Legfrissebb tartalmak

Feledhetetlen hangulatú, megható szentmise keretében emlékeztek meg Boldog Apor Vilmos püspökről, az egyetlen boldoggá avatott székely vértanúról Marosvásárhelyen is. Ereklyéjét Pápai Lajos győri megyéspüspök hozta el a csíksomlyói kegytemplomba, s az erdélyi ferencesek több városban mutatják be a híveknek.
A Keresztelő Szent János-plébániatemplomba a mártír püspök vérrel átitatott ingdarabját tartalmazó szép foglalatú ereklye Böjthe Csaba dévai ferences szerzetessel érkezett, s ő tartotta csütörtökön este a szentmisét a templomot megtöltő híveknek, érdeklődőknek. A szerzetest elkísérte derűs tekintetű árváinak és neveltjeinek egy csoportja is.

Szám: 44 – 1980.

Tisztelendő Testvéreim,
Szeretett jó híveim,

 

Gyónom a mélység emberének,
Tenéked, Márton Áron,
hogy ahol más tócsákba lépett,
járkáltam gólyalábon;
s most, mint egy nyakigláb kísértet,
úgy tévelygek az ősi tájon.

Segíts eldobni gólyalábam,
mit gyáva gőg növesztett;
járjak földünk súlyos sarában,
míg sáros lábak lesznek,
hol útitársainkká váltan,
fenyőid tűi ércesednek.

 

Hol egykor álltál, ott ma is jelen vagy.
Lényed sugároz; érezzük tüzét.
Jó ez nekünk, mert szorít dermesztő fagy.
s csikorog ránk ördögi vad zenét.

Hűséges apostol, élő lármafa!
Néped imára kulcsolja kezét.
Zúgó századok terhétől sodorva
most is, mint mindig, hiába remél?

Tudjuk: életünk kell, ahogy tanítottad,
szálfaként állni együtt és itten,
akkor is hogyha már minden más szakad

nem rendülni meg a közös hitben.
Konok kitartással suttogjuk szavad:
„non recuso” – mindig érted, népem…

Április 24-én, kedden a Római Magyar Akadémián erről a témáról tartottak nemzetközi konferenciát a Történettudományok Pápai Bizottsága védnökségével
A maga nemében első hasonló jellegű tanulmányi nap szervezésében a következő intézmények vettek részt: a Római Lengyel Akadémia, a Római Magyar Akadémia – Fraknói Történeti Intézet, Magyarország Szentszéki Nagykövetsége, a római Francia Intézet (Centre Saint- Louis), a római Pápai Magyar Egyházi Intézet, valamint a Pápai Gergely Egyetem.

2005. április 24-én 300 ezer zarándok gyűlt egybe Rómában a Szent Péter téren és az oda vezető utak mentén, hogy ott lehessen a Benedek nevet felvevő Joseph Ratzinger, az új pápa első szentmiséjén.

Szentbeszédében a pápa ifjúnak nevezte az egyházat és azzal biztatta a zarándoksereget: „akinek hite van, az soha nincs egyedül.” A Szent Péter-bazilika homlokzatán, a loggia alatt az új pápa címere tűnt fel és egy hímzett szőttes, amely a csodálatos halfogást ábrázolta, Péter és Jézus párbeszédét örökítette meg.

A lelkigyakorlaton közel kétszázan vettek részt az egész országból - A SZERZŐ FELVÉTELEOrszágos lelkigyakorlatot tartottak Kolozsváron a római katolikus nőszövetségek

Szerdán délben ért véget Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetségek Országos Fórumának Imádkozni annyi, mint szeretettel Istenre gondolni. (Charles de Foucauld, 1858–1916) mottóval tartott lelkigyakorlata, amely hétfőn a Szent István tiszteletére emelt Donát úti templomban szentmisével vette kezdetét.

Derűs és megérintő lelki ünnepet ültünk vasárnap a székelyudvarhelyi Szent György-plébániatemplom névnapján. A kedvező időjárás lehetővé tette a hagyományos szabadtéri szentmisét a tavasz első városi zarándoklatán. Emlékezetes marad, hogy két kedves lelkipásztorukat is viszontláthatták a szombatfalviak.
A testvéregyházközségek lelkipásztorai, a nyugdíjas paptestvérek, a ferences atyák és a nagyszámú ministránscsoport tagjai állták körül az oltárt. A mallersdorfi ferences nővérek, a Szent György Lovagrend tagjai, a búcsús vendégek együtt énekeltek, imádkoztak a vendéglátó közösséggel. Az egyházközség Psallite Vegyeskarának dallamai Simó Zsuzsa vezényletével a húsvéti örömhírt közvetítették a szentmiseáldozaton.

 

Márton Áron, Isten irgalmából és az apostoli szék kegyéből gyulafehérvári püspök
Tisztelendő Testvéreinek és Krisztusban Kedves Híveinek Áldást és üdvöt az Úrban.