Húsvét az igazság diadalának az ünnepe. A gyűlölet és gonoszság keresztre feszítette az Igazságot és a Szeretetet, de harmadnapra feltámadt, nagy megdöbbenésére ellenségeinek. Gyűlöletükkel embertelenül követték az utolsó pillanatig. Senki sem tudott megfelelni a kérdésre, hogy mi rosszat cselekedett, de ezer vérző sebe, kimondhatatlan fájdalma, isteni megbocsátó tekintete a részvét legparányibb szikráját sem tudta felgyújtani sem a keresztjével szemben üvöltöző tömegben, sem bíráiban, akik tudva [értsd: tudatosan], hamisan adták halálra.
Az örvendetes hírt hozta, hogy Isten nem egy nép és nem a bosszú Istene, hanem a mennyei Atya, akinek minden ember gyermeke s következőleg az emberek testvérek, és az emberiség egyetlen nagy család, amelyben nincsenek alacsonyrendű és megvetésre ítélhető tagok. Nem egy nép igényeinek a kielégítésére jött, hanem az egész emberiség számára hozta az igazságot, nem alapított politikai pártot, sem vallási szektát, a fennálló jogrenddel és uralommal nem állított szembe új elméleteket, hanem csak való értékükre szállította le, s mindenki által érthető nyelven és minden szónál kifejezőbb cselekedetekkel hirdette azokat az egyszerű alapigazságokat, amelyeknek érvényesítésével lehetséges és elviselhető az emberi élet.
De a különböző pártok különböző „igazságokat” hirdettek, s mikor észrevették, hogy a Názáreti tanítása befolyásukat a tömegnél veszélyezteti, vádat kovácsolta ellene, hamis tanúkat fogadtak, egyik legbensőbb emberét megfizették, hogy elárulja s aztán ők, az ellenségei bíráskodtak fölötte. Egyetlen szószólója sem akadt, s a megkínzás és meggyalázás vesszőfutása között vitték a gonosztevők keresztjére. És a gyűlölet oda is elkísérte, a fájdalom irtózatos máglyán égett már, de ellenségei könyörtelen gúnnyal mardosták, győzelmük örömét a Szenvedő arcába röhögték.
És váratlan fordulat következett, nem az történt, amire számítottak. Alig szűnt meg a keresztre szegezett test vonaglani, alig csukódtak le a láztól kicserepezett ajkak, a kirendelt szakasz parancsnoka felkiáltott: Ez valóban az Isten fia volt. A tömeg pedig, a szörnyű dráma nézőközönsége, mellét verve, néma csöndben oszlott haza. Mindaz, amit tettek, másképp hatott, mint ahogy gondolták. Ebben a pillanatban a végső győzelmet remélték s ehelyett a Megfeszített feltámadása kezdődött az emberi szívekben. Sírját lepecsételték, katonákat állítottak melléje és Krisztus, a megfeszített Igazság, nem törődött sem a pecséttel, sem a katonákkal, húsvét reggelén kikelt sírjából, hogy az igazság és élet legyőzhetetlenségét kihirdesse a történelem számára, vigasztalásul a szenvedőknek s figyelmeztetésül azoknak, akik a hatalom és erőszak erejében bizakodnak.
Íme, a feltámadás titka: A szenvedés és fájdalom vérző útja a Golgota komor jelenetével záródik, de a húsvéti sír ragyogásába fordul át. Az igazság megtiprásával az igazság diadala, az ártatlan elvetésével az ártatlanság felmagasztalása kezdődik. Az erőszak megölheti bennünk azt, ami földi és földies, elnyomhatja azt, ami ideigvaló és múló értékű, a fájdalom tüzén elégetheti azt, ami salak és gyarlóság, de ugyanakkor, a szenvedés máglyájára lökött népeket és embereket tisztítja, bennünk az időtálló értékek ragyogó feltámadását, igazságok diadalát készíti elő.
Az út, amely ide vezet, a nagypénteki út. S ez minden feltámadásnak a törvénye. Komoly eredményért mindig kemény árat kell fizetni. A durva anyagot, hogy használható és szép, a nyers természetet, hogy hasznot hajtó és gazdag, a formátlan lelket, hogy jellemes és szent legyen, kitartó munkával kell megdolgozni. Az ércnek kalapáccsal, a márványnak vésővel adunk szép formát. A földet ekével hasogatjuk, kapával tépjük, hogy termőföld legyen. A szenvedélyekkel és ösztönökkel át- meg átjárt lelket az önmegtagadás és fegyelem alakítja jellemmé. S elszánt akarat és fárasztó erőfeszítések szükségesek ahhoz is, hogy társadalmak gazdasági és erkölcsi [el]esettségükből felkeljenek.
Ez a húsvét törvénye, de ez vigasztalása is. Húsvét titkában feltárult és azóta a történelem látóhatára fölött ragyog kiolthatatlan fényben a nagy igazság, hogy a szenvedésnek van értelme és van vége, hogy az utolsó szó nem az erőszakot, hanem az igazságot illeti. S erre isteni zálog a feltámadás ténye.
(A Márton Áron Múzeumban található kéziratból: 65. dos., 3. sz., 1-3. lap. Forrás: Márton Áron: Húsvét [Márton Áron hagyatéka 6], összeállította és jegyzetekkel ellátta Dr. Marton József. Mentor Kiadó, Marosvásárhely 2009, 37-40 old.)