Egyház és média
Az év utolsó előadását Holló László tartotta a BBTE RK Teológia Karának keretében működő Katolikus Akadémián december 20-án. A kar erkölcsteológia tanára a tömegkommunikáció erkölcsi dimenzióit mutatta be. Eufóriaként élhető meg, hogy a katolikus egyház megannyi kommunikációs eszközt és felületet használ: saját rádiót, televíziót működtet, internetes oldalakon, a facebookon, twitteren szól az emberekhez a hitről. Az egyház nem kioktatni akar, hanem közösségben beszélgetni. A kommunikáció modern világát II. János Pál pápának sikerült a legerőteljesebben megérteni és használni. Igazi szupersztárnak számított e téren is, s ő kiválóan tudott a média képviselőivel kommunikálni.
Legfrissebb tartalmak
-
lezárult a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtés az idős, beteg személyek javára, -
közel 600 élelmiszercsomagot állítottak össze szegény családoknak az "Egymillió csillag a szegényekért" mottójú szolidaritási akció bevételéből,
- 38.000 cipősdoboznyi ajándék érkezett Erdély több megyéjébe hátrányos helyzetű gyermekeknek.
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Szentatyánk, XVI. Benedek pápa a 2011. október 11-én kelt Porta fidei – a hit kapuja – kezdetű apostoli levelével meghirdette a Hit évét, amely 2012. október 11-én, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóján kezdődött és 2013. november 21-én, Krisztus Király ünnepén ér véget.
Nagy érdeklődés övezte Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános könyvbemutatóval egybekötött csütörtök délutáni csíkszeredai előadását a pálos rend történetével és erdélyi vonatkozásaival kapcsolatosan.
Nyikómalomfalván a legkisebbek is székely ruhát öltöttek, hogy méltóképpen hajtsanak fejet az egyházközség szeretett papjának, Hajdó Istvánnak (1942–2011) szentelt emlékünnepségen, hiszen egykori szolgálati helyein és Székelyföld-szerte a hagyományos viselet szorgalmazója volt. Születésének 70. évfordulója alkalmával több helyszínen tartott emlékprogramot a Jakab Antal Keresztény Kör: emléktáblát avattak, és bemutatták a Hajdó István Breviárium című kötetet.
Pappá szentelésének hatvanadik jubileumát ünnepelte Hajdú Gyula pápai prelátus, kanonok, ny. rektor a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplom névnapján. A gyémántmise és búcsú ünnepi szónokaként Jenei János c. esperes, kadicsfalvi plébános buzdította a szépszámú részvevőt. Közreműködött a Musica Sacra Kamarakórus Rózsa Imre vezényletével és a Szent Miklós Schola Simó Zsuzsa tanár irányításával.
Válogatás a közmédia karácsonyi vallási műsoraiból
A közszolgálati csatornák idén is megszépítik a televíziónézők és a rádióhallgatók karácsonyát. Az MTVA szerkesztői tartalmas, az ünnep szelleméhez illő műsorokkal díszítik fel a karácsonyfát.
Biró Vencel emléknap Kolozsváron
December 11-én Biró Vencel emléknapot tartottak a kolozs-dobokai főesperesi kerület és a piaristák romániai rendtartománya szervezésében. A rendezvény reggel 9 órakor kezdődött megemlékező szentmisével a kolozsvári Szentháromság (Piarista) templomban, melyet Ruppert József piarista mutatott be. Homíliájában rendtársa, Biró Vencel fő erényei közül kiemelte hűségét, amellyel a megpróbáltatások viharát kiállta. „Kiegyensúlyozott egyéniség volt, aki sosem parancsolt, hanem kért és meggyőzött” – így emlékezett rá.
Tíz éves a Családpasztorációs Szolgálat a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
A tízéves fennállás megünneplésére a Pasztorális Bizottság családmunkacsoportja Főegyházmegyei Családnapot szevez 2013. április 20-án a székelyudvarhelyi Sportcsarnokban.
- ‹ előző
- 257 of 355
- következő ›








