Október 27-én a gyergyói körzet immár megszokottá vált hittan vetélkedőjét tartották Csomafalván. A szervező, Ferenczi Júlia hitoktató elmondta: a hit évének témájában állították össze a feladatokat, amelyek tudást, tehetséget és kreativitást kívántak a résztvevőktől. Volt versmondás, fogalmazás, keresztrejtvény fejtés. A találékonyság a tudással párosult, ennek próbája volt a csapatok bemutatkozása, amelynek részeként védőszentet választottak maguknak, olyan vértanút, hitvallót, aki a hite védelmében halt meg, aki hitét hősiesen megvallotta.
Legfrissebb tartalmak
Október 26-án, pénteken a gyergyószentmiklósi Szent István plébánián dr. Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című interjúkötetét mutatták be, amely a Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozatában jelent meg. Ferenczi Júlia hitoktató mutatta be a kötet szerzőjét, majd átadta a szót Sarány Istvánnak, a Hargita Népe felelős szerkesztőjének, aki a Szórványtengely mozgalom keretébe tartozó újságírói kezdeményezésről beszélt, azt is érzékeltetve a tömbkatolikus székelységbe tartozó résztvevőkkel, számukra is fontos a szórvány, olyasmit tanulhatnak a szórványban élőktől, amire egyre nagyobb szükségük lehet: a másokkal való együttélés tudományát és a másság szorításában a saját értékekhez való okos, szívós hűséget.
Fennállásának 110. évfordulóját ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia, ebből az alkalomból felavatták Márton Áron püspök szobrát is.
Ünnepi, hálaadó szentmisével kezdődött szombat délelőtt az ünnepség, melyet a katolikus egyház szervezett a Szent József-plébánia és templom fennállásának 110. évfordulójára. A város legnagyobb katolikus templomát 1902 -ben szentelték fel, ezt ünnepelték a hívek és egyházfők Sepsiszentgyörgyön. Az ünnepnaphoz kötődik, hogy ezt az évet a pápa a hit évének nyilvánította, így ennek jegyében zajlott a szentmise is, valamint fontos lépés, hogy Márton Áron püspök szobrát felavatták a templomkertben.
A harmadik évad a Katolikus Akadémián
A II. vatikáni zsinat maradandó aktualitása témakörrel a Katolikus Akadémia október 25-én megnyitotta harmadik évét. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dísztermében a nagy érdeklődésnek örvendő évadnyitó előadást Jitianu Liviu egyetemi adjunktus mutatta be Mi történik az egyházammal? címmel. A jelenlévők átfogó képet kaptak a II. vatikáni zsinatról, annak céljairól és eredményeiről.
Egyházi Törvénykönyvünk (CIC) 554. kánonjának, valamint a Zsinati Könyvünk (ZsK) Rendelkezések 115–117. pontjai értelmében ez év november 1-től újabb öt éves mandátumi időre neveztük ki a főespereseket.
A legfontosabb számomra a lelki közösség építése – fogalmazott Csala László, a csíkmenaságiak nemrég kinevezett plébánosa. Augusztusban nem kevesebb mint tizennyolc év után érkezett új lelki vezető az alcsíki faluba. A változás papnak és hívőknek egyaránt kihívást jelent.
Fontos, hogy a papság közvetlen elöljárója olyan valaki legyen, akit ők maguk is elfogadnak – fogalmazott a főesperesi kinevezésekkel kapcsolatban Potyó Ferenc pápai káplán, a gyulafehérvári főegyházmegye általános helynöke. Az Egyházi Törvénykönyv, valamint a Zsinati Könyvben előírtak értelmében a főpásztor öt évre nevezi ki a főespereseket, de ezt megelőzően kikéri a paptestvérek véleményét.
Október 19-21. között Fiatal vagyok és gondolkodom címmel médiaképzésre, ifjúsági találkozóra került sor a Vasárnap katolikus hetilap égisze alatt Kolozsváron a Szent Mihály plébánián, annak vezetője, Kovács Sándor főesperes nagyvonalú támogatásával. A főesperes elmondta: az egyház szívügyének tartja a kompetens katolikus publicisták képzését. Az erdélyi, a szatmári és a váradi egyházmegyékből érkező középiskolás diákok, egyetemisták, kispapok és lelkipásztorok a média különböző területeivel ismerkedhettek meg közelebbről műhelymunkák során a katolikus média képviselőinek vezetésével.

Emléktábla leleplezéssel egybekötött ünnepi műsorral tisztelegtek vasárnap délben a csíkszentkirályiak községük első írásos említésének 680-ik évfordulója előtt. Ezzel együtt a 120 éve alapított csíkszentkirályi Népiskoláról is megemlékeztek a templomtéren tartott rendezvényen.
Ötödik alkalommal tartott kórustalálkozót a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusa. Mottóul Kodály Zoltán gondolatát választották: „A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”
A Mátyás Károly főesperes-plébános által főcelebrált szentmisén a Szent Miklós Schola szolgált Simó Zsuzsa vezényletével, majd bemutatkoztak a meghívott kórusok. Közös énekként Hans Leo Hassler: Ünnepre jöttünk kórusművét énekelték el.
- ‹ előző
- 261 of 352
- következő ›