Hajlák Attila: Idősek a plébánián

A Mária-tisztelet gyümölcsei egy plébánia életében

Közösségeinket általában az idősebb generációk határozzák meg. Több lelki napot, lelki programot szervezünk a Mária Iskola keretében felnőtteknek, ahova többnyire idősebbek jönnek el. Nagy szükségük van lelki feltöltődésre, arra, hogy megtapasztalják a közösségi élet erejét.

Mária Iskolájában

2005-ben született a Mária Iskola közösség (közösségi program). Célja: nagy családdá formálni a máriás lelkületű közösségeket. Ahogyan a Háló összefog mindenféle lelkiséget, közösséget, így a Mária Iskola össze szeretné fogni mindazon közösségeket, személyeket, akik szeretik a Szűzanyát, mindazokat, akik lelkületében szeretnének élni, gazdagodni, elmélyülni.

A következő helységben él ezen közösségünk, közösségi programunk: Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Gyimesek, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Brassó, Marosvásárhely, Székelyudvarhely és ezek környékein.

A világ egyes számú „plébániája” első pünkösdkor alakult Jeruzsálemben, amikor megszületett az egyház. Itt jelen volt a Szűzanya. Hiszem, hogy a Szűzanya jelenléte ma is nagyon fontos egy plébánia – egyházközség életében. A Szűzanya útja mindannyiunk útja lehet, hiszen ő a példakép mind az egyéni, mind a közösségi élet megélésében.

Minden plébániai közösségben vannak rózsafüzér társulatok, nőegyletek, skapulárés imacsoportok, Mária Légió stb. – ahol többnyire idősek kapcsolódnak be, de nem csak…

A Szűzanya tisztelete, lelkülete megújít egyént és közösséget egyaránt. Ennek gyümölcseiből szeretnék egy kis ízelítőt nyújtani…

Ez a lelkiség életprogram…

Voltak korok, amelyekben a régi jámborság a szenteket és a Szent Szűzet megközelíthetetlen – olykor már-már isteni – magasságban, elérhetetlen távolságban képzelte el. Ez a szemlélet sajnos napjainkban is fellelhető néhol. E szemlélet egy olyan korban alakult ki, amelyben nem volt elég tudatos, hogy mindannyian az életszentségre, a Jézussal egyesülő életre vagyunk hívva.

A Boldogságos Szűzanya, akkor kerül igazán közel hozzánk, ha megértjük életét és lelkiségét tekintve, hogy ő az egyház és minden keresztény példaképe. Hiszen az a hívatásunk, hogy testet öltsön bennünk Jézus, s így tudjon ráirányulni életünk és adni őt a világnak. Ezt a hivatást először és a legtökéletesebben Szűz Mária töltötte be. Ő az első keresztény, Jézus után első példaképünk. A lelkiségnek kiváló eszköze.

A Szűzanya lénye és élete örökké fiatal, megfoghatatlan és misztikus. Célom, hogy a teológia-misztika elemeivel bepillantsunk a Szűzanya lelkivilágába, átéljük emberi és istenanyai szíve rezdüléseit, és ezzel lényét, lelkiségét mélyebben megismerjük, következésképp őt igazabban megszeressük, hozzá gyermeki odaadással ragaszkodjunk. Mindez végül is Jézus nagyobb szeretetére, lelki életünk elmélyítésére, plébániai közösségünk felelevenedéséhez vezet.

A Mária-tisztelet több mint a szentek tisztelete. Alakja különös bensőséget ad a vallásnak és a Krisztushoz való tartozásnak. A tisztelet nemcsak a tiszteletreméltó személynek szól, hanem olyannak, aki a mienk, és akié mi vagyunk. A bizalom, a közvetlenség megnyilatkozik Mária dicséretében, közbenjárásának kérdésében, lelkületének utánzásában.

Boldog II. János Pál pápa a Redemtoris mater 47. pontjában a következőket írja: „A keresztények földi zarándokútjukon Máriára emelik szemüket, hogy az életszentségben növekedjenek. Mária segít gyermekeinek, bárhol és bármikor élnek, hogy megtalálják az Atyához vezető utat.” Loyolai Szent Ignác számára is a Szűzanya volt az út, ő segítette megtalálni az Atyát, az örök hazába vezető utat.

VI. Pál pápa a Marialis cultus apostoli levelének kezdetén arra utal, hogy a Mária-tisztelet a vallásosság és a bölcsesség tetőfoka, és ezért Isten népének elsődleges hivatását képezi, a Mária-tisztelet hivatás. Szent Ambrus Szent Lukács evangéliumának magyarázatából idéz: „Legyen mindenkiben Mária lelkülete, hogy magasztalja az Urat, lakják mindenkiben az ő Istent dicsőítő lelke.”

A Szűzanyát hivatása hihetetlen magasságokba emeli. Mária minden nagysága és méltósága, gyökerében, kölcsönözött fény Fiától, Jézus Krisztustól, aki lelki életünk egén a „Nap”, Mária pedig a „Nap”-tól megvilágított szelíd holdfény. Minél jobban elmélyülünk a Szűzanya lelkületének tanulmányozásában, annál inkább nem lesz elég, annál nehezebben értjük meg a Mária-misztériumot. Mária lelkiségében és üdvtörténeti hivatásában olyan mélységek vannak, melyekből az értelem és a szív, a bölcselet és a hívő elme, a hittudomány és gyakorlati élet sosem tudnak eleget a felszínre hozni.”

Dr. Varga János a Szűzanya lelkületét vizsgálva arra a megállapításra jut, hogy a Szűzanya élete maga a harmónia volt: a lélek és test kiváló tulajdonságainak, adottságainak gyönyörű összhangja. A Szűzanya tudta, hogy Lélek az Isten. Eléggé ismerte őt és tudta, hogyha valaki hasonlóvá akar lenni Istenhez, lelkivé, szinte „lélekké” kell váljon. A Szűzanyának egy vágya volt: minél közelebb kerülni Istenhez. A Szűzanya a legnagyobb szent – és egyúttal a legjobb „háziasszony”. Ezzel rámutat arra, hogy az életszentség nem zárja ki az életrevalóságot. Minél tökéletesebben végzi valaki kötelességeit, annál szentebb életet él. Máriában minden gondolat, akarat, cselekedet Isten munkája volt.   

Nagyon érdekes Don Tonino Bello megközelítése, szemlélete. Szerinte a Szűzanya ugyanolyan életet élt, mint bárki más, csak abban különbözik, hogy gonddal választotta meg életútjának irányát. Hihetetlen lelkierővel nézett szembe az élettel. Valamint így fogalmazza meg vágyát: „Szűz Mária, az első szempillantás asszonya! Első vagy a teremtmények között, akinek megadatott az emberré lett Istent szemlélni, mi pedig tekinteted ablakán vágyunk kinézni, hogy veled mi is részesülhessünk az elsőség örömében.”

Megilleti-e a Szűzanyát a tisztelet?

Dr. Várkonyi Fidél OCist kifejti, hogy a katolikus anyaszentegyház Szűz Mária számára megkülönböztetett vallási tiszteletet (cultus hyperduliae) ír elő, amely egyedül őt illeti, mert nagysága miatt, az összes angyalokat és szenteket felülmúlja. „Nem annyira attól kell félnünk, hogy Máriának adunk valamit, ami őt nem illethetné, hanem inkább attól, hogy megvonunk tőle olyasmit, amit méltán elvárhatna. A többlet kevesebb veszélyt jelent, mint a megvonás.”

 

Mi a máriás lelkiség?

Szent Bernát szerint: „Mária az út, melyen az Üdvözítő érkezik. Előtted tehát az Út, törekedj arra, hogy te is rajta keresztül juss el hozzá. Általa nyerhetjük meg a kegyelmet, a lelki életet.” A kármel lelkiséget tanulmányozván Szentlélekről nevezett Mária Erzsébet nővér (1899–1957) írása fogalmaz meg ezen lelkiségből egy kis valóságot: „A máriás lelkiség jellegzetesen megkönnyített lelkiség, éspedig gondolom, egészen Isten gondolata szerint ilyen. […] Ebben a lelkiségben is mindenen át kell menni, minden megpróbáltatáson, minden szenvedésen, ami a lelkiéletben elkerülhetetlen, de nagy megkönnyítésekkel megy. A Szűzanya kegyelemteljes keze igazgat, egyenget, könnyít. Mindent Jézusért, hogy örömet szerezhessek Neki azzal, hogy egész szívvel igyekszem az Ő Édesanyját szolgálni gyermekeiben. […] Egy egészen fényes ösvényt jelent, amelyet biztosan járhat a lábam. Sok-sok munkát jelent, de nagy boldogságot.” Marton Marcell karmelita atya el sem tudja képzelni a lelkiéletet a Szűzanya nélkül: „Az igaz lelkiéletnek nem szabad bonyolultnak lenni. Az végtelen egyszerű, mint a tengerszem, amely tökéletesen visszatükrözi a ragyogóan kék eget. […] Az igazi lelkiéletben Mária nélkülözhetetlen. […] A lelkiéletet tanulni kell. Ki tanít meg? Édesanyánk, Mária. […] Aki őt megtalálja, az életet találja meg. Az ő célja, hogy nekünk adja az életet: Jézust.[…] Ez Mária szerepe: Jézushoz vezet s Jézust, az életet adja nekünk. […] Jézus a mi célunk. Mária jelenlétében is azért járunk, hogy Hozzá eljussunk. S aki ezt a jelenlétet szívvel-lélekkel gyakorolja, Jézust igen hamar megtalálja.”

Boldog II. János Pál pápa a skapuláré 750. évfordulójára írott apostoli levelében írja: „a Mária-tisztelet nem korlátozódhat egyes imádságokra, mert az egész életre kiható eszköze a megszentelődésnek. Ez a máriás lelkiség az egész embert bensőleg formálja át”.

A Boldog Kalkuttai Teréz anya által alapított szeretet misszionáriusai rend tagjainak életét is meghatározza a Szűzanya lelkülete. Számukra egy életprogram ez a lelkiség, ez segíti őket, hogy egészen Jézusra irányulhasson életük, munkájuk.

Bosco Szent János életében is voltak a Mária tiszteletben elfogultságok és túlzások. Írásaiból kitűnik, hogy a helyes Mária-tisztelet az erényes és őszinte vágyódással kezdődik és az erények gyakorlásában mutatkozik meg. Egész lelkiéletében felfedezhető, valamint a szalézi művek keletkezésének minden mozzanatában érvényesül ez a Szűzanya iránti vonzalom. Pedagógiai és spirituális jegyzetében a következőket írja: „Szűz Mária biztosan óvni fogja kongregációnkat, és a szalézi terveket, ha mi továbbra is előmozdítói leszünk az ő tiszteletének. Szűzanyánk vezessen és erősítsen az ég felé.” Életrajza 19. kötetében ezen szavai olvashatóak: „Mária nélkül szinte lehetetlen Jézushoz menni. Mária a valóságot akarja nem a külsőséget.”

Ami a legmélyebbről fakadva vonzza a hívő embert Máriához, az egy bizonyos vágyódás, arra vágyunk, hogy a szentség légkörében, szférájában éljünk. A hívő ember Mária közelében akar lenni, lényének kisugárzásában, titkának bensőségességében. A „titok” szó Istennek az emberben való működését jelenti, az örök élet lélegzetvételét. Az imádkozó ember ebben akar elidőzni, lélegezni, megnyugodni, vigasztalást, megerősítést nyerni, hogy azután megújult szívvel térhessen vissza hétköznapi életébe.

A Boldogságos Szűzanya lelkileg értve anyánk, mert Ő lelkünk életét szülte, illetve életet adott és ad lelkünknek, visszaszerezte számunkra a lelki életet. Dr. Hóka Imre szerint a Szűzanya életén keresztül üzen az Isten. A tisztaságos Szent Szűz az örök ideál, örök életesemény.

Dr. Nogáll János nagyváradi kanonok a Boldogasszony követése című könyvében kifejti, hogy nincs lelkiélet elmélkedés nélkül. A Szűzanyát állítja elénk példaképül. Az egész lelkiélet számára a Szűzanya egy célt mutató példakép. „Mária sokat és sokszor elmélkedett. Természetes. Aki élő hittel és szeretettel van Isten iránt, lehetetlen, hogy örömét ne lelje az elmélkedésben. […] Elmélkedés nélkül nincs lelki élet, nincs módja a keresztény tökéletességnek.”

Dr. Nádas Zoltán sok gondolatot ír a Szűzanyáról, elmélkedések sorozatát. Meggyőzően írja a következő sorokat: „Az Anyaszentegyház Mária-tisztelete egy cseppet sem szentimentalizmus, nem is az érzékenyebb, vagy mondjuk úgy: a vallásilag finomultabb lelkek romantikája, hanem komoly, valóságos, erőteljes, acélos élet. Az isteni élet mély perspektívája és a kiteljesedéshez jutott emberi élet széles horizontja simul össze benne.”

Carlo Caretto kapcsolata a Szűzanyával nagyon érdekes és elgondolkodtató, elindíthat az igazi lényeg felé: „Máriához, Jézus Anyjához fűződő kapcsolatomat az a romantikus Mária tisztelet rontotta el, amely a zsinat előtt dívott, és minél pompásabb volt külsőségekben, annál üresebb volt belül.” Ez a tapasztalata késztette őt a Szűzanyával való kapcsolatának újrakezdéséhez.

Bangha Béla SJ nagyon szépen megközelíti a Mária-tisztelet és lelkiség fontosságát. „Ha Mária nagy szerepet tölt be a híveknek tiszteletében, ennek Isten maga az oka: ő állította be Krisztus Anyját oly nagy fokban a hívők figyelmének központjába. […] Azért kell Máriával és a szentekkel foglalkoznunk, mert ők az Isten legszebb remekművei az emberek között s a rajtuk tündöklő isteni kegyelem ragyogása visszaverődik magára a kegyelmek adójára, a lelkek nagy művészére: Istenre. […] Bonaventúra az őskeresztények s az ősatyák nyilatkozatait foglalja össze, amikor így ír: »Mária az, akinél nagyobbat e földön Isten sem alkothatna. Isten teremthetne nagyobb világot, s nagyobb eget, de nagyobb anyát, mint az Isten-anyát, ő maga sem teremthetne.« Innen ez a hang a 4. századbeli Nazianzi Gergelynél is: »Aki a Szűz Máriát Isten anyjául el nem fogadja, elszakadt magától az Istentől is. « […] Szűz Máriát Isten igenis azért állította bele az üdvösség történetének elejére, hogy okuljunk belőle, tanuljunk tőle, szeressük, tiszteljük, s kövessük Krisztus boldogságos Anyját.” Valóban ezt kellene megéljük, erre kellene törekedjünk a Szűzanya életének tükrében, mert ahogyan Leonardo Boff is írja: „Az egész menny a földre száll, Máriában egymásra talál és összefonódik.”

Az eddigiekből is megérthettük, hogy a Szűzanya szerepe Isten akaratából elválaszthatatlan fiának szerepétől és emiatt a keresztény világnézet nélküle nem teljes. Raniero Cantalamessa atya szerint: „Egy adott módon megélni a Mária-tiszteletet, ez a katolikus Egyház karizmája és különös kegyelme.”

Jánosi József SJ a következő módon tekinti a Boldogságos Szüzet: „Szűz Mária legbensőbb titka: Isten szemével nézte az életet és azért tudott oly csodálatos teljességgel Isten szerint élni is.[…] Ha egész életútját akarnánk áttekinteni, Isten szemével kellene bírnunk. Bele kellene hatolnunk az örökkévalóságnak mélységes homályába, ahol az isteni élet körülölelő, áthatolhatatlan életteljesség. A teljes életút ívelése az örök Istentől, az örök Istenig terjed. Szemünk nem fürkészheti sem azt a pályát, amelyet a Szűzanya követett, mielőtt feltűnt, sem pedig azt, amelyen tovahalad, miután eltűnik.”

Csávossy Elemér SJ tapasztalata szerint „az igazi Mária-tisztelet mindig jobbakká tesz bennünket és közelebb visz Istenhez. […] A lelkiélet megindulás, nekilendülés. Szűz Mária életében ez a nekilendülés sohasem ismert megállást. Ez az élet szüntelenül haladó és haladóan gyorsuló mozgás volt az isteni szeretet és a lelki tökéletesedés pályáján. […] Szűz Mária a mi lelkünk anyja, mert ő adta nekünk a kegyelem és az élet forrását, Jézust. Életet adott nekünk Krisztusban, természetfeletti életet.[…] A Mária-tiszteletnek át kell hatnia egész életünket.”

 

A rózsafüzér és a lelkiélet négy szakasza

 

1. szakasz: bizonyosság a szerető Istenről, szembesülés önmagunkkal, korlátainkkal, Isten szeretettervével – életünk örvendetes titkai…

Számba venni Isten ajándékait (amiknek örültem/örülök).

Újra és újra örülni ezeknek.

Hol ismertem föl eddig életemben Isten szeretetét? Mit tudok kezdeni ezzel a mondattal: Minden ami velem eddig történt és ami történni fog, Isten szeretetének jele.

Szembesülés a bűnnel:

Ne én mutassam meg magam Istennek, hanem kérjem Istent, hogy Ő mutasson meg engem magamnak. Isten legyen a főszereplő, ne én. Róla szóljon a bűnnel való szembesülésem is. Mit rombolt, hogyan távolított el Istentől, hogyan volt mégis benne Isten (mégsem tudott tönkretenni a bűn, Isten mégiscsak kimentett, óvott)?

Mit és hogyan rombol a bűn – konkrétan a te életedben, mások életében? Ez is konkrétan, vagy szentírási történeket is gyűjthetsz ehhez. Például Ter 2. és 3.

Zsolt 106 (105) – Isten jósága – Izrael hálátlansága. Isten szeretetének tetteiben és e szeretet visszautasításában mutatkozik meg igazán a bűn rútsága. Vagy Óz 2,7–13.15 („anyjuk és fiaik” Izrael és benne az emberek). De ennek folytatása. Óz 2,16–22. Óz 11,1b–4.

 

1. Akit te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál. (Alázat)

2. Akit te, Szent Szűz Erzsébetet látogatván hordoztál. (Szeretet)

3. Akit te, Szent Szűz a világra szültél. (Szegénység)

4. Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál. (Engedelmesség)

5. Akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál. (Jámborság)

 

2. szakasz: Bensőséges élet Jézussal – életünk világosság titkai

 

Jézussal járunk, megtanulunk vele bensőséges kapcsolatban élni. Egyre szabadabbá válunk bűnöktől, egyre szabadabbá a szeretetre, csodákat tapasztalunk, Isten hatalmát.

Ennek az időszaknak van két sajátos jellemzője, amik még átalakulásra várnak:

ekkor még happy endet várunk, mint az apostolok („Uram, veled ilyen nem történhet”). Még nem értik eléggé Jézust.

én vagyok az, aki cselekszem, aki tevékenykedek, és Isten „csak” segít.

 

Elmélkedj Jézus csodáiról. Elmélkedj arról, hogy Jézus arra hív, hogy kövessük őt, és kövessük útmutatásait. De még törékeny az iránta való szeretetünk és hűségünk, mert még elmenekülünk, felháborodunk, ha szenvedéssel találjuk szemben magunkat.

Jelek amelyek azt mutatják, hogy azért az apostolok nem értik még egészen Jézust:

Mt 16,21–23: Ilyesmi nem történhet meg veled!

Mt 20,17–23: Zebedeus két fia, akik az Úr „jobbján meg balján” szeretnének majd ülni

Mt 26,30–35: Péter fogadkozása arra, hogy Jézus figyelmezteti őket: Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én meg nem botránkozom soha.

Lk 9,43–45. Egy csoda után (egy ördögtől megszállott meggyógyítása) Jézus szenvedéséről beszél. Az apostolok nem értik.

Jn 7,1–6. A tanítványok sürgetik, hogy Jézus fedje fel kilétét, hatalmát.

Jn 7,31: A nép közül sokan hittek benne. „Ha eljön a Messiás, tud-e több csodát művelni ennél?” – mondták.

 

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.

2. Aki a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét.

3. Aki meghirdette Isten országát.

4. Aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.

5. Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.

 

3. szakasz: a szenvedés és tehetetlenség sötétsége – életünk fájdalmas titkai

Itt a kulcsfogalmak: tehetetlenség, képtelenség, erőtlenség – egyszerűen csak benne vagyok (nem menekülök ki/el), elszenvedek. A logika, az értelem is csődöt mondani látszik.

Jézus önként és tudatosan belemegy a szenvedésbe. Jn 12,24–28 (De hiszen éppen azért az óráért jöttem). Jn 10,17–18 (odaadom életemet … Senki sem veszi el tőlem: önként adom oda.).

Mária a kereszt alatt; János apostol.

Imádkozz a kereszt előtt – imádkozz a sír előtt.

Mikor, hol tapasztaltál életedben hasonlót (valami működött, valamiben bíztál, de összeomlott, és te tehetetlen voltál)?

Ki is lehet menekülni – de csak visszafele. Előre, a feltámadásba, az új életbe csak Isten vihet.

 

1. Aki érettünk vérrel verítékezett. (bűnbánat)

2. Akit érettünk megostoroztak. (tisztaság)

3. Akit érettünk tövissel koronáztak. (bátorság)

4. Aki érettünk a keresztet hordozta. (türelem)

5. Akit érettünk keresztre feszítettek. (önmegtagadás)

4. szakasz: a megdicsőült, megváltott létállapot – életünk dicsőséges titkai

Kulcsfogalmak: ajándék – kegyelem; Isten munkálkodik, nem én; szabadság a szenvedésre. Teljesen Istenre és az Atya akaratára hagyatkozó élet.

Isten jelenlétébe vetett hit folyamatos.

A Feltámadottal való találkozások bármelyikéről elmélkedhetsz.

Melyik életed azon területe, ahol nagyon akarsz dolgozni. Lelkesen, teljes erővel, de TE munkálkodsz valamin, és nagyon fontos, hogy happy end legyen?

Hol tapasztalod a tehetetlenséget, a dolgok, tervek, remények, értékek összeomlását?

Hol érzed, látod úgy, hogy Isten nincs is jelen – annyira elrejtőzött?

Hol tapasztaltad meg már a feltámadást, az új életet – amit Isten adott?

 

1. Aki a halálból feltámadt. (hit)

2. Aki a mennybe felment. (remény)

3. Aki nekünk a Szentlelket elküldte. (szeretet)

4. Aki téged, Szent Szűz a mennybe fölvett. (örök boldogság)

5. Aki téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott. (Mária tisztelete)

 

Kármelhegyi Boldogasszony imacsoportok – imádságok…

 

Boldog II. János Pál Pápa mondta: „A skapuláré lényegében »ruha«. Aki megkapja az többé vagy kevésbé szorosan, az egész egyház javára a Miasszonyunk szolgálatára szentelt kármelita rendhez kapcsolódik. Aki tehát felveszi a Skapulárét, ezzel belép Kármel földjére, hogy »egyen annak terméséből és gyümölcseiből« (Jer 2,7), és megtapasztalja Mária szelíd, anyai jelenlétét, elkötelezve magát napról-napra, hogy bensőleg Jézus Krisztust ölti magára, és – az egyház, valamint az egész emberiség javára – élőként mutatja be őt önmagában.”

 

A skapuláré Mária vállruhája… Máriát öltjük magunkra…

 

Különösen is két személyre irányítjuk figyelmünket. Mindkettőjüket úgy mutatja be a Szentírás, mint akik teljesen „Istenbe”, az ő fényébe, szépségébe öltöztek.

Tekintetünket irányítsuk Jézusra, „Aki felment a hegyre imádkozni, s miközben az Atyával beszélgetett, arcának színe elváltozott, ruházata fehér lett és fényben sugárzó…” (vö.: Mt 17,2; Mk 9,3; Lk 9,29)

Majd figyeljünk Máriára: „aki nagy jel az égen, egy asszony, akinek öltözete a Nap, lába alatt a hold, s a fején 12 csillagból korona…” (vö.: Jel 12,1)

Csend…

Jézus, te vagy a fény az éjszakánkban…

Jézus, világ világossága, te vagy a mi isteni Napunk…

Jézus, ránk ragyog szentséged, átjár fényed, betölt szelíd jelenléted…

Jézus, a tieid vagyunk, itt vagyunk, várunk…

Téged ölteni magunkra, milyen szép… csupa titokzatos fény…

Benned elmerülni, milyen szép… vakítóan erős ez a fény…

Beléd öltözni, megrendítően szép… mélységeinkbe hatol, átalakít ez a fény…

Te magad vagy ez a csodálatos fény… boldogító, szabaddá tevő Fény…

 

Csend…

*Hálát adunk érte!

Jézus, hálát adunk az asszonyért, a te tiszta fényedbe öltözött asszonyért!*

Jézus, hálát adunk a a rád mutató, hozzád vezető kezéért!*

Jézus, hálát adunk a gondoskodó kézért, amely lényedbe öltöztet minket!*

Jézus, hálát adunk az értünk szenvedélyesen küzdő szívért!*

Jézus, hálát adunk égi édesanyánkért, nővérünkért, a hű társért!*

Jézus, hálát adunk az általa nyújtott oltalomért!*

Jézus, hálát adunk a megerősített szövetségért, a vállruháért!*

Jézus, hálát adunk a Kármelért, az ő nagy családjáért!*

Jézus, hálát adunk rendi szüleinkért, tanításaikért!*

Jézus, hálát adunk a küldetésünkért, hogy bennünket is felhasználsz mások javára cselekedni, jót tenni!*

Jézus, hálát adunk, hogy a szeretet alkotásai örökké megmaradnak!*

Jézus, hálát adunk a nekünk juttatott kegyelmekért!

 

Csend…

*Kérünk téged, hallgass meg minket!

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, a Szentlélek kegyelméből Krisztust ölthessék magukra!*

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, keresztségi fogadalmukhoz híven Krisztusban élhessenek!*

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, megerősödjenek a hitben, reményben és szeretetben!*

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, imáik, áldozataik és jótetteik révén a Kármel élő tagjai lehessenek!*

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, osztozzanak Jézusnak Édesanyja iránti szeretetében!*

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, részesülhessenek a Szent Szűz erényeiben!*

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, Mária közbenjárására a szemlélődés világosságát megtapasztalhassák!*

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, megtapasztalják a testvérekhez tartozás örömét, és a mások iránti szolgálat vágyát!*

Hogy mindazok, akik a szent vállruhát viselik, Isten szavát meghallják, és azt meg is valósítsák életükben!*

 

Könyörögjünk!

Jó Atyánk! Áraszd szereteted Lelkét szívünkbe, hogy vezetésével megújuljanak kármelita közösségeink! Újítsd meg imaéletünk, szenteld meg szolgálatainkat, hogy szereteted hiteles tanúi lehessünk a világban, Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

 

Mária Légió csoport

(Latinul Legio Mariae, angolul Legion of Mary) egy olyan katolikus lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a római katolikus egyház tanítását vallva, Szűz Máriás lelkületben közösen imádkoznak, karitatív tevékenységet folytatnak, lelki segítséget nyújtanak, evangelizálnak. XXIII. János pápa szerint „A Mária-légió a katolikus egyház igazi arculatát jeleníti meg”.

 

TESSZERA – a napi ima

 

BEVEZETŐ IMA 

Az Atya, a Fiú…

V. Jöjj Szentlélek Úristen, töltsd el híveid szí­vét és gyújtsd lángra bennünk szereteted tüzét. Áraszd ránk Szentlelkedet és minden életre kél.

R. És megújítod a föld színét.

V. Könyörögjünk. Urunk és Istenünk! Ké­rünk, szenteld meg egyházadat minden nép­ben és minden nemzetben. Áraszd ki Szent­lelked ajándékait az egész Földre és add, hogy amit kegyelmed elindított az örömhírrel, ő folytassa a világban a benned hívők szívén át. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

R. Ámen.

V. Uram, nyisd meg ajkamat.

R. Hogy dicséreted hirdesse szám.

V. Isten, segíts meg engem.

R. Uram, siess segítségemre.

V. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak, és a Szent­léleknek.

R. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

(Öt tizedet elimádkozunk a szentolvasóból.)

 

Salve Regina

V. Üdvözlégy Királynő,

R. irgalmasság Anyja! Életünk, édességünk, reménységünk, üdvözlégy! Hozzád kiáltunk Évának számkivetett fiai, hozzád sóhajtunk sírva és zokogva e siralom völgyéből. For­dítsd reánk tehát Szószólónk irgalmas sze­medet, és e számkivetés után mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét! Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária!

V. Imádkozzál érettünk Istennek szent anyja.

R. Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéretére.

V. Könyörögjünk. Isten, kinek egyszülötte élete, halála és feltámadása által az örök élet jutalmát megszerezte nekünk, engedd, ké­rünk, hogy e titkokról a boldogságos Szűz Mária szentolvasója elmondásával megemlé­kezvén, utánozzuk, amit magukban foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

R. Ámen.

V. Jézus szentséges szíve

R. Irgalmazz nekünk!

V. Szűz Mária szeplőtelen szíve

R. Könyörögj érettünk!

V. Szent József

R. Könyörögj érettünk!

V. Szent János evangélista

R. Könyörögj érettünk!

V. Grignon Szent Lajos Mária

R. Könyörögj érettünk!

V. Az Atya, a Fiú…

 

CATENA LEGIONIS – az aktív légiósok napi imája

 

Antifóna

V. Ki az,

R. ki előjön, mint a hajnal pírja, szép, mint a hold, fénylő, mint a Nap, félelmetes, mint a harcra kész sereg?

 

Magnificat

V. Magasztalja lelkem az Urat,

R. és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.

V. Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: íme, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék,

R. mert nagyot művelt velem ő, aki hatalmas: ő, akit szentnek hívunk.

V. Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, akik istenfélők.

R. Csodát művelt erős karjával: a kevélykedőket széjjelszórta,

V. hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt;

R. Az éhezőket minden jóval betölti, a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.

V. Gondjába vette gyermekét, Izraelt: megemlékezett irgalmáról,

R. melyet atyáinknak hajdan megígért, Ábrahámnak és utódainak, mindörökké.

V. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

R. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Antifóna

R. Ki az, ki előjön, mint a hajnal pírja, szép, mint a hold, fénylő, mint a Nap, félelmetes mint a harcra kész sereg?

V. Szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária.

R. Könyörögj érettünk, kik Hozzád menekü­lünk.

V. Könyörögjünk. Urunk Jézus Krisztus, közvetítőnk az Atyánál, ki a legszentebb Szü­zet, Édesanyádat nekünk is Anyánknak adtad, hogy közbenjárónk legyen Nálad. A Tőled kegyelmet kérőknek add meg azt az örömet, hogy amiért esedeznek, azt Mária által el is nyerjék.

R. Ámen.

BEFEJEZŐ IMA

 

V. Az Atya, a Fiú...

Oltalmad alá futunk, Istennek szent szülője! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicső és áldott szűz!

V. Szeplőtelen Szűzanya, minden kegyelem közvetítője (vagy a Praesidium saját könyör­gése)

R. Könyörögj érettünk!

V. Szent Mihály és Szent Gábor főangyalok

R. Könyörögjetek érettünk!

V. Mennyei hatalmak, Mária angyalainak légiója

R. Könyörögjetek érettünk!

V. Keresztelő Szent János

R. Könyörögj érettünk!

V. Szent Péter és Pál apostolok

R. Könyörögjetek érettünk!

R. Adj Urunk mindnyájunknak, akik Nagyasszonyunk zászlaja alatt szolgálunk, hódító erejű hitet, és az Istenanya iránti gyermeki bizalmat, hogy a világot számodra megnyerhessük. Adj nekünk eleven szeretettől áthatott hitet, amely erőt nyújt, hogy mindent irántad való őszinte szeretetből végezzünk, minden embertársunkban Téged lássunk, és rajtuk keresztül Neked szolgáljunk. Adj sziklaszilárd rendíthetetlen hitet, hogy az élet minden keresztjében, fáradalmában és csalódásában állhatatosan ki tudjunk tartani. Tégy hitünkben bátrakká: szent nyugtalanság hajtson minket ügyedért, elszánt lépésekre is a Te dicsőségedre és a lelkek megmentésére. Hitünk, mint tűzoszlop vezessen minket – bárhol is legyünk – közös győzelemre. Add, hogy isteni fényed lángra lobbantói lehessünk a bűn sötétjében és az örök halál útján, hogy az ellanyhultakat izzítsa át a szeretet és a megkeményedettek keljenek új életre. Adj nekünk erős hitet, amely lépteinket a béke útjára ve­zeti. Végül Urunk őrködj felettünk, hogy éle­tünk harca után veszteség nélkül állhasson majd Előtted Légiónk az örök hazában, sze­reteted és dicsőséged országában. Ámen.

V. A légió elhunyt tagjai és minden meghalt hívő lelke Isten irgalmából békességben nyu­godjék.

R. Ámen.

V. Az Atya, a Fiú...

 

Egyházi jóváhagyással

395/1992 sz. Egyházmegyei Hatóság Vác, 1992. II. 10. Dr. Marosi Izidor megyéspüspök

 

Minden évben megrendezik a Mária-légiósok fogadalomújítását, amely az egyenkénti tagok, és a teljes közösség ünnepe egyben. Az ünnepség neve Acies, amely latinul csatarendbe sorakozott sereget jelent. Ugyanígy sereglenek össze ilyenkor a Mária Légió tagjai, hogy újból megvallják a légió királynője iránti hűségüket, valamint erőt és áldást kérjenek Édesanyjuktól egy újabb évre, a gonosz hatalmak ellen folytatott harcukban. A Mária-légiósok eszköze az ima, melyet naponta felajánlanak minden cselekedetükkel, munkájukkal, szenvedésükkel a Szűzanyának.

 

Mária Iskola programok

 

Minden februárban ötnapos lelkigyakorlatot tartunk

Évente négy alkalommal lelki nap, Kármelhegyi Boldogasszony találkozó Csíksomlyón

Zarándoklatok Medzsugorjéba

Júliusban nagy máriás találkozó

Augusztusban – Vakációs Mária Iskola – tábor fiataloknak és időseknek

 

Amikor Máriát, Jézus édesanyját szemléljük, sebzett emberségünk gyógyul, gyenge hitünk mélyül. Mária ugyanis nem pusztán egy adat Jézus életrajzában. Ő az első keresztény. Ő az, aki Jézusra mutat (Jn 2,5). Ő a leghűségesebb hordozója a hitélménynek. Gondozója az Igének és őrzője a tartalomnak. El-elgondolkodva szívébe véste, ami a fiáról szólt (Lk 2,19), majd végig kitartott mellette (Jn 19,25). Mária a tanítványok mintaképe, de elsősorban anya. Gyermeke az idegzetét, a tulajdonságait tőle örökölte. Ez a gyermek pedig a Magasságbeli prófétája (Lk 1,76), a testté váló Ige (Jn 1,14), aki szelíd és alázatos szívű (Mt 11,29), és így hálás az édesanyjának. Nagypénteken, az utolsó perceiben már csak anyjára és az egyházára figyel. Így szól Jánoshoz: „Ő a te anyád!'' (Jn 19,27). Mondhatta volna másként is.

Mondhatta volna azt is, hogy vigyázz reá, mert ő az én anyám… Jánosnak ebben az esetben is a legnagyobb szeretettel kellett volna Máriával törődnie, s mégis mindennek más lett volna a hangulata. Ha Jézus a példabeszédek Vőlegénye, az egyház pedig a Menyasszony, akkor ugyanis más a helyzet. Mert ki is a vőlegény anyja a menyasszony számára? Anyós… A katolikus egyház visszaemlékezve a haldokló Jézus szavára nem tekinti,,anyósnak'' Máriát. Ő a mi anyánk is. Ő hozza a hitünkbe a szépséget és a mélységet. Ő adja a közösségeinknek a kedvességet és az otthonosságot. (Balázs Béla püspök)

A pasztorális terv tartalomjegyzéke >>

A teljes pasztorális terv .pdf-ben >>