2013.12.03
Több évi lelkipásztorkodás után elmondható, hogy a keresztény nevelés nem egy régi ideológiát akar időtlenné tenni, hanem az embert segíti, hogy az időben az örökkévaló Isten közösségében éljen. Habár sikerorientált társadalomban élünk és gyors kézzelfogható eredményeket várunk, mégis vállalnunk kell, hogy a keresztény nevelés az emberért van és nem valami ideológiai győzelemért. Feladata, hogy azt az Istent mutassa be, akiben életünk felszabadulhat.
Sokat beszélnek új oktatási rendszerről, pedagógiai irányzatokról, nevelési módszerekről. Minden kornak joga és kötelessége keresni azokat az utakat, melyek hatékonyan formálják a jövő nemzedékét és adják át a múlt értékeit. Az oktató-nevelő szolgálat mindig hosszú távú tevékenység, melyet nem lehet a hasznosság kategóriáival kezelni és értékelni. A keresés, vergődés, feszültséget és ellentmondásokat is szül, de tudjuk, hogy a keresztény nevelés közösséget teremt és közösséget feltételez. Olyan közösséget, amelyben megtalálhatjuk elhivatottságunk és értékeink alapját és értelmét, ahol kibontakoztathatjuk emberségünk pozitív lehetőségeit, és ahol kapcsolatba kerülhetünk személyiségünk legbensőjében az önmagát feltáró személyes Istennel.
Az egyház mindenkori feladata, hogy Jézus Krisztussal élő, személyes kapcsolatra vezesse az embereket. Ez a vezetés nem egyre távolabb kerülés az alapoktól, hanem újra és újra visszatérés az akolhoz, ahonnan a jó pásztor az, aki újra kivezet a szabadságra, a jó legelőhöz és üdítő forrásokhoz. Jézus tanítványaihoz intézett szava, „engedjétek hozzám gyermekeket” ma is kötelez. Hívni, várni és befogadni a kicsinyeket, ellesni tőlük az egyszerűséget, az örömet, az alázatot, tisztaságot és a bizalmat ma is feladata a keresztény közösségnek. Ez mellett meg fontos, hogy olyan közösséget teremtsünk a számukra, ahol megtapasztalhatják az igazi keresztény értékeket.
Ezek a gondolatok vezettek, amikor elkezdtük a legkisebbekkel való foglalkozást közösségünkben. Egy pár gyerek érkezett, félénken, tanácstalanul. Úgy éreztem, nem értenek és nem értem őket. Meghívtam segítőket a gyerekekkel való foglalkozásra. Vállalták örömmel. A velük való egységben és munkában gyarapodott a gyerekek közössége is. Egyre többen érkeztek gyerekek és segítők. A pap feladata lett a tanítás, a segítőké (pedagógusok és világi krisztushívők) a tanítás lebontása és életbe ágyazása.
A keresztény pedagógia szerint a nevelő közösségépítő kompetenciáinak alapja nem más, mint egy adott közösségben megélt hite. A közösségépítést nem lehet megtanítani senkinek, ha magunk nem vagyunk élő közösségben Jézus Krisztus által Istennel, aki minden közösség Atyja. Nem szervezés kérdése a keresztény közösség élete, még ha annyira fontos is, hogy mindig szemünk előtt legyen: emberekből áll, emberi adottságokkal (lehetőségekkel és korlátokkal).
Jürgen Werbick írja: „A kereszténységnek láthatóan csak akkor van még esélye arra, hogy komolyan vegyék, ha meggyőző erővel tud megoldásokat ajánlani”. És mennyire igaza van, hiszen meg kell legyünk győződve arról, hogy a mi hitünk, reményünk és szeretetünk megélése az ajánlás a keresztény hit elfogadására, a mai pluralista világunkban. Gyerekeink a mi életünkből és közösségünk megtapasztalásából ismerik meg Krisztust és szerethetik meg egyházát.
A II. vatikáni zsinat Apostolicam actuositatem kezdetű dekrétuma a világi hívek apostolkodásáról a harmadik fejezetben ezeket írja: „A világi hívek az Egyházban és a világban végzik a maguk sokirányú apostolkodását. Mind a két területen nagyon sok lehetőség tárul föl, melyek közül itt csak a fontosabbakat említjük: az egyházi közösségek, a család, az ifjúság, a társadalmi környezet, a nemzeti és a nemzetközi élet […]” (9.)
„A világiaknak, mivel részesei Krisztus papi, prófétai és királyi feladatának, aktív szerepük van az Egyház életében és működésében. Az Egyház közösségein belül annyira szükséges a munkájuk, hogy nélküle a legtöbb esetben nem lehet teljesen eredményes a lelkipásztorok apostolkodása […] főleg a hitoktatással tevékenyen közreműködnek Isten igéjének hirdetésében; szakértelmük fölkínálásával hatékonyabbá teszik a lelkipásztori munkát és az Egyház javainak kezelését. A közösségi apostolkodás jól látható példája a plébánia, mely a különböző embereket összefogja és bekapcsolja az Egyház egészébe.” (10.)
A Katekézis Általános Direktóriuma a következőket írja: „A kateketikai pedagógia oly mértékben hatékony, amennyiben a keresztény közösség konkrét és jó példát ad az egyes hívők életéhez. Ez akkor történik meg, ha a közösség úgy jelenik meg, mint a katekézis forrása, helye és célja. Tehát konkrét: a közösség a hívő tanúságtétel látható helye, gondoskodik tagjai képzéséről. Isten családjaként fogadja őket, és a hit növekedéséhez biztonságos környezetet ad.” (158.)
„A csoportnak jelentős szerepe van a személyek fejlődési folyamatában. Ez érvényes a katekézisre is, akár a kicsinyekről van szó, akiknél elősegíti a szocializációt, akár a fiatalokról, akiknél a személyiség formálásában szinte életszükséglet a csoport, akár felnőttekről, akik között a dialógus, a megosztás és a kölcsönös felelősség keresztény stílusát alakítja.” (159.)
A plébánia mint szocializációs közeg
A gyermekek szocializációs folyamatának elemzésénél figyelembe kell venni azon külső hatások, társadalmi rendszerek szerepét, amelyeknek a gyermek születésétől kezdve részese. A legújabb fejlődéselméletek úgy konceptualizálják ezeket a társadalmi hatásokat, mint „egymásra épülő ökoszisztémák hálóját”. Ebben a hálózatban a legbenső kört, a mikroszisztémát olyan színterek alkotják, melyekkel a gyermek közvetlen, rendszeres kapcsolatban van – a család, az óvoda, az iskola, a játszótér, és nem utolsó sorban az egyházi közösség. A külső körhöz, az exoszisztémához ezzel szemben olyan társadalmi intézmények tartoznak, melyekben a gyermek nincs jelen, de közvetve befolyásolják a gyermek szocializációs folyamatát, például a szülők munkahelye, politikai rendszer, a média stb.
A család a gyermek szocializációjának legfontosabb kontextusa. A szülők az általuk nyíltan vagy burkoltan támogatott értékeikkel közvetlenül formálják gyermekük személyiségfejlődését, közvetett módon ugyanakkor azáltal is hatnak gyermekeik fejlődésére, hogy megválogatják azokat a szociális közegeket, amelyekben a gyermek megfordul nap mint nap. Így válhat a plébánia, az egyházi közösség maga is egy szocializációs közeggé a keresztény családok gyerekei számára.
A plébániai oktató-nevelő tevékenység során tudatos értékközvetítés történik, amely ráerősít a családban történő elsődleges norma– és értékközvetítésre. A családi nevelés, kiegészítve az egyházi közösségben történő oktató-nevelő munkával, fontos szerepet nyer egy olyan korban, amelyben a felnövekvő gyermek sokszor egymással ellentétes értékek kínálatával szembesül.
A plébániai oktató-nevelő munka: célok, szervezeti formák, módszerek
A plébániai nevelés során nem elsősorban elméleti hittartalmak átadása a cél, hisz az iskolai hitoktatás során inkább erre tevődik a hangsúly. Általános cél, a gyermek egész személyiségének, lelkiismeretének formálása, amelyben megtalálja szabadsága és felelőssége egyensúlyát. Úgy véljük, a hittartalmak közvetítése mellett legalább annyira fontos, hogy a plébánia otthonos, családbarát közeggé váljon, ahol a gyermekek egyéni és csoportos játékai, önálló kutató-felfedező tevékenysége nagy teret kapnak. (Az otthonos hangulat teremtéséhez hozzájárulhat akár egy játszótér kiépítése, ha a plébánia területe, fekvése erre lehetőséget nyújt, azzal a feltétellel, hogy bizonyos értékek és szabályok tiszteletben tartása garantált például figyelés egymás testi épségére, állatok távoltartása, óvodás gyerekek mellett mindig legyen felnőtt felügyelet stb.)
A szervezeti formáit és rendszerességét tekintve az oktató-nevelő tevékenység több formát ölthet: hittanórák (hetente), táborok (évente, evangelizációs hét), ünnepek (pl anyák napja, apák napja, gyereknap, szentek ünnepeinek megünneplése, stb.)
Hittanórák
A hittanórák hatékonysága szempontjából ajánlatos, hogy a gyermekekkel életkori csoportok szerint történjenek a foglalkozások. A 3-14 éves korosztály így három korcsoportra osztható: az óvodás, kisiskolás, valamint az V–VIII. osztályos gyerekek csoportja. Ez a felosztás megengedi, hogy a hittartalmak átadása a gyerekek fejlődési szintjének megfelelően történjen, valamint a módszerek kiválasztása során is érvényesüljenek a gyermekek életkori sajátosságai: kisebb korosztályoknál elsősorban a játékos, a gyermek interaktív bevonását szorgalmazó módszereket ajánljuk, amelyek elmélyítik egy-egy téma feldolgozását (például kézműves tevékenység, rajz, ének-zene, szerepjátszás stb.). A téma bemutatásánál a lényeges elemek legyenek kiemelve és a monologikus előadás ne haladja meg időben a gyakorlati, játékos részt. A foglalkozások interaktív jellegének megőrzése a nagyobb gyerekek esetén is ajánlott: ennél a korosztálynál ugyanakkor egy téma feldolgozásánál használható alternatív módszerek a megbeszélés (a gyerekek bevonása kérdések révén), a vita (álláspontok ütköztetése – például erkölcstani kérdések esetén), szerepjáték (pl bibliai történet megelevenítése), csoportmunka (véleménymegosztás csoportban, projektek létrehozása). Ezek a módszerek bár előkészítést igényelnek a lelkipásztor, pedagógus, nevelő részéről, de a monologikus előadással szemben hatásosabban szolgálják a képességfejlesztést, az ismeretek és értékek interiorizációját.
Gyerektábor, evangelizációs hét
Célkitűzések:
– a keresztény értékrend átadása óvodáskortól kezdve, pozitív viszonyulás kialakítása Istennel, egyházzal, embertárssal szemben;
– közösségformálás, a személyközti kapcsolatok építése;
– azon gyerekek megszólítása és bevonása, akiknek anyagi okok miatt nem volt lehetőségük táborokban és más helységekben vakációzni.
Javasolt helyszín: a plébánia környéke, udvara (ha erre van lehetőség).
Időtartam: hat nap.
Javasolt időpont: nyári szünidő.
Célcsoport: 4-12 éves gyerekek.
A programnak minden évben van egy sajátos tematikája, amely irányt szab a tevékenységek, foglalkozások lefolyásának (például az apostolok, a próféták, szentírási városok, a magyar szentek, stb.). A nap elején helyet kap egy-egy gondolatébresztő impulzus, rövidebb elmélkedés, szentmise, ugyanakkor a felhasznált tevékenységi formák között legfontosabb helyen a kiscsoportos tevékenység, a gyermekek önálló aktivitása kell álljon. A tábor témája alapján minden csoport kap egy altémát (például a tizenkét apostolnak megfelelően tizenkét csoportot hozunk létre és minden csoport egy apostolról kapja a nevét: Máté-csoport, Péter-csoport stb.), majd a hét folyamán a csoportok projektszerűen feldolgozzák a témákat. A csoportos foglalkozásokon használt módszerek közt megemlíthető a beszélgetés (például a kapott témával kapcsolatos bibliai részek, megbeszélése, feldolgozása, melyeknek lényege a gyerekek minél aktívabb és kreatívabb bevonása), a csoportjátékok (cél: hangulat keltés, feszültség oldás, ismerkedés, személyközi kapcsolatok mélyítése), kézműves-foglalkozások (énektanulás, csoportcímer elkészítése, csoporthimnusz írása, szerepjáték stb.). Ezen foglalkozások célja, hogy a játékos munka során a gyerekek minél jobban körüljárják a kapott témákat, észrevétlenül szerezzenek új ismereteket és fejlődjön szociális, együttműködési, kommunikációs készségük. A tábor végére a csoportok előkészíthetnek egy rövid, a hét témáját bemutató előadást, melyre a szülők is kapjanak meghívást, ezáltal betekintést nyerhetnek gyerekeik plébánián zajló tevékenységébe. A hét egyik csúcspontja lehet a szombati kirándulás a környék egy nevezetesebb helyére. A hét ünnepélyes záróakkordja a vasárnapi szentmise, amelyre szintén hivatalosak a gyerekek szülei. Ezt megelőzően a hét folyamán készült fényképek, videók is bemutatásra kerülhetnek.
Néhány szempont:
– A gyerekek de. 10-től du. 5-6 óráig a plébánián vannak, ezért legalább egyszeri étkezésük (ebéd, illetve uzsonna) a helyszínen legyen biztosítva. Felnőttek, nagyszülők segítségét lehet kérni ennek elkészítésére.
– Ajánlatos heterogén csoportok létrehozása, melynek előnye, hogy a kisebb gyerekek számára a nagyobbak pozitív viselkedésmodellek lehetnek, míg ez utóbbiak gyakorolhatják a szociális felelősségvállalást a kisebbekért.
– A hatékony tevékenység érdekében a csoportlétszám ne haladja meg a tizenöt főt.
– A csoportok vezetésében egy-két felnőtt segítő (pedagógus, világi krisztushívő) vállaljon szerepet, továbbá a tapasztalat azt mutatja, hogy hasznos bevonni segítőként a nagyobb fiatalokat, mind a csoportmunka hatékonysága, mind a fiatalok személyes fejlődése szempontjából. A csoportvezetők a tábort megelőzően felkészítőn vesznek részt, valamint minden nap végén közös kiértékelőt tartanak a felelős lelkipásztor koordinálásával.
A program pozitív hozadéka, hogy megmozgatja, bevonja az egész közösséget, hisz számos feladatkörben van lehetőség szolgálatot vállalni (csoportvezetés, főzés, étkeztetések lebonyolítása, animációs játékok levezetése, rend és biztonság felügyelete, egészségügyi ellátás stb.), így valóban megvalósul az egyházi közösség kommunió jellege.
Anyák napja, apák napja
Célkitűzések:
– a gyerekek és szüleik közti kapcsolatok elmélyítése;
– a családok, szülők bevonása az egyházközség életébe.
A plébániai foglalkozások során a gyerekek meglepetéssel készülnek a szüleik számára (ajándéktárgy, előadás, rajzkiállítás „Édesapám” – „Édesanyám” címmel stb.). A szülők meghívást kapnak a közös szentmisére és ünneplésre, ahol átvehetik, megtekinthetik az ajándékot.
Szentek ünnepeiről való megemlékezés
(Szent Balázs, Páduai Szent Antal; Szent Márton, Szent Miklós, egyházközségünk védőszentje, stb.)
Célkitűzések:
– szentjeink életének bemutatása;
- helyes példaképek állítása;
- a szentek közbenjárásának kérése életünkre;
- keresztény néphagyományunk megismertetése és átörökítése.
Szent Balázs napján, ünnepi liturgián vesznek részt a gyerekek, ahová szüleikkel jönnek el. A liturgia része a szent életének bemutatása, a Balázs-áldáshoz használt gyertyák szimbolikájának megmagyarázása, közös éneklés, ima, majd a Balázs-áldás kiosztása. Mivel az ünnep Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe után való nap van, ezért a gyerekek által hozott gyertyákat is megáldhatjuk. A hittanóra keretén belül, az ünnepet megelőző foglalkozásokon a gyerekek is készíthetnek viaszból gyertyákat és azokat áldjuk meg.
Páduai Szent Antal emléknapján a virág (liliom) szentelése és a gyermekek megáldása lehetséges. A szentmisén az áldozási könyörgés után meghívjuk a gyerekeket az általuk hozott virágok és ők maguk megáldására.
Szent Márton emléknapján a gyerekek által készített mécsesekkel, közös énekléssel lámpás felvonulást szervezhetünk, melyet libazsíros kenyér fogyasztásával zárhatunk. Közös gyülekezés lehet a templomban, ahol a szent élete kerül bemutatásra, majd meggyújtódnak a kis lámpásokban a mécsesek. Ez után indul a menet, lehetőség szerint a templom körül, vagy ha van más kijelölt hely, ahol várják a gyerekeket agapéra, akkor oda lehet átvonulni.
Gyermeknap megünneplése
Célkitűzések:
– közösségteremtő: ugyanabban az élményben részesülnek;
– közösségi érzés fejlesztése: közös öröm, együttjátszás, együvé tartozás alakítása;
– egymásra figyelés gyakorlása;
– mások elfogadásának és tiszteletének gyakorlása – úgy, ahogyan a mennyei Atya megáldott minket;
– ez a nap elsősorban ajándék próbál lenni gyerekeink számára, hogy megtapasztalják: fontos szereplői a plébánia életének.
– ajánlott, hogy ebben az esetben ne a gyermekek produkciói (például szereplés) képezzék a program fő gerincét, hanem szervezhetünk szórakoztató műsorokat számukra (például gyerekkoncertek, játszóház, kisebb ajándékozás stb.), ezáltal érezhessék, hogy „ez az ő napjuk”;
– a családok bekapcsolása az egyházközség életébe;
– a közös imádság és a közös szórakozás megtartó erejének megélése.
A gyerekek egy nagyobb korosztályú csoportja kis előadással készülhet, melyet a templomban adnak elő. A közös szentmise után a templom, vagy plébánia udvarán folytatódhat az együttlét, ahol sor kerülhet gyerekeknek szervezett koncertre, vagy más szórakoztató műsorokra. Énekelhet a helyi gyerek– vagy ifjúsági énekkar, a szülők ez idő alatt közös bográcsozáson vehetnek részt.
Gyerekmisék
Célkitűzések:
– a gyerekek minél aktívabb bevonása a szentmise liturgiájába;
– a liturgikus nevelés aktívvá tétele a szentmisére való előkészületben, ahol a templom liturgikus terének, a liturgikus tárgyaknak és ruháknak megismertetésére van lehetőség;
– a ministrálás gyakorlatának megtanulása;
– a liturgikus énekek tanulása (kis énekkar szervezése, mely a gyerekmiséken az éneket vezeti);
– a ritualizáció (lelki felfogóképesség) és az internalizáció (belső élménnyé tenni az Istennel való kapcsolatot) fejlődése.
A legmélyebben mindenki a maga nyelvén tudja megszólítani Istent. A gyerekmisék alkalmával lehetőséget adunk a gyerekeknek, hogy a saját nyelvükön szólíthassák meg az Atyát. Az ő aktív részvételük a szülőknek és felnőtteknek is meghívás a mélyebb és elkötelezettebb belekapcsolódásra. Tapasztalatunk, hogy a gyerekmisék alkalmával, a más felekezetű szülők is belekapcsolódnak a szentmisébe és gyerekeik példája pozitívan hat az ő életükre is.
Ajánlott könyvészet
A II. vatikáni zsinat Apostolicam actuositatem kezdetű dekrétuma a világi hívek apostolkodásáról
A Katekézis Általános Direktóriuma, A Klérus Kongregáció dokumentuma 1998.
Jürgen Werbick: Prolegomena. A dogmatika kézikönyve. Vigilia Kiadó, Budapest 1996.
Sávai János: Neveléstudomány, bevezetés a pedagógiába. Agapé, Szeged 2005.
Sávai János: A keresztény nevelő: a hit tanúja. Deliberationes, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Tudományos folyóirata, V. évf. 1. szám. Gerhardus Kiadó 2012, 166–183.
P. Szőke János összeállítása: Hittant – de hogyan? Don Bosco Kiadó, Budapest 1998.
Cole, Michael & Cole,Sheila: A kisgyerekkori fejlődést befolyásoló környezeti hatások. In: Fejlődéslélektan, Budapest 2006.
A pasztorális terv tartalomjegyzéke >>
A teljes pasztorális terv .pdf-ben >>