Közeledik szeptember vége, amikor egyházunkban Szent Jeromosnak, a Szentírás pártfogójának emléknapját Szentírás vasárnapjaként ünnepeljük. Sok szó jut el naponta hozzánk, talán túl sok is, hiszen meghaladja a befogadási képességünket. Ám Jézus Szavára, mely egyedül képes örök életet adni, minden nap szükségünk van.
Legfrissebb tartalmak
Főegyházmegyénkből Bodó Imre kézdiszárazpataki plébános, Bordi János pálpataki plébános, Dr. Bernád Rita-Magdolna főlevéltáros, Dr. Darvas-Kozma József pápai káplán, c. esperes, Csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa és Péter György, a gyulafehérvári főegyházmegye Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója magyar állami kitüntetésben részesült.
A július 10. és 12. között megszervezett Márton Áron zarándoklatról osztjuk meg az egyik zarándoknak, Oroszhegy polgármesterének gondolatait.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében augusztus 1-jével személyi változások lépnek érvénybe.
A gyulafehérvári székesegyházban bemutatott szentmisén, ma június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén Jakubinyi György érsek pappá szentelte a balánbányai Bereczki Attila-Szabolcs és a ditrói Fülöp Sándor-Szabolcs diakónusokat. A szentmisét követően az újonnan felszentelt papok megkapták szolgálatuk első kinevezését. Jakubinyi György érsek a következő állomáshelyekre nevezte ki a főegyházmegye újmiséseit: Bereczki Attilát a gelencei plébániára, míg Fülöp Sándor-Szabolcs újmisést a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániára helyezte.
Ferenc pápa Jakubinyi György érseknek címzett levelében köszönte meg a pápalátogatáskor tapasztalt szívélyes fogadtatást Csíksomlyón. A levélben a szentatya kifejezi örömét is afelett, hogy a látogatás lehetőséget biztosított a helyi egyház valóságaink a megismerésére.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszönetnyilvánító levélben fejezte ki háláját a pápalátogatás után. A főpásztor szavait olvashatják...
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van. Ennek jegyében kerül sor 2019. június 7–10. között a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek a mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38).
A szentatya Csíksomlyón elhangzott homíliája:
Ferenc pápa Csíksomlyón
Lelkiségi és liturgikus programajánló
május 31. – június 1.
- ‹ előző
- 46 of 352
- következő ›