2016. április 8-10. között Fülöp kurzust tartanak Kézdisárfalván. Bejelentkezési határidő: április 2. Bővebb információ a Regnum Christi Alapítvány honlapján található.
Legfrissebb tartalmak
A Mustármag közösség 122. alkalommal adta elő Sepsiszentgyörgyön a Márton Áron püspök életéről szóló, Népemért vállalom című zeneművet a Székely Mikó Kollégium dísztermében.
Idén ünnepli a Csíksomlyói Passió Csoport húsz éves jubileumi évfordulóját. A passiót először 1996 virágvasárnapján mutatták be a helybéli fiatalok. Március 20-án, virágvasárnap délelőtt fél 11-kor a csíksomlyói kegytemplom előtti tér ismét helyszíne lesz az 1700-as évekre visszamenő hagyománnyal rendelkező passiójátéknak.
Lelkinap sekrestyéseknek
Először tartottak sekrestyéseknek, templomgondozóknak lelkinapot és továbbképzőt a kézdi-orbai főesperesi kerületben március 9-én. A rendezvény főszervezője Opra István szentkatolnai plébános volt. Három résztvevő osztja meg élményeit.
- Idén ünnepli a Csíksomlyói Passió Csoport 20 éves jubileumi évfordulóját. A passiót először 1996 virágvasárnapján mutatták be. Hosszas készülődés és új tagok toborzása után 2016. március 20-án, virágvasárnap délelőtt fél 11 órakor a csíksomlyói kegytemplom előtti tér ismét helyszíne lesz a passiójátéknak. Élő közvetítés a csíksomlyó kegytemplom honlapján.
- ‹ előző
- 116 of 352
- következő ›