2014. augusztus 1-jei hatállyal a Gyulafehérvári Főegyházmegyében kinevezésekre, áthelyezésekre és felmentésekre került sor.
Legfrissebb tartalmak
Erdély-szerte gyűjtik a búzát a Magyarok Kenyerébe, most két helyen, Maros és Kolozs megyékben tapasztalható példás összefogásról tudósít a Hírmondó.
Egy hónap múlva már harangszó fogja hívogatni szentmisére a gyergyószentmiklósi Szent István-templomba a híveket, addigra végleges formát nyer az épülő harangláb. Az építményre szerdán került fel a toronysisak, a harangokat vélhetően jövő héten teszik a helyükre.

Templomuk védőszentjének ünnepére, a felújított istenháza újraáldására gyűltek össze a kilyénfalviak kedden, és ez alkalommal mutatta be ezüstmiséjét Fejér Lajos helyi plébános. A hármas vallási ünnep a hétfőn kezdődött falunapok kiemelkedő eseménye volt.
Június 26-án, szombaton tartják a Szent Anna-tó melletti kápolna búcsúünnepét.
Bemutatták a Sokszínű Caritas 2014-es kiadványát a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai székhelyén, ugyanakkor a civil szervezet munkatársai beszámoltak ez évi tevékenységeikről, terveikről.

Több mint százötven gyerek vett részt idén Szovátán a vasárnap véget ért ötödik Égig érő fesztiválon. A Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó helybéli gyereken kívül érkeztek még Gyergyócsomafalváról, Déváról, a Gyimesekből, Nyárádremetéről, a Sóvidékről és Szentkeresztbányáról is táborozók.
Közel nyolcvanan vettek részt a székelykeresztúri Szent Kereszt Plébánia által szervezett hittantáborban, ahol bibliai történetek, soksok játék és kirándulás keretében tapasztalták meg Isten jelenlétét, gondoskodását, hatalmas szeretetét.
Július 2-án a futásfalvi templom harangja huszonkettedik alkalommal hívta össze búcsúra a falu népét, a településre érkező vendégeket és zarándokokat.
A „háromszéki Szűzanyaként” is ismert, a több mint 150 éves templomban őrzött értékes kegyszobornak köszönhetően az egyházmegyei hatóság 1992-ben a templomot és a környékét zarándokhellyé nyilvánította és Sarlós Boldogasszony napján, július 2-án fogadalmi búcsút engedélyezett, amelyet 1993 óta minden évben megtartanak.
Keresztes Zoltán plébános olyan tematikus tábort hirdetett meg óvodások, kisiskolások és 5–8. osztályosok részére, akik párhuzamosan, életkori sajátosságuknak megfelelően ugyanazon bibliai történetek erkölcsi üzenetét élhették át. Július 3–6.
- ‹ előző
- 191 of 353
- következő ›








