Hamvazószerdától kezdődően a nagyböjtbe léptünk, ami az évenkénti tavaszi tisztulás és lélekújulás ideje az egyházban. De ugyanakkor a kemény szellemi harcé is.

Krisztus harcba szállt a sátánnal böjtölése, a kísértés visszaverése, tanítása és gyógyító csodái, legfőképpen önként vállalt szenvedése és halála által. A kereszten látszólag vereséget szenvedett, de valójában halálának percében győzte le a Gonosz birodalmát. Az Üdvözítő évről évre megvívja harcát értünk a nagyböjtben. Krisztus erejére támaszkodva és megerősödve ebben az időszakban buzgóbban kell gyakorolnunk a szeretet tetteit és az önmegtagadást. Így engesztelünk is, jóvá akarjuk tenni vétkeinket.

Milyen legyen hát nagyböjti lelkületünk? Mindenekelőtt fogalmazzuk meg a szándékot a nagyböjti gyakorlatok megtartására, és nagyjából tervezzük meg életrendünket. Ne csak az önként vállalt cselekedetekben buzgólkodjunk, hanem elsősorban az állapotbeli kötelességekből adódó, Istentől küldött, vagy kísértésképpen jelentkező megpróbáltatások türelmes elviselését is ajánljuk fel naponta.

A kiegyensúlyozott katolikus (keresztény) emberben nem válik szét élesen a természetfölötti és a természetes élet. Lelki megújulásunkkal megegyezik, s azt támogatja, ha nagyböjtben a számtalan elhanyagolt dolgaink rendbehozatalát is erénygyakorlatként kezeljük; elmulasztott kötelességek, adósságok, halasztott beteglátogatás, elmélkedések, tavaszi nagytakarítás, és nem utolsósorban Szentírás-olvasás, szentmisén való részvétel és a szentségekhez való járulás (gyónás, áldozás), esetleg nagyböjti lelkigyakorlat stb.

Nagyböjtben a szenvedő Megváltó áll előttünk, aki magára vette fájdalmainkat. Önmegtagadásainkban vele egyesülünk. A böjt azonban nem önsanyargatás. Ellenkezőleg. Célja az ember felszabadítása, emberebbé tétele. Tapasztalatom szerint az emberben kettősség él. Küzd benne a „régi ember” és az „új”, az önzés és a szeretet. Edzenünk kell akaratunkat, hogy képesek legyünk uralkodni ösztöneinken. Az önmegtagadás egyfajta edzés, éppenséggel a szabadság érdekében.

Ezekre gondoljunk a nagyböjti szent időben. A kereszt jele kísérje törekvéseinket és jószándékunkat. Egész valónkat fogja át Krisztus szent keresztjének jele, hogy „átrendezzen” és megtartsa bennünk Isten kegyelmi ajándékát. Hogy a „lila csendben” megvalósuljon a jézusi megváltás, a húsvéti kegyelem.
KOVÁCS SÁNDOR, főesperes, Szabadság, 2011. április 1.