Legfrissebb tartalmak

UNESCO-listára terjesztik az 500 éves zarándoklatot
A világörökség státusz elnyerésére terjeszti fel a kulturális minisztérium a csíksomlyói búcsút, szavazta meg tegnap a javaslatot a szaktárca hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökség Bizottság. Románia első alkalommal fordult az UNESCO-hoz ilyen jellegű, kulturális örökségre vonatkozó javaslattal.

Idegenből a szülőföldért konferencia Gyergyóditróban
Pappá szentelésének 40. évfordulóján Idegenből szülőföldért címmel szervezett konferenciát szülőfalujában, Gyergyóditróban az Ausztriában élő Vencser László kanonok, az Ausztriai Idegen nyelvű Pasztoráció igazgatója. A konferencián a szülőföld és az otthon viszonyát vizsgálták az egyén szemszögéből, illetve arra próbáltak válaszokat találni, hogy az idegenben élők hogyan tudják segíteni a szülőföldet.

Vakációbúcsúztatás és Székely Családok Napja
Kettős ünnepséget ültek szombaton Gyergyószárhegyen a Tatárdombnál. Egyrészt a Ferenc-rend szervezésében zajló megemlékező szentmise és koszorúzás során megünnepelték az 1658-as tatárdúlás sikeres visszaverésének évfordulóját, másrészt Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk programjának keretében megülték a Székely Családok Napját.

Veni Sancte (5)_b

A fiatalok is megfogalmazták kéréseiket

A keddi tanítási napot követően a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai és tanárai közösen vonultak ki a csíksomlyói kegytemplomba, hogy részt vegyenek a hagyományos év eleji Veni Sancte szentmisén.

Óvodától érettségiig vezetik a környék magyarul tanulni vágyó fiataljait
Gyulafehérvári sétáim egyikének váratlan hozadéka volt az alábbi beszélgetés a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójával, a Gróf Majláth Gusztáv Károly (GMGK) Alapítvány elnökével, dr. Gál Lászlóval. Kötetlen társalgásnak indult egy csésze kávé mellett, az érseki palota patinás épületében. Kávéból végül több csészével is kortyolgattam, a fehérvári magyar tannyelvű iskolaszervezés bemutatását pedig szerkesztett formában igyekszem közkinccsé tenni. Legyen ez itt a reklám helye – iskolakezdés idején!

Ünnepi koncertet adott Lászlóffy Árpád
A csíksomlyói kegytemplom orgonája csütörtökön, Kisboldogasszony napján lett 80 éves. Erdély harmadik legnagyobb orgonáját vasárnap este a szentmisét követően koncerttel köszöntötték.

Székelyudvarhely fölé magasodó Ugron-kápolnában szeptember 8-án, Szűz Mária születésének napján tartanak búcsút.

Vasárnap az eddig megszokottól eltérően ünnepelték meg az Aporok falujában a Mária-búcsút. A lovas-szekeres felvonulás az altorjai Szent Miklós-templom elől indult a Mária-kápolna felé, a helybeli hagyományőrzők mellett háromszéki, csíki és szentegyházi huszárok, valamint a kézdivásárhelyi Tanulók Háza fúvószenekarának jelenléte tette ünnepélyesebbé a búcsút. Az ünnepi szentmisét az Apor család felújított neogótikus Mária-sírkápolnájának udvarán mintegy ezer hívő jelenlétében tartották meg.

TANÉVKEZDÉS – Lelki többletet nyújtanak diákjaiknak a felekezeti iskolák
Noha a diákok toborzásánál olykor nehézségekbe ütköznek, a felekezeti iskolák tanárai mindent megtesznek azért, hogy az onnan kikerülő fiatalok szilárd keresztény értékrenddel lépjenek ki a világba. Igyekezetük sikerét tanúsítja, hogy sok régi diák hozza már saját gyermekeit egykori iskolájába. Iskoláskorú gyermekek szülei gyakran felteszik maguknak a kérdést: melyik iskolába, melyik tanítónőhöz írassák gyermeküket. Az általános iskola végén pedig már maguk a diákok is beleszólhatnak abba, hogy melyik középiskola milyen szakirányú osztályában szeretnék folytatni tanulmányaikat. És noha évszázadokon keresztül a felekezeti iskolák sokak számára egyértelmű választás voltak, hiszen hírnevük, jeles tanáraik, szigorú fegyelmük és az ott kapott értékrend, neveltetés még a más felekezetű vagy nemzetiségű diákok számára is vonzó alternatívát jelentettek, ma már ez nem mindig ennyire egyértelmű.

Gelencén az újabb, 1853–1899 között épült Szent Imre-templom külső javítása július végén kezdődött önerőből, a hívek adományából.
Legutóbb 1999-ben, ft. Vargha Béla akkori gelencei plébános, jelenlegi kézdi-orbaiszéki főesperes idejében, a templom befejezésének századik évfordulóján végeztek nagyobb méretű külső-belső templomjavítást. Idén a homlokzatot teszi rendbe egy sepsiszentgyörgyi magáncég. Bereczi István plébános elmondta, a tornyon levő keresztet sepsiszentgyörgyi alpinisták festették le kétszer. A munka hamarosan befejeződik. November 5-én, a Szent Imre-búcsú alkalmával felavatják a közelmúltban felújított orgonát.