Körlevél V. - 2018. május 4.

D. a J. Kr.!
Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak
                                                   Székhelyükön

Tartalom:


Szám: 783–2018.
Társadalmi kommunikáció világnapja
Szeretettel kérem Főtisztelendő Paptestvéreimet, hogy az alábbi rövid üzenetemet ismertessék a hívekkel és Húsvét VII. vasárnapjának perselyadományait – a katolikus média javára – a főesperesi központokba május hónap végéig eljuttatni szíveskedjenek. Isten fizesse fáradozásaikat!

D. a J. Kr.!
KRISZTUSBAN KEDVES TESTVÉREIM ÉS HÍVEIM!

Húsvét VII. vasárnapján, május 13-án, idén 52. alkalommal szervezi meg Anyaszentegyházunk a Társadalmi kommunikáció világnapját, amelyre Ferenc Szentatyánk már januárban kiadta üzenetét „Az igazság szabaddá tesz benneteket. (Jn 8,32) Az álhírek és a békét szolgáló újságírás” címmel. „Aki informál, az formál, alakít, és emberi személyek életével bánik. Ezért a források megbízhatósága és a közlés hiteles volta valóban olyan folyamat, amely hozzájárul a közjó fejlődéséhez, képes bizalmat szülni és megnyithatja a közösség és a béke útjait” – jelenti ki üzenetében a Szentatya. A média tehát formál, életmódot, életstílust alakít, emberségünkhöz hozzátesz vagy lefarag belőle, ezért egyáltalán nem mellékes, hogy vannak-e csatornái az Igének, Krisztus életre hívó szavának a mai világban…

Ezzel összhangban érezték egyházunk felelős vezetői a rendszerváltozás utáni reményteljes napokban a katolikus sajtó újraindításának igényét. Közel három évtizede sorra jelentek meg lapjaink, majd nagyváradi központtal létrejött a sajátos szolgálatot betöltő erdélyi Mária Rádió, hogy minél szélesebb társadalmi rétegekhez elérjen Krisztus örömhírének vigasztaló szava, írott vagy hangzó formában. A harmadik keresztény évezred küszöbén főegyházmegyei zsinati határozat született a katolikus média támogatásáról, amelyet tavalytól főegyházmegyei gyűjtés formájában is élő gyakorlattá tettünk. Tavalyi adományaitokat, amelyekkel a Mária Rádió, a Vasárnap és Keresztény Szó és a romkat.ro weboldal fenntartását támogattátok, hálásan köszönöm!

Kedves Testvéreim! Ebben az évben is arra kérlek benneteket: segítsétek adományaitokkal a világosságot hozó SZÓ útját a mai világban, hogy a katolikus média eszközein keresztül építsük a közösséget, tudjunk egymás életéről, összefonódjunk az imádságban és a testvéri szeretet gyakorlásában.

Életetekre, tanúságtevő fáradozásaitokra a feltámadt Krisztus áldását kérve,

Gyulafehérvár, 2018. május 1-jén, Szent József, a munkás emléknapján

†György s.k.

érsek


Szám: 709–2018.
Tavaszi papi rekollekció programja

Ez évi első körlevelünkben meghirdetett program értelmében, a tavaszi tanulmányi lelki napokat az alábbi beosztás szerint
szervezzük meg a kerületekben:

1. Első körben:
– Május 14-én, hétfőn – Esztelneken*;
– Május 15-én, kedden – Sepsiszentgyörgy–Szent Benedek;
– Május 16-án, szerdán – Csíksomlyón;
– Május 17-én, csütörtökön – Székelyudvarhelyen.
Előadó: Főtisztelendő Msgr. Szász János id. pápai káplán, kanonok, petrozsényi plébános.
Téma: Útmutató a pályázásokhoz
*Megjegyzés: Esztelneken ezen a napon bérmálás van, ezért az előadást 9-11 óra között tervezik megtartani; 11 órától a bérmálási ünnepi szentmisén vesznek részt a kerület papjai.

2. Második körben:
– Május 14-én, hétfőn – Gyergyószentmiklóson;
– Május 15-én, kedden – Marosvásárhelyen;
– Május 16-án, szerdán – Kapnikbányán;
– Május 17-én, csütörtökön – Alvincen.
Előadó: Főtisztelendő Sajgó Balázs és dr. Márton András főegyházmegyei Caritas igazgatói.
Téma: Caritas az Egyház szolgálatában
A szokott időben tartsák meg a koncelebrációs szentmisét, a kerület valamennyi papjának részvételével. A szentmise után külön elmélkedésen vesznek részt a Paptestvérek, majd ezt követően elvégezhetik szentgyónásukat. Az előadást és megbeszélést lehetőleg közös ebéd kövesse, ahol kötetlen együttlét keretében megbeszélhetik gondjaikat, terveiket.
Amennyiben igény mutatkozik a rekollekciós téma elmélyítésére, folytatni lehet a beszélgetést ebéd után is.
Valamennyiük cselekvő részvételére számítunk.
Imádságos köszöntéssel –


Szám: 792–2018.
Könyvajánlás

Megjelent a Márton Áron hagyaték 16. kötete, mely az Alkalmi beszédek – 1. címet viseli.
A vallási ünnepekhez kapcsolódó szentbeszédek mellett többek között tanév- és kiállításnyitó szónoklatok, ünnepi felszólalások, kongregáció- és legényavatásokon elhangzott beszédek, zeneesztétikai előadások vázlatait tartalmazza a kötet. Márton Áron életrajzírói megemlítik, hogy egyetemi szónokként lett ismert, de még egy beszédét sem idézték. Kötetünkbe néhány ilyen beszédvázlatot is bevettünk. Reméljük, olvasóink a közölt beszédekből közvetlenebbül rájöhetnek arra, hogy Márton Áron beszédeivel milyen hatást ért el a korabeli hallgatóság előtt.
A kötet megtalálható a Gyulafehérvári Érseki Hivatal kapus szobájába, valamint a Corvina-üzletekben.

Gyulafehérvár, 2018. május 4-én.

† György s.k.
érsek


Gazdasági Tanács Határozatai

  • Feloldották a kölcsön kiadási tilalmat. A szabály továbbra is érvényes, aki nem fizette ki adósságát, nem kaphat újabb kölcsönt.
  • A szórvány plébániák újra sorolását szolgáló kimutatások hiányosak. A Szórványbizottságot felszólítjuk, hogy a szórvány kategória megállapításához szükséges 3 bevételi alapon (hívek adománya, persely, saját jövedelem) és a hívek létszáma szerint készítsen egy táblázatot és e szerint történjék a besorolás a plébániák segítségével.
  • A Fundus adatkezelő programjának feltöltését követi a gazdasági igazgató és a könyvelési program működtetését fogja irányítani, itt is szükség van a főesperességek és plébániák közreműködésére.
  • Az erdőkitermelés engedélyköteles. A plébánosok, hogy ne essenek csalás áldozatául, azért jelezzék az Érsekség GO felé szándékukat és ne fogadják el azonnal a vállalkozók árajánlatait.
  • Az erdőgazdálkodásból származó összjövedelem 10%-át be kell küldeni az Érsekségnek a szegény plébániák megsegítésére.
  • A média javára 2017-ben szervezett gyűjtés összegének 2/3-a a Mária Rádiónak, és 1/3 a Vasárnapot és Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesület javára legyen folyósítva.
  • Azok a – bármiféle egyházi javakat kezelő – személyek, akár klerikusok, akár világiak, akik a megyéspüspök kormányzati hatalma alól nincsenek törvényesen kivéve (Státus, Hittudományi Főiskola, Caritas, tanulmányi házak, iskolák vagy más intézmények, egyesületek) évente kötelesek számadást beterjeszteni a helyi ordináriusnak, aki azt vizsgáltassa át a gazdasági tanáccsal (1287. kán. – 1. §.). A Főegyházmegye égisze alatt működő egyházi intézményeknek kötelező benyújtani az alapszabályzatot és ennek minden módosítását, közgyűlési vagy igazgatótanácsi jelentéseket, évente költségvetési előirányzatot és zárszámadást; továbbá a bérrácsot meg a beruházást is jóvá kell hagyatni a Főegyházmegyével.
  • A Verbum fizessen házbért, amennyiben forráshiánya lesz, az Érsekség a többi egyházmegyével karöltve fedezi azokat.
  • Ingatlankezelő iroda felállításának lehetőségét kell megvizsgálni, amelynek tagjai hozzáértő közgazdászok és jogászok lennének.
  • A GT-elnök javasolja a főpásztornak 2 alkalmas tag kinevezését – a papok közül – az EMÜB-be, a civileknél 3 alkalmas személyt a GT elfogadott.
  • Vajdahunyadon nem szabad bérleti szerződést aláírni az egyetemmel a valamikori ferences kolostor bérbevételére. Minden bérleti szerződés megkötése előtt a plébános ki kell kérje a Főhatóság véleményét.
  • A problémák jobb kezelése érdekében, valamint a valós, hiteles évi zárás feltételeként az általános leltár elkészítését és annak a Főegyházmegyei Hatósághoz történő beküldését szorgalmazta az őszi Gazdasági Tanács. Ennek értelmében a Főesperesi Hivataloknak küldött 1505-2017. számú levélben a gazdasági igazgató december 15-ig kérte a kimutatások beküldését. Sajnos, ez nem történt meg maradéktalanul. Tisztelettel kérjük azokat a plébánosokat, akik nem küldtek be plébániai általános leltárt, tegyék meg f. év május 31-ig.

Gyulafehérvár, 2018. május 8.

Kedves Imre
főegyházmegyei gazdasági igazgató