Főegyházmegyénkben szeptember 9-13. között – idén is megszervezzük a papi továbbképzőt, Gyulafehérváron a SIS-ben.
A továbbképzőre kötelezett személyeken kívül bárki részt vehet a Paptestvérek közül, sőt ajánlott, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.
Érkezés: 2013. szeptember 9-én, hétfőn a 13oo órakor kezdődő ebédig.
Elutazás: 2013. szeptember 13-án, ebéd után.
A továbbképzés anyagát a morális, dogmatika és egyházjog képezi.
A továbbképzőn résztvenni szándékozók legkésőbb folyó év július 15-ig jelezzék szándékukat Ferencz Margit titkárnőnél a 0258-811–688-as fix, vagy a 0745–770–134-es mobilszámon, ill. az iroda@sis.uab.ro e-mail címen.
A plébánosok kötelesek erre az időre szabadságolni káplánjaikat.
Költségek:
Teljes napi ellátás egy személyre: szállás, 3 étkezés, kávé és víz = 60 RON.
Egyéb költségekre fejenként az egész továbbképzőre 10 RON.
Összesen: 190 RON fejenként.
A továbbképzés költségeit a főegyházmegye fedezi.
TÉTELEK MORÁLISBÓL:
1. A lelkiismeret és a törvény;
2. A bűn és az erények;
3. Az emberi társadalom az erkölcsteológia fényében;
4. Az élet morálteológiai vonatkozásai;
5. A nemiséggel és házassággal kapcsolatos erkölcsi kérdések.
Könyvészet:
Holló László, Isten csodálatos üdvösségteológiája, Kolozsvári Egyetemi Kiadó, K-vár 2007.
Höffner, Joseph, Keresztény társadalmi tanítás, Szent István Társulat, Budapest 2002.
Lucas, Lucas Ramón, A bioetikáról mindenkinek, Új Ember kiadó, Budapest 2007.
Weber, Helmuth, Általános erkölcsteológia, Szent István Társulat, Budapest 2001.
Weber, Helmuth, Speciális erkölcsteológia, Szent István Társulat, Budapest 2001.
Egyházi megnyilatkozások:
II. János Pál, Evangelium vitae, enciklika az emberi élet sérthetetlenségéről, Szent István Társulat, Budapest 1995.
II. János Pál, Misericordia Dei apostoli levél, szempontok a bűnbocsátás szentségének ünnepléséhez, 2002 (magyar fordítását kérésre megküldöm).
II. János Pál, Reconciliatio et poenitentia (kiengesztelődés és bűnbánat) a mai egyház küldetésében kezdetű apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest 1985.
VI. Pál, Humanae Vitae kezdetű enciklika a helyes születésszabályozásról, http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=120 (2013.05.06)
Hittani Kongregáció, Donum vitae, Instrukció a kezdődő emberi élet tiszteletéről és az utódnemzés méltóságáról, http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=187 (2013.05.06)
A Család Pápai Tanácsa, A gyóntató atyák Vademecuma a házassági erkölcs néhány kérdésében (1997), http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=140 (2013.05.06)
A Katolikus Egyház Katekizmusa
TÉTELEK DOGMATIKÁBÓL A 2013-AS PAPI TOVÁBBKÉPZŐRE
- Az Eucharisztia áldozati jellege hogyan tükröződik az Úr Jézus alapító szavaiban, gesztusában?
Az egész vacsora cselekménnyel Jézus a tanítványok kezébe adja magát, az önmagát ajándékozás és önmagát kiszolgáltatás kettős értelmében. A kenyér, amelyet Jézus, mint minden zsidó családapa, a lakoma kezdetén kioszt, és a kehely, amelyet nyújt, szinte jelek a jelben, az önátadás és az önkiszolgáltatás összesűrített reálszimbólumai: „Vegyétek, ez az én testem…, Ez az én vérem.” Az alapító szavakhoz tartozik még: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” – felbuzdít az áldozatra való átélésen alapuló visszaemlékezésre.
- Mi a koinonia jelentése az 1 Kor 10,16-ban?
„Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesedés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesülés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1 Kor 10,16sk) Az összekötő szó, a koinonia: közösség a részesedés által. Szent Pálnál a koinonia kettős irányt vesz: valakivel való közösség és valamiben való közös részesülés. A kenyér evése és a kehelyből való ivás, közösen végezve, személyes közösséget közvetít a keresztre feszített és felmagasztalt Krisztussal a testében és vérében való részesülés által. Krisztus teste és vére azonban nemcsak a létrejött együttlétet jelenti, hanem olyan valóságot is, amely megelőzi.
- Az Eucharisztia-alapító szavak milyen ószövetségi hagyományokra és helyekre utalnak Lukácsnál (és Pálnál) és Máténál (és Márknál)?
A Sínai szövetségnél, amelyre Mk és Mt híradásai céloznak, az áldozat van az előtérben: Mózes veszi a leölt borjak vérének felét, meghinti vele az áldozati oltárt, majd felolvassa a szövetség okmányát, a maradék vérrel leönti a népet, mondván: „ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr … kötött veletek”. Ennél a szövetségkötésnél az áldozat az étkezéshez kapcsolódik. Mindkettő összeköt Istennel: az oltárra és a népre szétosztott áldozati vér és a vének vacsorája, akik eközben láthatták Istent. Pál és Lukács áthagyományozzák a megbízást: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” A Pál és Lukács révén ránk maradt hagyomány elválasztja a kenyér-cselekményt és a kehely-cselekményt. Ezen a ponton hűebben adja vissza Mk-nál és Mt-nál a zsidó ünnepi lakomát.
- Hogyan fejeződik ki az utolsó vacsora és az Eucharisztia-ünneplés eszkatológikus vonása az Újszövetségben?
A vacsora nem csak az üdvösség végbement történetéről szól, hanem a megígért jövőről is. Ahogyan a lakoma Izraelben és ahogyan Jézus utolsó vacsorája, úgy a keresztények által ünnepelt úrvacsora is eszkatológikus jel. Amire Pál az „amíg el nem jön” rövid szófordulattal utal, azt a szinoptikusok szemléletesebben fogalmazzák meg a „szőlő terméséből inni az Atya országában” eszkatológikus távlatával. Az őskeresztény liturgiához tartozik a „maranatha!” felkiáltás, amely lehet kérés (Jöjj el!), vagy hálaadó kijelentés (Urunk eljött.). Az első jelentés a jövőre irányul. Az Eucharisztia ünneplése: benne „jön” a keresztre feszített és feltámadott Krisztus, benne lesz jelenvalóvá az ő élettörténete; és ugyanakkor megnyitja az „azon a napon” való eljövetelének eszkatológikus perspektíváját.
- Mik a görög és a latin egyházatyák Eucharisztia-teológiájának fő jellemzői?
Görög egyházatyák: tágan kibontják az anamnészisz fogalmát: az Eucharisztia megjelenítő emlékezés, benne jelenvalóvá lesz az üdvösségtörténet, Jézus egész története a megtestesüléstől a mennybemenetelig, de jelenvalóvá lesz Jézus, mint áldozati adomány is testében és vérében. Az Eucharisztia a felmagasztalt Úrnak és történetének utánzása, képe, képmása, hasonlata, szimbóluma. A részesedés a liturgikus cselekményről való hívő-értő elmélkedés, a titoknak képben való szemlélése által történik. Szent Ambrus: az adományok átváltozását tartja a legfontosabbnak. Az Ámen kifejezés kimondja, hogy Ez igaz (mármint a megváltás). Szent Ágoston: a jel karakterét hangsúlyozza. Főleg a szintek szimbolikus összefonódása érdekli: a kenyér – Krisztus földi teste – az egyház közössége. Hogy lehet a kenyérben az oltáron Krisztus teste? Ti vagytok Krisztus teste, és ha ti vagytok Krisztus teste, akkor a ti titkotok van az Úr asztalára helyezve. Ámen: az egyházi közösség megvalósulása.
- Kik az első és második eucharisztikus vita szereplői és milyen nézetekkel?
Első eucharisztikus vita: ugyanazon a kolostoron belül megy végbe.
Paschasius Radbertus OSB (†859 k.): – radikális eucharisztikus realizmus – erősen hangsúlyozza Krisztus eucharisztikus és földi testének azonosságát. Ratramnus de Corbie OSB (†868): a kenyér és a bor átváltozását nem testileg, hanem lelkileg, képileg kell értelmezni, válaszában képmás-teológiát fejt ki (in figura).
- Második eucharisztikus vita: az európai közvéleményt is mozgatja. Tours-i Berengár (†1088): a kenyeret és a bort Krisztus jelenlétének szimbólumaként értelmezi, Krisztus emberi teste azonban nem lehet jelenvaló az Eukarisztiában, mert a parúziáig a mennyben, Isten jobbján trónol. – Berengárt több zsinaton is elítélték, és alá kellett írnia Umberto di Silva Candida bíboros megfogalmazását: A kenyér és a bor az átváltoztatás után nemcsak szentség, hanem Jézus Krisztus valóságos teste és valóságos vére.
- Mi a „transsubstantio” jelentése és jelentősége?
Aversai Guitmund (†1097 k.) kimondja 1085 előtt: „a dolgok lényege (substantia) átváltozik, de… a korábbi íz, a szín és a többi érzéki akcidensek megmaradnak.” Ezzel előkészíti a transsubstantio tanát, amelyet a IV. Lateráni Zsinat hivatalosan is átvesz: az akcidensek a valóság empirikusan érzékelhető dimenzióját jelentik, a szubsztancia a szellemi értelem által szemlélt metafizikai lényeget. Az átlényegülés azt jelenti, hogy a lényeg változik, az akcidensek azonban nem. Ezzel a megkülönböztetéssel ki lehetett fejezni a szentség-fogalomban benne rejlő feszültséget a valóságos jel (kenyér és bor) és a megjelölt valóság (Krisztus teste és vére) között, anélkül, hogy az egyiket a másik kárára kellett volna korlátozni.
- A Trentói Zsinat szerint mi az összefüggés Krisztus golgotai keresztáldozata és a szentmise között?
A zsinat egyrészt megvédi az áldozati karaktert: (si quis dixerit) ha valaki azt állítja, hogy a szentmisében nem igazi és tulajdonképpeni áldozatot mutatnak be, legyen kiközösítve (anathema sit). Visszanyúl a Zsidókhoz írt levélhez: nem a keresztáldozat megismétléséről vagy kiegészítéséről beszél, hanem ábrázolásáról, emlékezetéről, és erejének átadásáról.
- Melyek voltak a reformáció fő kifogásai az Eucharisztia katolikus értelmezése és gyakorlata ellen?
A fő kifogások három téma körül csoportosulnak: a szentmiseáldozat, a valóságos jelenlét, és a laikus kehely-áldozás. Miseáldozat: a keresztáldozat megismétlése ellentmond a Zsidókhoz írt levél „egyszer és mindenkorra” kifejezésének. Valóságos jelenlét: Martin Luther (†1546): Krisztus testével és vérével jelen van, de az átlényegülés fogalmát szőrszálhasogatásnak tartja, inkább így mondja: Jézus Krisztus jelen van a kenyér a bor elemeiben, azokkal és azok alatt. Huldrych Zwingli (†1531): Mivel Jézus Isten jobbján ül, ezért az „ez az én testem” kifejezést átvitt értelemben érti, valóságos jelenlét nélkül. Jean Calvin (†1564): Krisztus jelen van az Eukarisztiában, de nem ő száll le a mennyből, hanem a Lélek működése által minket emel fel magához. Laikus kehely-áldozás: ennek megvonását minden reformátor elutasítja. Mit tanított Luther, Kálvin és Zwingli az Úr Jézus eucharisztikus jelenlétéről?
- Mit tanít a II. Vatikáni Zsinat Krisztus jelenléti módjairól (SC 7)?
A II. Vatikánum túlhaladt a valóságos jelenlét leszűkített fogalmán, azáltal, hogy Krisztus jelenlétéről beszél nemcsak a kenyérben és borban, hanem a többi szentségben, az igehirdetés szavában és az egybegyűlt közösségben is. Reformokat kezdeményezett a teljes nép tevékeny részvétele érdekében: anyanyelvű mise, laikus kehely-áldozás engedélyezése, szembemisézés (lakoma-közösség kifejezésére).
- Említsen 3 dokumentumot, melyek a szentségekről folyó ökumenikus párbeszédben nagy jelentőséggel bírnak!
Az úrvacsora (1978, Római katolikus/Evangélikus-luteránus Vegyesbizottság), Közös nyilatkozat (1982, Egyházak Ökumenikus Tanácsa) Tanítás –elítélések – egyházakat elválasztók? (1986, Közös Ökumenikus Bizottság) stb.
- Egy-egy mondattal határozza meg, hogy az Eucharisztia teológiájában mit jelentenek a következő kifejezések?
Anamnészisz: hálaadó és megjelenítő emlékezés az utolsó vacsorára.
Transsignificatio: átváltoznak a lakoma-közösség központi jelei: a kenyér és a bor Krisztus teste és vére lesz.
Transfinalisatio: ez az egybegyűltek átváltozásáért történik. Az önmagukat kereső emberek átváltozása az Atya gyermekeivé, testvéri közösséggé.
Consecratio: a szent miseáldozat azon leglényegesebb része, mikor a pap a Krisztus által meghatározott szavakkal a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé változtatja, midőn tehát a pap Krisztus nevében mondja: Ez az én testem, ez az én vérem.
- Sorolja fel az Eucharisztia-misztérium ünneplésének és értelmezésének fő szempontjait! Az Eucharisztia az egyház középponti ünnepe. Ebben az ünneplésben ábrázolja, hogy micsoda, vagy mivé kell válnia: az a közösség, amely tanúságot tesz Jézus Krisztusról és az általa hirdetett Isten Országáról: igyekszik e tanúságot életre váltani a felebarát szolgálatában: és mindkettőt a szó és a cselekvés tanúságát jelszerűen ábrázolja a liturgia ünneplésében. Az Eucharisztia-misztériumban az egyház alapszerkezete mutatkozik meg: az egyház összejövetel, közösség. Az Eucharisztia ünnepléséhez hozzátartozik a fölszentelt tisztségviselő általi vezetés.
- Milyen érvek szólnak az Eucharisztiában való interkommunió (ökumenikus Eucharisztia-ünneplés) ellen? 1. Még nincs meg az Eucharisztia közös ünnepléséhez szükséges egyetértés a hitvallásban. 2. A keleti testvéregyházakon kívüli, más egyházi jellegű közösségek nem őrizték meg sértetlenül – főleg az egyházi rend szentségének híján – az Eucharisztia misztériumának teljes gazdagságát 3. Az Eucharisztia az egyházi egység jele, ezért most még korai lenne felmutatni, mivel nem eszköz az egység elérésére, hanem a beteljesedett egység jele.
Ajánlott irodalom
A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK), Szent István Társulat, Budapest 2013, (1322-1419): vagy a 1994 kiadás a világhálón: http://www.katolikus.hu/kek/kek01322.html
A Keresztény Egységtitkárság Ökumenikus Direktóriuma, Budapest 1983.
Babos István, A szentségek. Életünk értelmét összefoglaló és annak irányt adó szertartások, Róma 1977.
Babos István, Az Egyház szentségei, Agapé 1996.
Békés, Gellért, Az Eucharisztia és az Egyház egysége. Az úrvacsora teológiai távlatai az ökumenikus dialógusban, in Teológia 20 (1986) 10-16.
Buttykay Antal, Az eucharisztia dogmájáról, Budapest 1942.
Dolhai Lajos, Az Eucharisztia teológiája a pápai enciklikában: http://web.axelero.hu/kesz/jel/04 _06 /dolhai.html
Dörnyei István, Gergye Győző, Csőgl János, Szentmiseáldozat és Oltáriszentség, Szent István Társulat, Budapest 1971.
Gánóczy Sándor, Bevezetés a katolikus szentségtanba, Pannonhalma 2006.
Eukarisztikus Emlékkönyv, (1938n1988). Szerk. Benkő Antal, Eisenstadt, 1988.
Görbe József, Az Eucharisztia. Teológiai meditáció, Budapest 1997.
Hopko, Thomas, A szentségek (ortodox, görög-keleti szempontok) http://hungary.orthodoxia.org/? page_id=2056
II. Ökumenikus direktórium az ökumenizmus elveinek és szabályainak alkalmazásáról, (Ford. Diós István) Budapest 1996.
Jungmann, Josef Andreas, A szentmise, Eisenstadt 1977.
Kránitz Mihály, Az ortodox-katolikus párbeszéd, in Teológia 34 (2000/1-2) 25-34.
Lafont, Ghislain, A katolikus egyház teológiatörténete, Budapest 1998.
Monfort, François, Találkozások Jézus Krisztussal. A szentségek, Bécs 1979.
Müller, Gerhard Ludwig, Katolikus dogmatika, A teológia tanulmányozásához és alkalmazásához, Budapest 2008.
Nemeshegyi Péter, Az Eucharisztia, Róma 1975.
Nemeshegyi Péter, Az Eucharisztia, Teológiai Kiskönyvtár, III. 6, Róma 1975.
Nemeshegyi Péter, Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Az Eucharisztia teológiája, Szeged 1994.
Paschasius Radbertus, Ratramnus, Az Úr testéről és véréről (ford. Rokay Zoltán), Budapest 2001.
Richter, Klemens, Mi mindent jelez a liturgikus konstitúció?, in Mérleg 2003/3, 259–278.
Schneider, Theodor (szerk.), A dogmatika kézikönyve, II. kötet, Budapest 1997. Pataky Géza, Az oltár világa. Eucharisztikus vademecum, Budapest 1963.
Schütz, Christian, Az Eucharisztia - hitünk titka, ford. Tarnay Brúnó, in Teológia 19 (1985) 80-83.
Tarjányi Béla, Mennyei kenyér. Az Eucharisztia értelmezései az Újszövetségben, in Teológia 1985, 71-75.
Tomka Ferenc, Szentségek az érdeklődés központjában, in Vigilia 1976, 577–585.
Vanyó László, Az Eucharisztia az egyházatyák teológiájában, in Teológia 19 (1985) 76-80: http://web.axelero.hu /kesz/jel /03_10/eucharisztia.html
Varga László, A titok ünnepléséből közösség születik, in Teológia 1990, 168–177.
Weissmahr Béla, Jézus Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben. Adalékok a transzszubsztanciáció teológiai értelmezéséhez, in Szolgálat 1981/52, 10–19.
Zamfir Korinna, A katolikus–protestáns egyháztani párbeszéd eredményei, Cluj: Presa Universitara Clujeană, 2007.
A Keresztény Egységtitkárság Instrukciója. Azokról a különleges esetekről, amikor nem katolikus keresztények a katolikus Egyházban az Eucharisztiához járulhatnak, 1972, in I. Ökumenikus Direktórium, Keresztény Egységtitkárság dokumentuma, 1967, ford. Dr. Diós István, Budapest 1983. Eredeti latin in AAS 64 (1972), 518-525.
Taufe, Eucharistie und Amt, Frankfurt-Paderborn, 1982. Magyar fordítása megtalálható a http://www.dialogue.hu lapon Keresztség, úrvacsora, lelkészi szolgálat – „Limai dokumentum” (1982) / Baptism, Eucharist and Ministry – „Lima Document” címen.
Evangélikus - római katolikus közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról – „Augsburgi nyilatkozat” (1999) / : http://www.dialogue.hu/doc/Kozos_nyilatkozat_a_megigazulasrol.htm
II. János Pál, Ecclesia de eucharistia vivit, Az Egyház az Eucharisztiából él enciklika, Budapest 2003: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=36
Mane Nobiscum Domine, II. János Pál pápa apostoli levele az Eucharisztia évére 2004 októberétől 2005 októberéig. (http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=27)
Redemptionis Sacramentum – A megváltás szentsége, Az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelem Kongregációjának instrukciója néhány dologról, melyeket meg kell tartani vagy kerülni kell a legszentebb Eucharisztiával kapcsolatban, 2004. április 30.
XVI. Benedek pápa, Sacramentum Caritatis, A szeretet szentsége kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítás az Eucharisztiáról, az Egyház életének és küldetésének forrásáról és csúcspontjáról. XVI. Benedek pápa (első apostoli buzdítása), 2007. március 14. (http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=225) vagy http://www.vatican.va/holy_father/benedict_xvi /apost_exhortations/documents/hf_ben-xvi_exh_20070222_sacramentum-caritatis_hu.html
Tételek Egyházjogból
I.
- Egyedi közigazgatási intézkedések (a leiratok, a kiváltságok, a felmentések, 59-93. kk.)
- A természetes és jogi személyek, 96-123. kk.
- Jogcselekmények, 124-128. kk.
- Egyházi hivatalok, 145-196. kk.
- A világi krisztushívők kötelességei és jogai, 224-231. kk.
- A plébániák, a plébánosok és a káplánok, 515-552. kk.
- Lelkipásztori gondoskodás és a házasság megkötését megelőző teendők, 1063-1072. kk.
- Az egyes érvénytelenítő akadályok, 1083-1094. kk.
- A házassági beleegyezés, a házasság megkötésének formája, 1095-1123. kk.
- A vegyes házasságok, 1124-1129. kk.
- A házasság érvényesítése, 1156-1165. kk.
- A cenzúrák és a jóvátevő büntetések, 1331-1338. kk.
- A plébánosok elmozdításának vagy áthelyezésének eljárása, 1740-1752. kk.
Erdő Péter: Egyházi Törvénykönyv, Egyházjog.
Lukács Róbert: Jegyzetek.
II.
Öt jogi kázusnak a leírása, amelyekkel a papsága alatt találkozott. (A probléma felvetése, és annak megoldása.)