Könnybe lábadt szemű anyukák, szorosan hozzájuk bújó apróságok – a csíksomlyói kegytemplom előtti téren vasárnap néhány anya búcsúzott azoktól a gyermekektől, akiknek az elmúlt héten gondjukat viselték. A csíkszeredai Csíki Anyák Egyesületének (CsAkEgy) néhány tagja ugyanis egy hétre otthonába fogadta a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Ház kisebb és nagyobb lakóit. Azokat, akikről szüleik valamilyen okból kifolyólag nem gondoskodnak.
Legfrissebb tartalmak
Augusztus 22-én, hétfő este 7 órától a kolozsvári Szent Mihály plébániához tartozó Szentegyház utcai emeleti díszteremben Schmitt Pál magyar köztársasági elnök jeles erdélyi személyiségeket tüntetett ki.
A hitoktatók nyári továbbképzőjének egyik előadója dr. Diósi Dávid, a Gyulafehérvári Pasztorális Teológia Kar tanára volt, aki a liturgikus kérdéseket a mai társadalmi jelenségek felől közelítette meg. Kutatói és lelkipásztori tapasztalatairól kérdeztük ebben a témakörben.
Erdélyi Madrid – katolikus ifjúsági tábor
Ma ér véget az Erdélyi Madrid katolikus ifjúsági tábor, amelyet a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség, a Keresztirány, valamint a KFT – Katolikus Fiatalok Találkozója katolikus csoportok szerveztek augusztus 28.– szeptember 1. között a gyergyószentmiklósi Hétvirág panzióban. A rendezvény fő célkitűzése a Szentatya üzenetének ismertetése azokkal a fiatalokkal is, akiknek nem sikerült eljutni a madridi Ifjúsági Világtalálkozóra.
A GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZMEGYE PASZTORÁLIS BIZOTTSÁGÁNAK CSALÁDPASZTORÁCIÓS MUNKACSOPORTJA
2011. szeptember 23 – 25. között a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban megszervezi
a IX. FŐEGYHÁZMEGYEI KONFERENCIÁT
Az idei marosfői hittantábor mottója szolgáltatta a cikk címét. Ennek szellemében töltött el egy hetet ötven csíkdánfalvi iskolás Ébner atya házában.
Az egyházmegye, az egyházközség lelki élete nem csak a papok dolga: ha maguk a keresztény hívek nem munkálkodnak papjaikkal együtt a közös célon, a krisztusibb élet helyi megteremtésén, nem lehet előbbre jutni. A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye pasztorális tervének ősztől kezdődő harmadik szakaszának, a misszió évének egyik célja rávezetni a híveket arra, mindannyian aktív tagjai kell legyenek közösségeiknek. A Csíksomlyón hétfőtől zajló pasztorális napok programsorozata ezt a témát vezeti be a résztvevőknek.
A rendelkezésre álló bentlakásos helyek többszörösére érkezett kérés a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett csíksomlyói Szent István Gyermeknevelő Központhoz. Balázs Melinda Erzsébet házvezető szerint ez a szülők egyre romló anyagi helyzetének tulajdonítható. Ezzel együtt az otthon gőzerővel készül az új tanévre és a téli időszakra.
Mintegy 100 fiatal képviselte Erdélyt a madridi Ifjúsági Világtalálkozón, ahol XVI. Benedek pápával és a világ valamennyi pontjáról érkezett több százezer fiatallal közösen vettek részt a szentségimádáson és a szentmiséken. A spanyol fővárosba a Kárpát-medence valamennyi országából – Magyarországról, Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról is – érkeztek zarándokok ezrei, akiket a Szentatyához hasonlóan sem a kimerítő hőség, sem a tomboló vihar és felhőszakadás nem riasztott vissza a közös ünnepléstől. A találkozók sora Gyergyószentmiklóson, az Erdélyi Madridon, illetve Csíksomlyón, a 35. alkalommal megszervezett CSIT-en folytatódik.
Lelki feltöltődés a fiataloknak
Szentmisével, majd szentségimádással vette kezdetét pénteken este a 35. alkalommal megrendezett Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó. A CSIT színes programja igazi lelki feltöltődést kínált a főleg Székelyföldről érkezett mintegy 150 résztvevőnek.
- ‹ előző
- 315 of 352
- következő ›