Legfrissebb tartalmak

Évszázadok óta hagyomány, hogy a Csíksomlyói Búcsú zarándokainak sorában a gyergyóalfalvi keresztalja halad az élen, ők az elsők, akik megérkeznek a Szűzanya lábához. Ez idén sem változhat, illetve annyiban, hogy a búcsújárók Alfaluból a szokásosnál egy nappal korábban, már csütörtökön elindulnak.
Csütörtökön reggel hétkor gyülekezik a gyergyóalfalvi keresztalja a legelső zarándoklatot vezető lelkész, István pap szobránál, fél nyolckor pedig ismét nekivág a hatvan kilométeres gyalogútnak, melynek végcélja Csíksomlyó, a búcsú.

Szakmai gyakorlat keretében 17 templom makettjét készítették el
A csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola dísztermében állították ki azokat a templommaketteket, amelyeket a diákok az iskolanapokra készítettek és amelyek többségét a megmintázott csíki templomok plébániáinak ajándékozzák.
Tizenhét Csík környéki templom alaprajzait és méretarányos makettjeit készítették el szakmai gyakorlatuk közben Pálfi Géza mérnök irányításával, a második félévben a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola 11-ik osztályos, műszaki rajzoló technikus szakos diákjai.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület tagjai, ifjúsági szervezetek, cserkészcsapatok, közbirtokosságok, egyházközségek dolgoznak folyamatosan a Mária út kiépítésén. Aki nem gödröt ás vagy jelzéseket fest, az anyagilag vagy élelemmel támogatja Mária utászait.

Egy szív, száz kéz címmel tart nemzetközi találkozót a kamilliánus rend Albanóban. A Róma közelében tartott tanácskozásnak több magyar résztvevője is volt a Kárpát-medence országaiból. Az összejövetelen szerzett tapasztalataikról, a jövőbeli tervekről kérdezte őket a Vatikáni Rádió.

A megtestesülés tanúsítja, hogy a földi világ olyan jó és értékes, hogy maga Isten jött el közénk, emberré lett. Majd visszatért az Atyához, a mai ünnep szerint: mennybe ment. Így már az ég és a föld, Isten és az ember nincsen áthidalhatatlan távolságra egymástól.

A vitraille-javítás mesterei munkálkodnak a kolozsvári Főtéren
Régi műemléképületek állapota megőrzésének nem elhanyagolandó része az ablakok eredeti minőségének konzerválása. A kolozsvári Szent Mihály-templom ólomüvegeit, sok évszázados vitraille-ait sem kímélte az idő múlása.

Két vonat indul Magyarországról a pünkösdi csíksomlyói búcsúra 1500 zarándokkal, a helyjegyek már elfogytak – mondta az utazást szervezô iroda ügyvezetô igazgatója kedden az MTI-nek.

A pünkösdi hívő lelkesedése nem együgyű fellángolás, nem is cirkuszi mutatvány, mint a tűznyelőké, hanem Isten átlelkesítő jelenlétének tudatosítása. A Lélek által Isten mindig velünk van. Nem hagy cserben, nem sztrájkol. Csak akkor lehet hatástalan, ha elzárkózunk előle.

Szép Andrea Katalin az egyik társszerzője a Csíkszeredai Római Katolikus  Gimnázium épülete felszentelésének 100. évfordulójára megjelentetett Csíkvármegye státusszimbóluma című kötetnek. Szakdolgozatában a gimnázium Csíksomlyóról Csíkszeredába való áthelyezésének időszakát, az 1885–1911 közötti éveket dolgozta fel levéltári kutatásai alapján.

Szobrot kap az egykori főesperes-plébános, szombathelyi püspök
2011. június 7-én kerül sor gróf Mikes János püspök szobrának leleplezési ünnepségére a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánia kertjében. A Városnapok keretében tartandó avatóünnepség délután 4 órakor szentmisével kezdődik a Szent Miklós-plébániatemplomban, amit dr. Veres András szombathelyi püspök, dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke és Tamás József segédpüspök mutat be.