Nemzeti ünnep dicsőséges csatákról

Felsorakoztak a kokárdás-kardos huszárok Felsorakoztak a kokárdás-kardos huszárok
Rendhagyó ünneplésre került sor Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban március 15-én, az esti órákban. A szervező XI. osztály rövid színdarabot mutatott be, amelynek témája az erdélyi hadszíntér két jeles ütközete: a vízaknai és a piski csata volt. A jelenetben bemutatott események 1849 februárjában zajlottak Vízakna és Piski környékén. A jelenet szereplői valós történelmi személyiségek voltak. Bem József és Petőfi Sándor mellett megemlíthetjük például Bethlen Gergely, Kemény Farkas, Földváry Károly nevét. A jelenetet különböző Petőfi-életrajzok alapján rekonstruálta, írta és rendezte Dimén Erika magyar szakos tanár.

Az előadás során elhangzott Petőfi Sándor három híres verse: a Csatadal, a Négy nap dörgött az ágyú és az Erdélyi hadsereg. A rövid darab a nagy piski győzelem képével zárult, mert amint azt a narrátor a zárószavakban elmondta, „a dicsőséges piski csatát sok más harc követte, s még sok más magyar győzelem. A szabadságharc sorsa végképp akkor fordult meg, amikor az orosz Paszkievics tábornagy hadai átlépték a határt. Ismerjük mindannyian a további történetet, a vesztes segesvári csatán át – ahol Petőfi örökre eltűnt – ama gyásznapig, amikor ezer sebből vérző honvédseregünk Világosnál letette a fegyvert. De március 15-e nemzetünk történelmében a szabadság és a diadal jelképe, emlékezzünk hát ezen a napon hőseink dicsőséges, büszke arcára, mert ők így írták be magukat nemzeti történelemkönyvünkbe!”

Záróakkordként a közönség a szereplőkkel együtt énekelte a Szózatot, ami után a magyar nemzeti Himnusz csendült fel az ünneplők ajkán.

Marosi Balázs XI. osztályos tanuló, Szabadság, 2012. március 20.