Egy orgonának kell tudni sírni, örülni, dicsőségesen szólni – hangzott el tegnap a szépvízi Szent László király templom felújított orgonájának szentelési ünnepségén. Az 1896-ból származó hangszert, amely, méretét tekintve, a csíksomlyói után a második legnagyobb a környéken, a helyi közbirtokosság támogatásával, három esztendő alatt sikerült újjávarázsolni.
Legfrissebb tartalmak
Szentmisével, koszorúzással, Role-koncerttel és kulturális műsorokkal emlékezett a Szent Ferenc Alapítvány és a Gyergyói-medence népe az 1658-as tatárjáráskor tanúsított összefogásra és bátorságra a Ditró és Szárhegy közötti Tatárdombnál, ezzel kérve áldást az új tanévre.
Felszentelték a Szent Ágoston templom keresztjének korpuszát
Zsúfolásig megtelt hívekkel vasárnap délben a csíkszeredai Szent Ágoston-templom, ahol búcsút és templomszentelési évfordulót tartottak. A szentmise keretében megáldották az ez alkalomra elkészült harmadik Xantus Géza-alkotást, a 2,6 méter magas Krisztus-szobrot.
Vasárnap a szépszámú résztvevő és a Mária Rádió hallgatósága együtt ünnepelte az első regionális stúdió, székelyudvarhelyi egyéves születésnapját. Világ Királynője ünnepén, a stúdiókápolna védőszentjének búcsús napján, újólag kifejezték: szeretik a Mária Rádiót, és páratlan lelki segítségként fogadják.
Vágás egyházközség plébánosának ezüstmiséje a Szent Ilona-búcsúnapok legnagyobb eseménye volt. Béta, Dobó és az anyaegyházközség hívei, a családtagok mellett eljöttek a szülőfalu, Nyikómalomfalva, valamint az előző állomáshely, Kőhalom és a baráti Mikóújfalu küldöttei is.
„Legfontosabb tudni alázatot gyakorolni a mindennapokban"
Véget ért az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, közismertebb nevén a CSIT. A rendezvényzáró interaktív szentmise fő üzenetét útravalónak szánták az egyházi elöljárók: arra emlékeztették a résztvevőket, hogy igaz ugyan, Isten alkotásaként, egyedi, tökéletes mesterművek, de fontos alázatosnak maradni és a mindennapi életben megmutatni azt, amit magukkal visznek a találkozóról.
Vass Csaba-Imre lazarista szerzetes, akit Jakubinyi György érsek szentelt pappá Görgényüvegcsűrön, válaszol kérdéseinkre. A beszélgetésből megtudhatják, hogyan született meg a hivatása, hogy került kapcsolatba a lazarista szerzetesekkel, hol lesz az első állomáshelye és milyen területen fog tevékenykedni.
„Én nem hiszek abban, hogy a világban általános romagyűlölet van. Szerintem, ha valaki megfelelően viselkedik, akkor senki sem akarja elküldeni. Lehet, hogy a romákkal van a baj. (...) Aki becsületes, jól viselkedik, azt nem űzik el sehonnan” - beszélgetés Kurkuly Elek hidegvölgyi roma diakónussal.

- ‹ előző
- 346 of 355
- következő ›








