Európa identitása keresztény

„A kereszténység által képviselt társadalmi értékrend normái – a felebaráti szeretet, a szolidaritás és a közjó szolgálata –Európa polgárai körében nagy tiszteletnek örvend” – állítja Holló László egyetemi előadótanár, aki Az Európai Unió – az értékek Európája(?) címen tartott előadást március 8-án a Katolikus Akadémián. Kijelentését az Eurobarométer nevű szociológiai vizsgálat eredményeire alapozta, amelyek alapján azt is megállapította:  az európai polgárok több mint kétharmada hagyományos értékrend szerint kíván élni. Ezek alapján állíthatotta azt is, hogy Európa identitása, legalábbis latens módon, keresztény. Mégis az tapasztalható, hogy bár százalékos arányban nagy a keresztény jelenlét Európában (76 százalék), ez nem érezhető ilyan hangsúllyal a közéletben és közgondolkodásban.

 Az előadó szerint Európa kialakulásánál a kereszténység bábáskodott, de a közös identitás kialakulásához szükséges források hiányoznak. „Csalódunk, ha úgy véljük, hogy a kereszténység újra visszatérhet Európába úgy, ahogy hajdanában volt” – mondta. Magyarázat lehet a jelenségre, hogy a számok és a keresztények érdekérvényesítő képessége nem áll arányban egymással, mint ahogy az is, hogy az Európai Unió még nem kiforrott egység, egyelőre a gazdasági társulás jellege dominál, és még azon a téren is számtalan további tennivaló van, a politikai közösség és jogi formák kidolgozása legfennebb távlati kérdés. Számtalan érdekes kérdést vetett fel Holló László előadása (meghallgatható a Katolikus Akadémia honlapján:  http://rocateo.ubbcluj.ro/hu/kat_ak.htm), amelynek végén így összegezett: „Azt kell mondanom, hogy az euroszkepticizmust, a kérdőjelt, hogy értékközösség-e Európa, megértem. Ennek ellenére mondom, hogy az Európai Unió adta értékeket értékelnünk lehet és kell.” Az előadó által javasolt út: Európa értékeit értékeljük, de érdekeinket próbáljuk megvédeni.
Kép és szöveg: Bodó Márta
Vasárnap katolikus hetilap 2012/12