A nagyváradi kórházban, szentségekkel ellátva életének 76., papságának 53. évében elhunyt Bíró László nyugalmazott plébános. Élete utolsó éveit Hegyközpályi helységben töltötte, Csíki János kereszt- és bérmafia gondozta otthonában, családjával együtt. Temetése 2015. május 2-án, 15 órától lesz Hegyközpályin.
Legfrissebb tartalmak
A húsvétot követő negyedik vasárnapon, Jó Pásztor ünnepén és a hivatások világnapján a székelyudvarhelyi Bonus Pastor Papok és Idősek Otthonának kápolnájában bensőséges búcsút ültek lakói, az ott dolgozók, hozzátartozóik, valamint vendégeik. A szentmisén értük és mindenkori igénybe vevőiért szóltak az imakérelmek, ugyanakkor papjaikért, szerzeteseikért és új hivatásokért fohászkodtak.

A Márton Áron boldoggá avatásáért végzett imalánc negyedik állomására, április 21-én, kedden nagyon sokan gyűltek össze a kolozsvári Szent Mihály templomban: a helybéli kolozsvári hívek, de ugyanakkor az imába bekapcsolódtak a messziről érkezettek is, akik az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesületének tavaszi lelkigyakorlatos napjaira jöttek. A kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség tagjai Márton Áron 1945. december 20-i beszédéből olvastak fel, a beszéd eredetileg a gyulafehérvári Egyházmegyei Tanács rendkívüli közgyűlésén hangzott el.
Erdélyben Notre Dame Nővérekként is ismert Boldogasszony Iskolanővérek karizmájuknak alapja abból a hitből fakad, hogy a világ meg tud változni az ember átformálódása révén. Ezért neveléssel, kultúrával próbálják gyógyítani a világ sebeit. Szolgálatukban elsősorban a gyerekeket, a nőket, a hátrányos helyzetben élőket részesítik előnyben. Aktív életüket a hűséges ima, a közösségi élet táplálja. Erdélyben „énekes missziót” működtetnek 2004 óta Szovátán és a felső-nyárádmenti falvakban. Céljuk a kultúra, a műveltség segítségével nevelni, közösséget építeni, segíteni.
A magyar nyelvterület egyetemi pasztorációban dolgozó lelkészei és munkatársai a húsvét utáni első hétvégén tartották Mohácson a XXI. Egyetemi Pasztorációs Konferenciát, amelyen a magyarországiak mellett Erdély négy egyetemi lelkészsége képviseltette magát: Csíkszereda, Nagyvárad, Marosvásárhely és Kolozsvár.
Szűknek bizonyult a csíksomlyói kegytemplom szombaton délben, Boros Károly nyugalmazott főesperes aranymiséjén. Vele ünnepelt három szintén aranymisés paptársa, a csíkszenttamási születésű Antal József Árpád, a kászonaltízi Bodó Imre és a székelyszentkirályi születésű, hosszú éveken át csíkszentmiklósi plébános, Gergely Géza. A hálaadó szentmisét a négy aranymisés és Tamás József püspök celebrálta.
Újabb három településen indított otthoni beteggondozó szolgálatot a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazata Kovászna megyében. Kézdiszentkereszten és a hozzá tartozó Bélafalván márciusban, Sepsibükkszádon pedig áprilisban indult otthoni beteggondozó szolgálat a polgármesteri hivatalok támogatásával.
Mindhárom településen nagy igény mutatkozott a gondozói szolgálat beindítására, így a helyi költségvetések elfogadásakor a helyi önkormányzatok a faluban élő idősek megsegítésére, gondozására is különítettek el keretet.
Örömteli találkozóra hívták a szerzeteseket és szerzetesnőket április 19-ére a Romániai Férfi és Női Rendfőnöki Konferenciák (CRSM és CSMR) egy, a Bákó melletti Luncani-ban található kármelita kolostorba. A találkozó neves vendége a Megszentelt Élet Intézményeiért és az Apostoli Élet Társaságaiért felelős vatikáni kongregáció prefektusa, João Braz de Aviz bíboros volt.
Pelerinajul a devenit o activitate atrăgătoare în urma faimei drumului Sfântului Iacob, un drum, un pelerinaj la Santiago de Compostella, unde este înmormântat apostolul. Mulţi, şi de pretutindeni pornesc la drum, acceptă provocarea, se străduiesc din greu. Mulţi îşi ating scopul: reuşesc să se rupă de cotidian, să se autodepăşească, sa atingă un prag, şi să schimbe ceva în viaţa lor.
Dar pelerinajul nu înseamnă neapărat să te duci până la celălalt capăt al pamântului.

- ‹ előző
- 155 of 353
- következő ›








