Legfrissebb tartalmak

 
„Az irgalmasságot az ítélet elé kell helyeznünk, és az Isten ítéletét minden esetben az irgalmasság fényében kell szemlélnünk.” (Ferenc pápa) 2016. április 11-13. között Kolozsváron tartja az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete a lelkigyakorlatos napokat, a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség szervezésében. A rendezvényre a tagszervezetek elnökeit és 2-3 képviselőjét, valamint a lelkivezetőket várják. Bejelentkezni április 8-ig lehet a 0747-532.492 vagy a 0745-478.445-ös  telefonszámokon.
 
 
2016. április 4-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, délután 6 órakor tartják a gyulafehérvári Teológia intézet kápolnájának búcsúünnepét, melynek főcelebránsa és szónoka Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz. A szentmisén részt vesz Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Martin Roos temesvári püspök, Schönberger Jenő szatmári püspök is, akik április 4-5. között találkoznak a papnevelő intézet tanáraival és kispapjaival.
 

Az Irgalmasság Évében, 2016. április 23-án, a Marosvásárhely-remeteszegi plébánia zarándoklatot szervez Kolozsvárra, hogy a Szent Mihály-plébániatemplomban megnyitott Szent Kapun átlépve Isten irgalmasságára tekintsenek és maguk is a megújulás útjára lépjenek.

 
A Gyulafehérvári Főegyházmegye család-munkacsoportja és a marosvásárhelyi Remete Szent Antal Plébánia közös szervezésében 2016. április 25-én, hétfőn 9.00-15.00 óra között, 11-15 éves lányok számára foglalkozást tartanak Testem titkos jelzéseinek nyomában… minden, amit a lányoknak a ciklusukról tudniuk kellene…témakörben.
Helyszín: Marosvásárhelyi Szent Család Templom Közösségi Háza.

Pastorala de paști a ÎPS Jakubinyi György

Putem să spunem despre cele paisprezece fapte de milostivire că sunt îndeplinirea concretă a iubirii față de aproapele.

Jakubinyi György érsek húsvéti üzenete

A Szentírás tanúsága szerint Krisztus követőit Antióchiában nevezték először keresztényeknek (Csel 11,26). A keresztény kifejezés a magyar nyelvben rokon hangzású a kereszt szóval, de nem abból származik. Latinul a christianus annyit jelent, mint Krisztus híve, követője. 

A halál az emberiség egyik legnyugtalanítóbb kérdése. Az ember elborzad az elmúlás gondolatától, még inkább a látványától, és szíve legbelsejében vágyódik az örök életre. Ám az örök életet nem birtokolja, azt csak ajándékba kaphatja attól, aki örök, aki Úr mindenek felett.