(részlet az idei második érseki körlevélből)
Mivel „A megyéspüspök, aki Isten misztériumainak első kezelője a rábízott rész egyházban, az egész liturgikus élet irányítója, előmozdítója és őre” (Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció Redemptionis Sacramentum (RS) kezdetű 2004-es instrukciója, RS 19 p.), az utóbbi időben tapasztaltak alapján szeretném egy néhány dologra felhívni a paptestvérek figyelmét:









A Szatmári Római Katolikus Püspökség adott otthont a Szatmári-, Váradi- és Temesvári Egyházmegye, illetve a Gyulafehérvári Főegyházmegye tárgyi örökségek megőrzésével foglalkozó szakemberek első közös fórumának március 10-én és 11-én.
Nem mindennapi látvány fogadja azokat, akik a napokban a csobotfalvi Szent Péter és Pál plébániatemplomba tesznek látogatást. Az épület belseje háborús övezetre hasonlít: a padok helyén lapátokkal sürgölődő helybéliek ássák ki a töltést, nyoma sincs immár a hajdani padlóburkolatnak. Nincs ok az aggodalomra, csupán a templom gombamentesítésének munkálatai kezdődtek el. Ennek elvégzése igencsak időszerűvé vált, hiszen a súlyos fertőzés az épület teljes szerkezetét veszélyeztette.
Az esztergomi Keresztény Múzeumban A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház és érseki palota kutatása és helyreállítása régészeti kiállítás, valamint A gyulafehérvári székesegyházr képekben című fotókiállítás megnyitójára 2011. március 5-én 16 órakor kerül sor. Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek köszönti a megjelenteket, dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek nyitja meg a kiállítást. Közreműködik Petrás Mária énekes.
A püspök hittanító, Krisztus igéjének a hirdetője – fogalmazott a csíksomlyói Kegytemplomban, püspökké szentelésének 14. évfordulójának tiszteletére szerdán megtartott ünnepi szentmisén Tamás József. Ez alkalomból az egyházi méltóságról készült portréfilmet is megtekinthette az ünneplő közösség.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római-Katolikus Teológiai Karának Pasztorál Teológiai Tanszékén idén is megszervezésre kerül a Gyulafehérvári Nemzetközi Tudományos Teológiai Konferencia. A NTTK mindenekelőtt a nemzetközi tudományos tanácskozáshoz szeretné az akadémiai méltó kereteket biztosítani, lehetőséget nyújtva ahhoz, hogy teológiai karunk tanárai az adott témakörben nemzetközi elismerésnek örvendő szaktekintélyekkel együtt járjanak körül egy teológiailag aktuális témát. Konferenciánkat nem egy zártkörű rendezvénynek szántuk, hanem nyitott minden érdeklődő számára.
Január 24-én Kolozsváron Kovács Sándor főesperes-plébános és Szilágyi Mátyás főkonzul megkoszorúzta a kolozsvári Szent Mihály plébánia udvarán az egykori szerkesztőség bejáratánál álló emléktáblát, majd igen nagy létszámú ünneplő közönség jelenlétében tisztelettel emlékeztek a Keresztény Szó első főszerkesztőjére, aki 20 éve nincs már fizikailag közöttünk, de aki reményünk szerint az Úr jobbjáról kíséri a mai szerkesztők jóért és jobbért való folytonos küzdelmét.