A csíksomlyói kegytemplom - pápai kisbazilika legdrágább kincse az Oltáriszentség után a Szűzanya csíksomlyói kegyszobra. A körülbelül ötszáz éves, reneszánsz stílusú kegyszobor hársfából készült. Alkotója ismeretlen, magassága 2,27 méter. A világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb. A napba öltözött Asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején a tizenkét csillagból álló koszorú.
Legfrissebb tartalmak
Hétfőn délben érkeztek meg a székelyudvarhelyi harangöntő mestertől azok a harangok, amelyek Gyergyószentmiklóson a Bucsin negyedi templom frissen épített tornyába kerülnek. A három harang csütörtökig lesz közszemlén a templom előtti téren.

Hogyan élhetjük meg az egységet Istennel és közösségeinkben, ez volt a 38. alkalommal megszervezett Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, a CSIT témája. A Gyulafehérvári Főegyházmegye legnagyobb ifjúsági rendezvényének, augusztus 12-16. között, a csíksomlyói Szent István Kollégium és a hozzá tartozó Mária-kert adott otthont. Több mint hétszáz, 14 és 30 év közötti fiatal jelentkeztek be hivatalosan a táborba, de ennél is többen voltak a nyílt programokon, a csütörtök esti előadáson és pénteki koncerten.
Százéves a katolikus templom
Vasárnap búcsús szentmisével ünnepelték Kovásznán a Szent István tiszteletére felszentelt templom fennállásának 100. évfordulóját. Ez alkalommal, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend kezdeményezésére, felavatták Mindszenty József bíboros egészalakos szobrát.
2014. augusztus 16-án, szombaton a tekerőpataki családok is csatlakoztak az 1Úton nevű első Nemzetközi Zarándoknaphoz, amelyet a családokért ajánlottak fel.
Ökumenikus imádság a kápolnában
A hétvégén István királyra emlékeztek a sepsiszentkirályiak, szombaton a katolikus imaházban Szent István-búcsút tartottak. Az ökumenikus misén idén Márkus András vendéglelkész, őrkői plébános mondott szentbeszédet, valamint Bustya János református és Adorjáni Levente unitárius lelkész prédikált. A házigazda Kacsó Sándor, az illyefalvi anyaegyház plébánosa volt, ahová a szentkirályi közösség is tartozik.
Fáradtan és elégedetten érkeztek meg szombaton délután a marosvásárhelyi Egyesülés negyedbeli Szent Család templomhoz azok, akik csatlakoztak az első alkalommal tartott zarándoklathoz, amelyet a családokért szerveztek.

Nagyboldogasszony napján hagyomány elzarándokolni az erzsébetvárosi magyar-örmények főtemplomában tartott szentmisére, majd az azt követő körmenetre. Így történt ez pénteken is, amikor sok százan érkeztek az ország legkülönbözőbb részeiből.

Az összetartozás érzését erősítette a Nagyboldogasszony-napi búcsú az oroszhegyiekben és vendégeikben: a közös hit mellett az ének, az ima és Isten igéje is összekötötte a nagyszámú búcsúst a szentmisén, majd a családok találkoztak a fehér asztal mellett.

Liturgikus tárgyak, egyháztörténeti emlékek tekinthetők meg a csíkkarcfalvi vártemplom tornyában újonnan kialakított négyszintes múzeumban. A kiállítást a XV. Nagyboldogasszony Napok részeként, a pénteki szentmisét követően nyitották meg a nagyközönség számára.

- ‹ előző
- 189 of 355
- következő ›








