2013.12.05
16A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. 17Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból -, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? 18Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal. (1Jn 16–18)
Biztosan nincs olyan keresztény, aki életének egy-egy szakaszában fel ne tette volna a kérdést: a fenti szentírási idézet (vagy sok másik, amelyik az embertárs szeretetéről szól, például az irgalmas szamaritánus és az utolsó ítéletről szóló példabeszéd) hogyan vonatkozik személyesen rám? Mit jelent, mit kellene jelentsen mindez a gyakorlatban az én életemben?
A hasonló kérdésekben az a szép, hogy általánosságban nem válaszolhatóak meg. Amennyire különbözőek vagyunk (családi és anyagi helyzetünk, egészségi adottságaink, pszichés állapotunk…), annyira különböző lehet az út is, amelyre Isten hív a szeretetszolgálat terén. Ráadásul életünk egyes szakaszaiban is eltérhet, mikor mit kell tennünk ezen a területen. Nincs azzal semmi baj, ha valaki egyetemistaként heti önkéntes beteglátogatást vállal, kisgyermekeket nevelő fiatal családként viszont „csak” akciószerűen kapcsolódnak be a karitatív munkába, például karácsonyi cipősdobozt készítenek egy rászoruló gyermeknek… Amiben teljesen biztosak lehetünk, csak az, hogy életünk egyetlen korszaka sem jelent „felmentést” embertársaink szolgálata alól.
Hogyan deríthetjük ki, hogy nekünk személyesen, a jelenlegi életállapotunkban, milyen részt kellene felvállalnunk a rászorulók szolgálatából? Általános recept erre sincsen, de mégis néhány út, amin elindulhatunk.
– Imádság. A rászorulókhoz való viszonyunk Istennel való kapcsolatunk fontos része, amit jó rendszeresen megbeszélni vele. Jézus, hogy látod, mit tegyek? Szerinted rendben van-e, amit most teszek/nem teszek, vagy változtatnom kellene? Túl kevés vagy éppen túl sok, amit vállalok? Egy adott rászorulóval, kapcsolattal, felém irányuló kéréssel kapcsolatban hogyan döntsek? Ha van lelkivezetőnk, lelki beszélgetésben is szóba lehet hozni a fentieket, érdemes közösen utakat keresni.
– Családtagjainkkal való megbeszélés. Férjünkkel/feleségünkkel a Szentírás szavaival „egy test” lettünk, ami messze többet jelent, mint a fizikai kapcsolatot, ezért jó, ha a szeretetszolgálatban való vállalásaink is közösek, vagyis a vállalásainkat „családi ügyként” kezeljük, amit lehetőség szerint a gyermekekkel is megbeszélünk. Annál is inkább, mert bármilyen szolgálat ezen a területen érinteni fogja a családtagjainkat, hiszen a rendelkezésünkre álló idő, energia és/vagy pénz megosztásáról van szó.
– Az általunk segíteni kívánt rászoruló(k)ért felelős személyekkel való egyeztetés. Ha valakin segíteni szeretnénk, érdemes felvenni a kapcsolatot mindazokkal, akiknek ehhez szaktudásuk van (többek között szenvedélybetegek/alkoholisták, fogyatékosság, családi erőszak, elhanyagolt gyermekek esetében), illetve akik az érintett közösség egészéért felelnek (például plébános, önkormányzat stb.). Ez az egyeztetés főleg a segítségnyújtásunk hogyanjáról szólhat, ami megsokszorozhatja a segítségünk értékét, valamint megóvhat minket attól is, hogy az általunk kigondolt segítséggel valójában kárt okozzunk másnak vagy magunknak.
– Nyitott szem, bátorság és elköteleződés. Lehet, hogy egyszerűbbnek tűnik egy kis aprópénzt adni valakinek, de ha merünk nyitottak maradni és megkeresni a saját feladatunkat a rászorulók segítésében, nagyon szép szolgálatok születhetnek. Ezek biztosan nagyobb fáradtságot igényelnek, de sokkal többet is vihetnek el Isten szeretetéből embertársaink számára, mint a meggondolás nélkül, menekülésképpen adott alamizsna.
Tegyük fel, hogy becsületesen Isten elé álltunk, és úgy találjuk, hogy időnk és/vagy pénzünk egy részét segítségre szoruló embertársaink szolgálatára szeretnénk szentelni. Ilyenkor alapvetően három lehetőség közül választhatunk.
1. Egyénileg/családként felvállalunk egy konkrét személyt, családot, szolgálatot. Ennek a választásnak az előnye, hogy teret biztosít az egészen személyes szeretetre, messzemenően figyelembe tudjuk venni felebarátunk valós szükségleteit, igényeit és emberi méltóságát. Gondoljunk arra, mennyire más, ha egy ágyban fekvő idős számára a szomszédja hozza az ételt, akit évtizedek óta ismer, aki mindig megkérdezi, mit kívánna másnapra és fél órát még el is beszélget vele, mintha a szociális gondozó, akinek normát kell teljesítenie, tíz perc alatt a betegbe kanalazza a menzáról hozott ételt… Ez a segítési forma általában hosszabb távú elköteleződést igényel, amiben a segítettnek tudnia kell, pontosan miben és meddig számíthat ránk. Hátránya lehet, hogy kontroll híján könnyebben vállaljuk túl magunkat, és megyünk bele esetleg egy olyan segítő kapcsolatba, ami valamiért meghaladja a lehetőségeinket. Ezért egyéni vállalás esetén mindig jól gondoljuk végig, biztosan látjuk-e, hogyan lehet jól segíteni, mennyi kapacitásunk van minderre, és fogjuk-e tudni tartani a kereteket. Fontos az is, hogy ezeket a kereteket már a kezdetektől nyíltan mondjuk el a segítséget várónak: „Kati néni, szívesen átjövök hetente egy órára, de a többi időben a családomnak van rám szüksége.” „Lajos, szívesen segítek eljutni Önnek egy terápiás otthonba, de készpénzzel nem tudok segíteni, kölcsön formájában sem.” Így megelőzhetjük, hogy súlyos csalódást okozzunk valakinek, vagy például zsarolás áldozatává váljunk.
2. Csatlakozunk egy segítő céllal létrehozott csoporthoz. Egyházunk és főegyházmegyénk rendelkezései alapján minden plébánián működnie kellene egy olyan csoportnak, amely összefogja a plébánia területén a hívek által végzett segítő munkát, és élőn tartja a közösségben a segítő lelkületet, a szeretet, a befogadás, az egymásra figyelés kultúráját. „A püspök alapítson egyházmegyéjének minden plébániáján plébániai caritast vagy hasonló szolgálatot, amely pedagógiai funkciót is ellát az egyházközségben, hogy képezze az embereket a közösségi megosztásra és az igaz felebaráti szeretetre. Ha ez kivitelezhetetlen, akkor egy régió több plébániája hozzon létre ilyet.” (Vö. „Intima ecclesiae natura” motu proprio (2012. november 11., 9. bek. 1. §)
„Minden plébániai közösségben szervezzék meg a szociális-karitatív csoportokat. A plébániai Caritas vezetője legyen az egyháztanács tagja is. A krisztushívők számára biztosítsanak több bizalmat és nagyobb teret az egyház ilyen jellegű tevékenységében.”
(l. A gyulafehérvári főegyházmegyei zsinat rendelkezései, 2001, 93–94.)
Mi a plébániai caritas?
A caritas latin szó, eredeti jelentése ajándékozó szeretet, mely egyben, már az őskeresztény közösségektől kezdve, a keresztények alapvető tulajdonsága, ismertető jele volt (görögül: agapé, lásd bővebben XVI. Benedek pápa Deus caritas est enciklikáját). Később ez a szó egy szervezet nevévé is vált: az első Caritas 1896-ban Németországban alakult, onnan terjedt el az egész világon, és vált a katolikus egyház segélyszervezetévé. Magyarországon karitászként illetve Karitászként is használják a megnevezést. A huszadik században pedig a „karitatív tevékenység” egyszerűen a „segítés” szinonimája lett, függetlenül attól, ki végzi azt (tehát ez a kifejezés már nem kötődik közvetlenül a kereszténységhez).
A „plébániai caritas” tágabb értelemben egy olyan csoportot jelent, ahol azok a személyek találkoznak több-kevesebb rendszerességgel, akik valamiféle segítő tevékenységet végeznek egy adott plébánia területén, rászoruló embertársaik javára. Van ahol a püspök vagy a plébános, van ahol a hívek kezdeményezésére alakul. Van ahol a csoport vezetőjét a plébános nevezi ki, van ahol önkéntes vállalás vagy választás alapján lesz valaki csoportfelelős. Van, ahol a csoportnak van kapcsolata az intézményes Caritassal, van ahol nincs (például mert azon a településen az intézményes Caritas nincs jelen). Vannak plébániák, ahol egy jól működő máltai, kamiliánus, vagy más segítő karizmával rendelkező közösség tölti be a plébániai caritas-csoport szerepét, és külön plébániai caritas nem kerül megalakításra – de elképzelhető olyan nagyobb városi plébánia is, ahol éppen a többféle segítő csoport találkozási felülete a plébániai caritas. Ezért amikor a továbbiakban a plébániai caritas-csoportot említjük, saját plébániánk adottságai szerint behelyettesíthetünk egyéb csoport neveket is.
Mire jó egy plébániai caritas-csoport?
Kisebb-nagyobb méretekben egészen biztosan minden plébánia területén megvalósulnak szeretetszolgálati tevékenységek, részben a plébánia/plébános, részben a hívek egyéni vagy csoportos kezdeményezéseiben. Ha az ezekben résztvevők időnként találkoznak,
– megvalósulhat a koordináció, közösbe kerülnek az ötletek és az információk (lehet, hogy adott családot öten is támogatnak, miközben egy másik család nehézségeiről senki sem tud… lehet, hogy egy szponzor, aki már támogatott minket, más tevékenységben is mellénk áll…),
– a tagok támogatni tudják egymást a vállalt tevékenységekben (feladatok megosztása, szükség esetén egymás helyettesítése, határok közös kijelölése, lelki támogatás nehezebb helyzetekben),
– a csoporton keresztül a plébánia a jó szándékú kezdeményezésekhez keretet, valamint erkölcsi és anyagi támogatást is adhat,
– a csoporthoz csatlakozva olyanok is bátorságot nyerhetnek a segítéshez, akik egyedül nem fognának hozzá,
– egy csoportban az együttműködés olyan segítési módokat is lehetővé tesz, amit magunkra nem tudnánk kivitelezni (kisebb-nagyobb akciók, események megszervezését, mint például magányos idősek számára teadélután vagy karácsonyi ünnepség, nyáron program nélkül kallódó vagy a számítógép előtt görnyedő gyerekeknek vakációs hét vagy nyári tábor, jótékonysági bál, karácsonyi élelmiszercsomagok összeállítása stb.),
– a csoporttalálkozók nem kell csak a szervezési kérdésekre korlátozódjanak, hanem a segítők lelki feltöltődését is szolgálhatják: például a plébános vagy más felkért személy tarthat külön imaórát, lelki napot is számukra.
Mit csinál egy plébániai caritas-csoport?
Legfontosabb feladat felébreszteni és ébren tartani a plébániai közösségben a szolgáló szeretet lelkületét, és ennek megfelelő keretet adni. Segíteni az egyházközség tagjait abban, hogy mindennapjaik részévé váljon a felebaráti szeretet gyakorlása. Figyelemmel lenni a plébánia területén élő szükséget szenvedő személyekre (például idősek, betegek, nehézségekkel küzdő családok, kallódó gyermekek, munkanélküliek, fogyatékkal élők, szenvedélybetegek stb.).
Természetesen egy csoport sem tudja a világ minden problémáját megoldani, hanem azokat a rászorulókat segíti, amely területeken a csoporttagoknak lehetőségük van a valós segítségre. Ha a szomszéd plébánián a caritas-csoportban több nyugdíjas pedagógus is van, akik korrepetálást szerveznek az iskolában lemaradt gyerekeknek, nem előírás, hogy ez a mi plébániánkon is így kell legyen. Nézzük meg először a plébániánk területén élők szükségleteit, aztán bátran a saját adottságainkat, és ennek megfelelő szolgálatba fogjunk bele.
A vállalt szolgálatok lehetnek esetiek (akció jellegűek), vagy rendszeresek. A legtöbb csoport eseti és rendszeres szolgálatokat egyaránt végez, ami azért is jó, mert míg rendszeres szolgálatot általában csak a több szabadidővel rendelkezők tudnak vállalni, addig az eseti tevékenységekben az elfoglaltabbak is szívesen részt vesznek.
Ötletbazár az elinduláshoz
- Életviteli segítség (például felvigyázás gyermekekre vagy betegekre, korrepetálás, személyes beszélgetés, lelki támogatás, keresztény életszemlélet és életforma átadása, mentálhigiéné)
- Egymást segítő hálózatok kialakítása (felajánlások és igények összegyűjtése, és a kapcsolatok létrehozása)
- Tanácsadás (másutt elérhető juttatásokról, állami és szakintézményi segítségről, munkalehetőségekről, jogi tanácsadás, stb.)
- Látogató-szolgálatok megszervezése (otthoni beteglátogatás, kórház, idősek otthona, börtön…)
- Közvetlen szükségletekről való gondoskodás (természetbeni és anyagi jellegű segítség, meleg étel, élelmiszer-csomag, beiskolázási segély, élelmiszerjegy, komatál, ruhaosztás, gyógyszer stb.)
- Támogató csoportok megszervezése (például daganatos betegek vagy gyógyult alkoholisták számára stb.)
- Rászorulók számára szervezett közös programok (vakációs gyerekfelügyelet, nyugdíjasklub, teadélután, betegek miséje, ünnepek, kirándulás, nyaraltatás)
- Intézményes segítség (például idősotthon, gyermekotthon vagy más szociális intézmény üzemeltetése)
A plébániai caritas-csoportok alapításával, működésével kapcsolatban lehet igényelni az intézményes Caritas segítségét is, ahol sokféle ötlettár, csoporttalálkozókhoz, képzésekhez használható anyag elérhető. A plébániai caritas-csoportok számára az intézményes Caritas igény szerint többféle programot is szervez, illetve be lehet kapcsolódni a Caritas önkéntesség programjaiba is (például csoportvezető-képző, önkéntes gála, egyéb képzések, találkozók, önkéntes napok stb.).
3. Segítünk másoknak abban, hogy segíthessenek. Vannak olyan rászorulók, akiknek csak speciális intézmények szolgáltatásain keresztül lehet igazán segíteni (például oxigénhiánnyal született csecsemők korai fejlesztése, szenvedélybetegek terápiás otthonai stb.). Az ő gyógyulásuk, életminőségük attól függ, eljutnak-e a megfelelő intézményhez, igénybe vehetik-e képzett szakemberek szolgálatát. Bár ezeknek az intézményeknek a fenntartását bizonyos részben az állam biztosítja, magánszemélyek, támogatók, szponzorok nélkül a legtöbb ilyen intézmény nem tudna fennmaradni.
A mi életünkben is lehetnek olyan életállapotok, amivel a közvetlen és hosszabb távon elkötelezett segítés nem, vagy csak nehezen egyeztethető össze. Ha saját családunkban kisgyermekeket nevelünk, ágyban fekvő időst gondozunk, teljes embert igénybe vevő hivatásunk van (például mentőorvos), ha egészségileg vagy pszichikailag valamiért éppen nem vagyunk alkalmasak a felebarát szolgálatára (például krónikus betegség, gyász), vagy ha a személyes segítségnyújtáson túl vannak további kapacitásaink, fennáll a lehetőség, hogy a segítésre szakosodott intézmények működésén keresztül tegyünk jó embertársainkkal.
A támogatandó intézmény kiválasztásakor érdemes odafigyelni arra, hogy mennyire megbízható az intézmény működése és hogyan tudnak a támogatásunkkal elszámolni, illetve mennyire hatékonyan használják fel azt (nem célszerű például egy másik kontinensen lévő földrengés esetén olyan szervezetet támogatni, akik repülőgéppel szállítanak oda takarókat, miközben a szomszéd országban hasonló takarók a repülővel való szállítás költségének töredékéért megvásárolhatóak lennének). Egyfajta garanciát jelenthet, ha az intézmény nemzetközi hálózatban dolgozik, mint például a Caritas, amely 165 tagszervezetével a világ legtöbb országában közvetlenül is jelen van. Általában igaz az is, hogy a komoly segélyszervezetek nem gyűjtenek támogatást házaló ügynökökön keresztül, csak tisztán meghirdetett akciókban, ezért „becsöngetőket” soha ne támogassunk, inkább keressük meg a támogatás megbízható módjait.
A legtöbb segítő intézményt nemcsak anyagilag, hanem önkéntes munka keretén belül is támogathatjuk. Az egyéni segítéshez képest ebben az esetben az általunk választott szervezet biztosítja a kereteket és vállalja a felelősséget szolgálatunkért. Sok helyen képzést, a vállalt önkéntes munka jellegének megfelelő eszközöket (egészségügyi szűrést, munkaruhát stb.), illetve az önkéntesek számára egyéb találkozókat, programokat is biztosítanak. Az anyagi támogatáson és önkéntességen túl segíthetjük a szociális intézmények működését tárgyi adományokkal is (például süthetünk egy tepsi buktát a nappali központban gondozott gyermekeknek). A tárgyi ajándékoknál fontos az adományozást jóval megelőzően az intézményvezetővel való egyeztetés, hogy csak valóban hasznos és az adott intézményhez megfelelő támogatás kerüljön átadásra.
Mellékletek
A segítés tízparancsolata (Dr. Frank Miklós, a Magyar Karitász első igazgatójának írása)
- Igazán segíteni csak szeretetből lehet.
- Kétszer segít, aki gyorsan segít. A bürokrácia a karitász halála.
- A bajbajutottat sohase alázd meg: érezze, hogy örömmel segítesz.
- Úgy segíts, hogy a rászoruló saját magán is segíthessen. Vezesd rá az öntevékeny segítésre.
- Ne alamizsnát adj, hanem igyekezz a bajt gyökerében orvosolni.
- A bajbajutott nem eset, hanem személy. Vedd emberszámba, törődj vele, szánj rá időt, türelmet, őszinte érdeklődést.
- Vedd elejét a visszaéléseknek. Járj utána a fontosabb ügyeknek.
- Kínos pontossággal számolj el minden fillérről és köszönj meg minden adományt.
- A segítés nem monopólium, de nem is konkurencia. Segíts annak, aki segíteni akar.
- Ne várj hálát. Ne sértődj meg. Ne légy kicsinyes. Imádkozz azokért, akiket Isten szeretetedre bízott.
Lelkiismeretvizsgálat a szeretet szolgálatáról
Észrevettem-e felebarátaim szükségét? Megbeszélem-e rendszeresen Istennel, milyen feladatot szán nekem jelenlegi életállapotomban mások segítésében? Tettem-e valamit mostanában azért, hogy betöltsem legalább egy embertestvérem valamilyen testi-lelki szükségletét? Szolgálatom Isten szeretetét közvetítette-e felebarátom felé, vagy pusztán magamutogató jótékonykodás volt? Van-e a rászorulókra irányuló szeretetemnek közösségi dimenziója, vagy csak egyénileg jótékonykodom? Meghívtam-e már másokat, hogy alkalmilag vagy rendszeresen együtt gyakoroljuk a felebaráti szeretetet? Szeretetszolgálatommal kapcsolatban kikértem-e egyházi elöljáróm véleményét? Fejlesztem-e ismereteimet a felebaráti szeretet szolgálata terén (Szentírás, egyházi dokumentumok, szakkönyvek tanulmányozása)? Ismerem-e az intézményes Caritas tevékenységeit? Segítem-e munkájukat? Plébániámon van-e karitatív szolgálatot végző csoport (plébániai caritas)? Ha még nincs, tehetnék-e valamit a megalakulásáért? Ha van, hogyan tudnám segíteni a működését, szolgálatát?
Kérdések a plébániai szeretetszolgálatról
Mit tehetünk, ha tudjuk, hogy valakinek segítségre lenne szüksége, de szégyell a plébánián segítséget kérni vagy így gondolkodik: „nekem ne segítsen senki, én nem leszek senki lekötelezettje?” Mit tehetnénk annak érdekében, hogy a plébániai közösség saját rászorulóit (is) elérje a segítő kéz? Másrészről, mik a jellemzői annak a tapintatos szeretetnek, ami nem alázza meg a bajban lévőket, amit könnyebb elfogadni?
Mely korosztályok szólíthatók meg a rendszeres szolgálatra, s kik esetileg? Mit tehetünk a túlbuzgókkal, akik szolgálatukkal – bár ők általában ezt nem veszik észre – csak saját szeretetéhségüket kompenzálják? Hogyan segíthetjük aktívabb szolgálatra a visszahúzódóbb híveket?
Mitől lesz „egyházias” a plébániai szeretetszolgálat? Hogyan lehetne a plébánia caritas-csoportja (és persze minden más kisebb közössége is) tanúságtévő szeretetközösség? Mit tehetünk, ha széthúzást, konfliktust tapasztalunk?
Segítők imája
Köszönöm, Uram, hogy ma is szerettél engem. Lehetővé tetted, hogy viszontszeresselek. Elém hoztad embertestvéreimet, akikben felismerhettelek téged, és jót tehettem velük.
Köszönöm, Uram, hogy a te akaratodat cselekedhettem. Kérlek, bocsásd meg nekem, ha megbántottam embertársaimat! Kérlek Uram, növeld bennem az alázatot és a szolgáló szeretetet! Árassz el a Szentlélek erejével, hogy feladataimat örömmel végezzem!
Add, Uram, hogy a hitben és a te szeretetedben minden körülmények között kitartsak! A szeretetemről ismerjék meg embertestvéreim, hogy tanítványod vagyok.
Add, Uram, hogy minden nap hálát tudjak adni az életemért és a rám bízottakért! Ámen.
A Caritas nemzetközi emblémájának központi eleme a kereszt. Ez jelképezi, hogy minden szolgálatunk alapja keresztény hitünkből forrásozik, Jézus Krisztus példája nyomán, aki teljes mértékben eggyé vált a szenvedőkkel, és nyitott volt az emberi szenvedés minden formája felé. A kereszt négy ága között látható hullámvonalak stilizált lángnyelvek, amelyek a lángoló szeretet jeleként kerültek az emblémára. A caritas tehát nem langyos jótékonykodás, amelyet felsőbbségünk tudatában, kötelességből végzünk, hanem az Isten irántunk való szeretetének továbbadása, amely tiszteletteljes és melegszívű elbánásban részesít minden rászorulót.
Ajánlott olvasnivalók
XVI. Benedek: Deus caritas est, enciklika (2005)
A gyulafehérvári főegyházmegyei zsinat rendelkezései (2001)
Intima ecclesiae natura, motu proprio (2012)
Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma (2004)