Márton Áron emlékszoba

2005. szeptember 29-én ünnepeltük Isten szolgája Márton Áron püspök halálának 25. évfordulóját. Ezt megelőzően exc. és ft. dr. Jakubinyi György érsek felkérte ft. msgr. Potyó Ferenc általános helynök, irodaigazgatót az ünnepség megszervezésére. Már rég óta váratott magára egy Márton Áront bemutató emlékszoba létrehozása. Az idelátogató turisták a székesegyházban a nagy püspök domborművét láthatták (a keresztelő kápolnában), lelátogathattak sírjához a székesegyház alatti kriptába, de külön ismerőst kellett keressenek, aki beengedte és elkalauzolta az érseki palota legrejtettebb részére, a Márton Áron püspök által használt lakosztályba.

Ekkor döntöttek az emlékszoba létrehozása mellett, ahol bemutatásra kerül a nagy püspök életútja, képekkel illusztrálva. Fali tablókat terveztek, ahol a képek mellé Márton Áron püspök beszédeiből válogatott szemelvények és magyarázó szöveg jelent meg.

 

A tablók előtt kiállításra kerültek a legfontosabb személyi tárgyak, bútorok, liturgikus ruhák, az általa írt anyagból egy válogatás (kéziratok, körlevelek, könyvek, cikkek), valamint a róla megjelent legfontosabb kiadványok.

Az elkészítésére Fülöp Lajos székelykeresztúri múzeumigazgatót kérték fel, aki már készített hasonló témájú emlékszobát. Az anyag kiválasztását és gondozását ft. msgr. prof. dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár végezte.

Az életutat bemutató tablók tartalma:

1. Márton Áron szülőföldje, iskolái
2. Előkészület a papságra
3. A papi hivatás útján
4. A fiatal püspök
5. Politikai vádak alatt
6. Életfogytiglani börtönre ítélve
7. Kérészéletű szabadságban és házi őrizetben
8. Korlátolt szabadságban
9. Készen az utolsó búcsúzásra
10. Utolsó útja
A legutolsó, a tizenegyedik tabló Emléke a Főegyházmegyében címet viseli. A tablón látható képzőművészeti alkotások sora 2005 óta is jelentősen gyarapodott. Márton Áron emlékét őrzik, nevét viselik címen részletesebb, folyamatosan frissített összeállítás érhető el honlapunkon.

Az emlékszoba megáldására az évforduló alkalmából került sor. Az ünnepi szentmisét exc. és ft. Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek mutatta be a romániai püspöki kar tagjaival, valamint nagyszámú pap részvételével.

A világi meghívottak között jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és neje Lévai Ildikó, Balogh Zoltán tanácsos, Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök, Szabó Vilmos magyar államtitkár, Terényi János bukaresti nagykövet és sokan mások.

A főegyházmegyéből hatalmas tömeg gyűlt össze és vett részt a szentmisén.

Az évek során az emlékszobát sokan látogatták. Többek között Sólyom László magyar köztársasági elnök is ellátogatott, és őszinte meghatottsággal írta be sorait az emlékkönyvbe.

 

Látogatás

Az emlékszoba a gyulafehérvári székesegyház északi (csonka) torony alsó szintjén található. Az emlékszobát kérésre kinyitják naponta 8-20 időszakban. Kulcsot a székesegyház vagy az érseki palota bejárátánal lehet kérni.

Előzetes bejelentkezés:

Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602; Fax: +40-258-811.454

Mobil: +40-753-056.935, e-mail: ersekseg@romkat.ro

Márton Áron kezdőoldal

Márton Áron emlékét őrzik, nevét viselik

Márton Áron múzeumok, emlékszobák