Régen három napig ülték

Az oroszhegyi egyházközség legnagyobb saját ünnepe Nagyboldogasszony napja

Isten legtökéletesebb képmását, a Szűzanyát ünnepelte pénteken az egyházközség, akit Jézus testestül-lelkestül felvitt a mennybe. Péter Arthur kézdikővári lelkész homíliájában arra buzdított, hogy Nagyboldogasszony példája nyomán útjainkon hordozzuk Jézust, hiszen boldog, akinek lába Isten útján fárad el. Ne dédelgessük vasakarattal a haragot szívünkben! Figyeljünk őszintén, legyünk egészen jelen egymás számára, hogy ne rövidüljön meg a felebaráti szeretet! A napi evangélium arra tanít: hallgassuk meg és értsük is meg egymást.

Magnificat

Az ünnep szónoka kiemelte: a csecsemő sírása, nevetése a nemzet legszebb magnificatja. Az a politika lesz életképes, amely a családot tűzi zászlajára. Nem négyévente, hanem állandóan. Isten útján másokat segíteni, akik már rég várnak erre a találkozásra, a tettek magnificatja: győzzük le előítéleteinket, tanuljunk meghallgatni!

Hogy volt?

Az oroszhegyi régi templombúcsúi hagyományokról megtudtuk, régen három napig tartott az ünnep. A „szekeres világban” a távolabbról érkezők két napig biztosan maradtak a rokonoknál, barátoknál. Harmadik nap befogták a lovakat, reggeliztek, majd amíg az igavonók ettek, elhatározták: ebédig még maradnak. A valahai gyermekek ma is emlegetik: a Nagyboldogasszony-napi búcsú volt Szencsedből az évi egyetlen kirándulásuk a szekérderékban.

A búcsúfiaként kapott csavaros cukorkáról még idén is megemlékeztek. Mihály Tibor Ilyenek vagyunk című könyvében pedig azt olvastuk: Borbély Ferenc bíró idejében aki nem viselkedett megfelelően a faluban – verekedett, káromkodott, lopott –, száműzték a közeli tanyára. Egyszer mehetett haza egy évben, Nagyboldogasszony napján. „Ha aznap is valami galibát okozott, akkor örökre ki volt tiltva a faluból.”