Legfrissebb tartalmak

Az ünnepi szentmisét követően pénteken hat kutató tartalmas előadását hallgathatták meg Csíkszentdomokoson a Márton Áronnal kapcsolatos kutatások iránt érdeklődők. Második alkalommal szerveztek Márton Áron tiszteletére konferenciát és megemlékezést Csíkszentdomokoson augusztus 30-án. A pénteki ünnepi program 10 órakor szentmisével kezdődött, amelyet Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök mutatott be a helyi templomban. Ezt követően 12 órától benépesedett a községháza díszterme, ahol hat, Márton Áronról szóló előadást hallgathattak meg az érdeklődők.

XI. Piusz pápa „nagy apostoli csavargónak” nevezte 

Kopjafát állítottak a csíksomlyói motorostúra emlékére a Szent István gyermekotthon udvarán, a Mária-kertben szombaton. A jótékonysági túrát Böjte atya árváinak megsegítésére szervezték.

 

 

 

Közép –Kelet – Európai Népeket Összekötő Út

„Kiengesztelődés Útja”

 

Csíksomlyó

2013. szeptember 12-14

 

A székelyhodosi, a csíkszeredai, a csíkszentgyörgyi, a székelyszentkirályi, a gyergyószentmiklósi, a háromszéki Szent István-napi ünnepségekről szóló írásokat  gyűjtöttünk egybe.

Áldását adta Jakubinyi György érsek a felújított csíkkarcfalvi vártemplomra és híveire a Nagyboldogasszony napján tartott búcsús szentmisén. Ugyanakkor ezen ünnepi alkalomra elkészültek a templom orgonájának rekonstruálásával is, melyet szintén szentelt vízzel hintett meg a római katolikus érsek.

 

Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.

*    *    *

Válogatás a közmédia augusztus 20-ai műsoraiból
A magyar közmédia „Együtt az ország - Szent István ünnepén” – gondolat jegyében állította össze programját. A műsorfolyam a jeles nap eseményeit gyűjti csokorba, valamint az államalapításra az ünnep szelleméhez méltó filmekkel, műsor-összeállításokkal emlékezik.

Közel egy évvel elkészülte után, szombaton nagyszabású népünnepély részeként avatták fel és szentelték meg az udvarhelyszéki Gordon-tetőn álló Jézus Szíve kilátót. Az impozáns, Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító szobor civil kezdeményezés révén, közösségi összefogással valósult meg.

Jezus Szive-kilato 24_b