Két évszázad után telepedtek vissza Erdélybe Boldog Özséb követői, a pálos szerzetesek. A pápa által is jóváhagyott egyetlen magyar alapítású szerzetesrend két tagja költözött a Csíkszeredához tartozó Hargitafürdőre. A kolostort a Szent István templom mellett lévő plébánia épületében rendezték be, s ezt ünnepélyesen január 26-án szentelték fel.
Legfrissebb tartalmak
Február 12-én emlékezünk Isten Szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulójára. A központi megemlékezésre, a szentelés színhelyén, Kolozsváron kerül sor, de a főegyházmegye más helységeiben is szerveznek megemlékező ünnepségeket.
Megújul a Dunán a Talpalatnyi Zöld ökológiai magazin
A Talpalatnyi Zöld mintegy 300 adásával, a Duna Televízió egyik legrégebbi és legnépszerűbb műsora. Január 25-étől a nézők ismét havonta láthatják.
Egyetemes imahét a Krisztus-hívők egységéért
A hét folyamán a különböző templomok más-más felekezetű gyülekezeteinek tagjai egymásnak nyújtanak kezet, lelkipásztoraik pedig nem a saját istenházában szólnak az együtt imádkozókhoz: január 19-én megkezdődtek az egyetemes imaheti alkalmak.
Jakabos Barnabás előadása a Katolikus Akadémián
A jezsuita lelkiség és Ferenc pápa címmel Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes tartotta a 2014. év első akadémiai előadáást a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szervezésében működő Katolikus Akadémián január 16-án.
Hargitafürdő alpesi jellegű, festői szépségű fürdő és üdülőhely, a Csicsói-Hargita hegység dél-keleti oldalán, 1350 m tengerszint feletti magasságban fekszik, Hargita megyében, Csíkszereda megyeszékhelytől 21 km-re nyugatra. Már a régmúltból ismert, hírneve a nagyszámú feltörő borvízforrásoknak, szénsavas fürdőinek és mofettáinak köszönhető. A települést 1898-ban törzskönyvezték és 1914-ig Csíkcsicsó község része volt, azóta Csíkszeredához tartozik. Hargitafürdő fejlődése 1920 után indul, ekkor épül meg a melegfürdő és a sok magán villa.
Kádár Annamária, Erdély egyik legnépszerűbb előadója a mesék világán keresztül vezette el hallgatóságát egy szebb, tisztább és igazabb élet felé szombaton a csíksomlyói kegytemplomban.
Marosvásárhelyen, az Egyesülés lakótelepi római katolikus templom védőszentje, Remete Szent Antal ünnepén szentmisét tartottak szombaton, amelyen a hívek egy családként töltötték meg új templomukat. Szénégető István plébános érdeklődésünkre kihangsúlyozta: a közösségépítés két síkon zajlik, hiszen folytatják a gyülekezeti központ megépítését, ugyanakkor különböző tevékenységekkel megpróbálják a templomhoz és Istenhez közelebb vonzani a katolikus családokat.
A mozdonyt a kétszáz éve született Gábor Áron székely ágyúöntő arcképe díszíti majd. A fővárosból három vonat is indul június elején.
A Szociális Testvérek Társasága minden évben vízkereszt ünnepén, január 6-án emlékezik meg alapítójáról, Slachta Margitról, aki 1974-ben – az idén éppen 40 éve – ezen a napon költözött a mennyei hazába.
- ‹ előző
- 213 of 353
- következő ›








