Kolozsvár Főterén szokatlan látvány fogadta az arra járókat június 13-án, a reggeli órákban. Fekete kalapos, fekete tógás ballagó egyetemisták törték meg a Főtér mindennapjait.
Legfrissebb tartalmak
Interjú Márton Áron ügyének viceposztulátorával
Kasza László Brassó-belvárosi segédlelkész az év első hónapjaiban Rómában elvégezte a posztulátorképző kurzust, amelynek befejeztével viceposztulátori kinevezést kapott Isten szolgája Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyében.
Bálint Lajosnak, a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érsekének emlékére állítottak szobrot szülőfalujában, Csíkdelnén. A mellszobrot vasárnap, a Keresztelő Szent János-templomban tartott búcsús szentmisét követően Jakubinyi György érsek áldotta meg az Úrkápolna kertjében.
A mélyszegénységben élők feltérképezésére, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására vállalkozott a székelyföldi megyékben a Gyulafehérvári Caritas.
Olyan hírt még soha nem kaptunk, amilyet Csíky Gábor abásfalvi lakos küldött pünkösd után. Amint tehettük, felkerekedtünk, ellátogattunk a szép fekvésű faluba, és elbeszélgettünk Poós Anna nénivel. Már telefonon is kifejezte, mennyire örül az írott pápai áldásnak, amelyet Homoródszentmártonban adott át neki a homoródkarácsonyfalvi egyházközség plébánosa, Tamás Huba.
A Jézus Szent Szíve titulusú szentkeresztbányai plébániatemplom szombaton 11 órakor kezdődő búcsús szentmiséjén arra is emlékeznek, hogy 1935-ben kezdődött és még abban az évben be is fejeződött a településrész első római katolikus istentiszteleti helyének építése. A templombúcsú szónoka Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök, a Gyulafehérvári Érsekség irodaigazgatója.
A Katolikus Akadémia e félévi utolsó előadását Farmati Anna tartotta, aki a BBTE-n régi magyar irodalmat tanít, s aki a Vasárnap és Keresztény Szó belső munkatársa is egyben, ezért sem volt meglepő, hogy előadásának címét így fogalmazta meg: Ég és föld között: e-képek a kortárs középkorból.
„A szeretteiktől búcsúzó székelyudvarhelyieknek hitre hívására” szól ezentúl a szombatfalvi új ravatalozónál a Lázár Imre öntőmester és családja által a Szent György Egyházközségnek ajándékozott új harang.
Elsősorban a ferences templomokban különleges tisztelet övezi Páduai Szent Antalt, szokás a szent emléknapján a virágszentelés és a gyermekek megáldása. A szombat esti szentmise végén a csíksomlyói kegytemplomnál is megáldották a gyermekeket.
A szatmári születésű, Csíksomlyóra „szakadt” ferences a szavai alapján pont olyan, amilyen mifelénk volt: közvetlen, mindenkire szakít időt, és ha megkérdezzük, hát elmondja, hogy szokott szavazni, és a focivébé döntőjét is megnézte.
- ‹ előző
- 147 of 352
- következő ›