arra buzdította a jelenlevő 130 férfit, hogy bátran álljanak ki a hitük mellett még akkor is, amikor ez nagyon nehéz. A filmnézést egy vidám hangulatú „összerázó” követte, ahol a szatmári férfiak jóvoltából felszolgált pohár bor mellett lehetett beszélgetni még egy kicsit, mindarról, amiről a férfiak szoktak.

Szombat délelőtt a székelyudvarhelyi Zsombori Zsolt buzdította a résztvevőket arra, hogy a misszió a környezetükben, munkahelyükön egy megélhető valóság, és hogy ezen a téren is törekedni kell Isten igéjének meghallására és életre váltására. Őt követte Péter Berci tanúságtétele. A szombat délelőtti második, a Misszió a plébániámon, egyházamban című témát Bajcsi Tibor, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánia gondnoka vezette be. Előadása egyben tanúságtétel is volt arról, hogy miután Isten egy csoda által meggyógyította őt, miképp indult el a plébániai szolgálata, ami azóta is tart. Előadásában kitartásra, türelemre, a szeretet útján való megmaradásra buzdította a férfiakat. A felvezetőket követő ksicsoportos beszélgetésekben mély megosztások, őszinte tanúságtételek hangzottak el.

A délutáni program a szatmári férficsoport bemutatkozásával folytatódott, majd a kolozsvári Bíró Ernő, hétgyerekes családapa az általa vezetett imaszolgálatokról, az ima fontosságáról, imameghallgatásokról beszélt. A szentmisét vacsora és szentségimádás követte, a meghitt hangulatú együtt imádkozás, a közben hullajtott férfikönnyek, a megrendülés, a jó gyónások és a napot lezáró majdnem kétórás dicsőítés valóban egy nagyszerű lehetőség volt az újrakezdéshez, az Isten szeretetében való megmerítkezéshez.  

Vasárnap délelőtt Lukács János István, a Keresztalja római katolikus hetilap fõszerkesztője a közéletben való férfias szerepvállalás, a közéleti misszió fontosságát hangsúlyozta és bemutatta a hetilap eddigi útját, feladatait, kihívásait, eredményeit. Samaj Arnold, a Szent András Alapítvány nagyszerű evangelizációs munkáját mutatta be, amely nemcsak evangelizáló munkát, de egyféle evangelizátor- képzést is végez az alapítvány munkatársai által szervezett kurzusokon keresztül.  A vasárnap délelőtti plénumot és a hétvégét a szentmise zárta le, majd Isten áldásával indultak haza a résztvevők otthonainkba, hogy jobb, szeretőbb, Isten útját kutató, de azt másoknak is megmutató férjekként, édesapákként éljenek otthon a családjukban, a közvetlen környezetükben, a munkahelyükön, a plébániáikon, a közéletben.
       
„A hétvégi  találkozás mélyen a lelkembe ívódott, és meggyőződésem, hogy  újabb fordulópontként (mint napraforgó a Nap felé, úgy fordulok én is  folyamatosan az életadó Isten felé) fogok rá ezentúl gondolni. Hazafele jövet az autóban megosztottuk egymással élményeinket, mindenki jó benyomásokról, fellelkesülésről beszélt. Kegyelmek kiáradásának, csodáknak voltunk a tanúi, és ezt nem rejtjük véka alá: beszélünk róla családban, munkahelyen, közösségünkben, barátoknak és mindenkinek, aki megkérdezi tőlünk, hogy mi az örömünk oka. Valószínű, hogy a hétköznapokban majd bőven adódik alkalom, hogy a hétvégén elhangzottakra alapozzuk döntéseinket és cselekedeteinket egyaránt. Valahogy így lehet elképzelni, mikor egy biztonságot adó helyről a "vadvilágba"küldetik valaki. Máris jó lenne visszamenni Csíksomlyóra, és jó lenne mindenkit magunkkal vinni. De hát éppen azért voltunk ott, hogy elhozzuk magunknak és másoknak is az örömhírt. Ráadásul első kézből. Ez ad erőt, reményt, de ugyanakkor feladatokat, kihívásokat is a mindennapokra. (Koczinger Tibor, Szatmárnémeti)

„A férjek és édesapák lelkigyakorlatán tapasztalt több bevillanás közül egyet szeretnék kiemelni. Felmerült a kérdés, hogy miként lehetünk megmentők, a tűzben rekedteket hogyan menthetjük ki, illetve hol van ilyen pusztító tűz az életünkben. Pillanat alatt ráeszméltem arra, hogy nincs is olyan távol ez az állapot tőlem, mindennapi jelenség. A láng pusztító nyelvei nem mások, mint a harag, a gyűlölet, a bűntudat, a félelem, a tudatlanság. Ha ezen állapotok valamelyikében az ember döntést hoz, alkot, sok évig szül hasonló gyümölcsöket. E fajta forrásokat feltárni emberi kötelességünk. Itt találtam rá missziós területemre, önmagamban, közeli és távoli családomban. Krisztus élő jelenlétében, a pokol tüzéből kiemelkedve, átváltozva az élet szikrázó, teremtő, szerelmetes fényében, ami természetes állapotunk születésünktől kezdve. Hálás köszönet mindezért a szervezőknek!” (Török László, Nagyernye)

Tekse Árpád


Férfiak, ha imádkoznak
 

A közfelfogással ellentétben nemcsak a nők igénylik a lelki programokat; az elmúlt hétvégén megszervezett találkozóra mintegy 140 férfi érkezett Erdély különböző településéről, hogy részt vegyen a férjek, édesapák számára tartott programokon. Volt, akit a felesége nevezett be a rendezvényre, de sokan érkeztek „önként” is, pusztán annak öröméért, hogy férfi társaival együtt imádkozzon és beszélgessen.

A kétnapos rendezvénynek, amely a Gyulafehérvári Főegyházmegye pasztorális tervéhez igazodva a misszió témája köré szerveződött, a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház adott otthont. A zsúfolásig megtelt díszteremben négy altémára bontva hallgathattak előadásokat a résztvevők. Blága Botond arról beszélt, milyen missziós feladatai vannak a családban a férfinak, Zsombori Zsolt előadása a környezetre, munkahelyre fektette a hangsúlyt, Bajcsi Tibor pedig a plébánián betöltendő küldetésre hívta fel a hallgatók figyelmét.

A vasárnap délelőtti előadás megtartására lapunk főszerkesztőjét, Lukács János Istvánt kérték fel a szervezők, aki Misszió a közéletben címmel szólt a hallgatósághoz. Ő arra biztatta a férfiakat, ne féljenek megkeresni lelkükben azt a tűzoltót, akivé gyermekkorukban válni szerettek volna, azt a hőst, aki számára természetes, hogy nemcsak a családért és a szűkebb környezetért, hanem adott esetben idegen emberekért is áldozatot vállal.

Az előadásokat kiscsoportos megbeszélések követték, amelyek során az elhangzott témához kapcsolt kérdésekre próbáltak válaszolni a résztvevők. Többször is szóba kerültek a férfiakkal szemben támasztott társadalmi és családi elvárások, illetve az, hogy hogyan lehet mindennek a terhét Krisztusra figyelve viselni. Elhangzott, hogy a döntések jelentős részének meghozatalát a család a férfitól várja, akinek a kenyérkeresés is feladata – éppen ezért szép, de nehéz feladat jó férjnek, jó apának lenni. Pénteken este közösen nézték meg A bátorság emberei című filmet, amely négy rendőr megható történetét mutatja be. Szombaton délután két, programon kívüli előadás is elhangzott: Bíró Ernő az évek óta sikerrel működtetett távimacsoportról beszélt, míg Blága Botond az otthonoktatás előnyeit vázolta. Bíró Ernő elmondta, a távimacsoport tagjai sms-ben kérhetnek imát a saját szándékukra, és több csodásnak mondható gyógyulásról is beszámolt. A közös szentségimádás során a férfiak hálát adtak családjaikért, feleségükért, gyermekeikért és munkahelyükért.

Szénégető István család­pasztorációs lelkész, a rendezvény főszervezője elmondta, immár ötödik éve szerveznek kifejezetten férfiak számára lelkigyakorlatot, és a visszajelzések azt igazolják, nagyon fontosak a hasonló rendezvények. „A férfiaknak szükségük van arra, hogy egymás között legyenek” – jelentette ki a családok lelkigondozásáért felelős egyházmegyei megbízott, aki örömmel nyugtázta a férjek számára szervezett lelki hétvége évről évre növekvő népszerűségét, amelyet a folyamatosan növekvő létszám is bizonyít.

Keresztalja, 2012. március 12.