Főegyházmegyei tanfelügyelőség
Legfrissebb tartalmak
Ki ne hallott volna a bilokációról, a stigmákról, a csodás gyógyulásokról, halottfeltámasztásról? Kit nem érdekel mindez? Szenzációra éhes az ember, azt hinnénk, csak a mai, pedig ez mindig így volt: nem véletlenül olvashatunk ilyen jelenségekről olyan kora középkori szentéletrajzokban is, amelyek pedig időben elég távol a mától íródtak. A különbség talán az, hogy az élet rendjébe természetesebben simult bele a természetfeletti, az isteni az emberit jobban átszőtte, erőteljesebben volt jelen.
Minden magyar gyermek számít címen Jakubinyi György érsek idei második körlevelében felhívás olvasható. A Vasárnap katolikus hetilap kérésére szülők, pedagógusok, a magyar nyelv és nemzeti közösségünk ügye iránt elkötelezett emberek szólaltak meg, kifejtve véleményüket az érsekünk felhívásában felvetett témákról. A következőkben ezeket a vallomásokat, véleményeket olvashatják.
A már lassan hagyományt teremtő marosvásárhelyi kreatív hittanvetélkedőt idén április 20–22. között szervezi meg dr. Tamási Zsolt történelemtanár, körzeti módszertani felelős. A vetélkedő a szervezők szerint nem remélt érdeklődésnek örvend: a jelentkezők száma tavaly óta megkétszereződött.
A székelyudvarhelyiek által leginkább barátokként emlegetett ferencesek jelenléte a városban több évszázadra nyúlik vissza, de a hagyománnyal ellentétben nem a várban lévő egykori kolostortemplom volt ősi székhelyük, mivel végleges megtelepedésüket csak a 18. század elejétől számíthatjuk. Ennél sokkal régebbre tehető viszont az Assisi Szent Ferenc által 1209-ben alapított, a szegénységet életszabályuknak választó és a prédikálást fő feladatuknak tekintő szerzetesrend erdélyi megjelenése, hiszen első kolostoraikat még a 13. század végén és a 14. század elején alapították a szászok lakta városokban (Beszterce, Nagyszeben, Szászváros).
Szombaton a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplom adott otthont a főesperesi kerület egyházközségi kórusai 14. találkozójának.
A házigazda Iubilate Deo kórus Babits Mihály gondolatát választotta a dalos seregszemle mottójául: „Mindenik embernek a lelkében dal van” – a félezernyi kórustag és az őket hallgatók lelkében is dal fakadt. Jövőre Székelyszentlélek-Bogárfalva szervezi a kórusseregszemlét.
A kiszélesített iskola, vagy az iskolán kívüli népművelés az a problémánk, amelyet tapogatunk, nagyon műkedvelő módon itt-ott meg is kezdtünk, de gyökerében nem fogtunk meg. Panaszkodunk – újabban elég sűrűn –, hogy népünk elmaradott és rossz, hogy különösen az ifjúság elveszítette az apák tisztes erkölcsi érzékét, faji és keresztény tájékozódó képességét. Romlik s az ősök szent hagyományaihoz mind hűtlenebb lesz. Gyökértelenül, a vallásos talajból kiszakadva, romboló eszmék hátán a romlás lejtője felé sodródik.
- ‹ előző
- 290 of 355
- következő ›








