Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány videót amelyek által azok is belekóstolhatnak a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó hangulatába, akik valamilyen okból nem lehetnek ott. A CSIT Média-csapata folyamatosan dolgozik azon, hogy elérhetővé tegye az előadások felvételeit is, ezekből is megosztunk néhányat.
Legfrissebb tartalmak
A Média-csapat összefoglalója
A CsIT Band zenével ébresztette szerdán a találkozó résztvevőit. Reggeli torna a Mária-kertben, majd ima a ferencesek vezetésével, testben-lélekben felfrissülve kezdték a fiatalok a nap programját. A görgényüvegcsűriek pantomimja, gondolatébresztő tanúságtétel, és a Bandora ifjúsági csoport vezette dicsőítés is segített ráhangolódni az előadásokra.

2015. augusztus 11-én, életének 69., papságának 45. évében, a szentségekkel megerősítve költözött az örökkévalóságba a lelkipásztori szolgálata mellett egyházi írói tevékenységéről, több könyv szerzőjeként, a Krisztus Világossága egykori havi folyóirat alapító-főszerkesztőjeként ismert plébános.
Elkezdődött az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, a médiás csapat pedig igen ügyes és aktív. Az első nap két rövid videóját ajánljuk látogatóink figyelmébe az alábbiakban, érdemes megnézni!

Ma kezdődik a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó
Megérkeztek az önkéntesek a 2015-ös CSIT helyszínére, és már nagyban folynak az előkészületek – adja hírül a rendezvény szervezőcsapata a ma kezdődő CSIT Facebook-oldalán.

Megelevenedett Atyhában a múlt: az 1930-as évek elején épített fogadalmi kápolnánál hálát adni gyűltek össze hosszú évek óta először a helybéliek és elszármazottak Urunk színeváltozásának ünnepén.
Tudósítás félidőben
Európa 22 országából érkező mintegy 9000 ministráns részvételével tartják augusztus 2. és 8. között a ministránsok nemzetközi találkozóját Rómában. Főegyházmegyénkből 50 fős csoport vesz részt, Tamás Huba főegyházmegyei ministránslelkész vezetésével.
Huszonegy elismert képzőművész Márton Áron püspöknek állított emléket az idei Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborban. A műalkotásokat bemutató tárlatot augusztus 7-én este nyitották meg Csíkszentdomokoson.
"Erősítsétek meg a szívetek!" (Jakab 5,8) Ez lesz a mottója az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozónak, a CSIT-nek. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvénynek idén augusztus 11. és 15-e között a csíksomlyói Mária-kert, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiumának udvara ad otthont.
Több mint harminc helyszínről gyűjtötték össze azt a több száz tárgyat, amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum által létrehozott A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve − Mária-tisztelet Erdélyben című kiállításon tekinthetnek meg a látogatók.

- ‹ előző
- 142 of 353
- következő ›








