Tordatúron tartotta háromnapos, évente megszervezett lelkigyakorlatát a nagyenyedi és a kolozsvári Máltai Segélyszolgálatának szenior csoportja. Erre hatodik alkalommal került sor.
Legfrissebb tartalmak
A 2013. november 8–10 között Kolozsváron megrendezett OKET, azaz Országos Katolikus Egyetemista Találkozó legfontosabb témái, kérdésirányai a címben foglaltakkal jól körvonalazhatók. Így összegzett Takó István (frappánsan, a jelenlévők meglehetős derültségére), aki katolikus egyetemi lelkészként a mintegy százötven fiatalt megmozgató rendezvény házigazdája volt az elmúlt hétvégén.
A Szent Erzsébet-gyűjtés évtizedek óta jelentős esemény a Caritas életében. Nem csupán azért, mert egyházunk Árpádházi Szent Erzsébet példáját állítja világszerte a Caritas szervezetek példaképéül és védőszentjéül. Ez egyszerre tesz büszkévé és kötelez mindnyájunkat.
Szent Márton napja előtt búcsús előkészület segíti a hívek lelki ráhangolódását az ünnepre Csíkszentmártonban. A háromnapos előadássorozatot követően vasárnap az ünnepi szentmise keretében Tamás József segédpüspök a felújított templomot is megáldja.

Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
* * *
Az elkötelezett hit

Családunk felajánlása Mária szeplőtlen szívének
- ‹ előző
- 221 of 353
- következő ›